Nem lesz népszavazás az olimpiáról, Tiborczék megvették a volt tévészékházat
Heti lapszemlénk.
Mióta július közepén kiderült, hogy 2018 óta több száz magyar állampolgárt figyelhettek meg a Pegasus nevű, mobiltelefonra telepíthető izraeli kémprogrammal, a kormány nem ismerte el egyértelműen, hogy a magyar szolgálatok használják a szoftvert. De Kósa Lajos csütörtökön, Pintér Sándor belügyminiszter meghallgatása után, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnökeként kimondta, hogy a belügy szerezte be a szoftvert.
Az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke, Veress László családja használ egy II. kerületi ingatlant, amit egy, elvben határon túli magyarokat támogató alapítvány vásárolt meg. Az alapítvány egy Kövér Lászlóval baráti viszonyt ápoló tajvani milliárdos közbenjárásával jutott hozzá több mint 300 millió forinthoz, a külföldről támogatott szervezetek listájára mégsem került fel. A pénzből a villalakáson túl egy Audi A6-osra is futotta, amit a kuratórium elnöke használ, a sógornője pedig 1,8 millió forint adományt kapott, bár nem is határon túli.
Fél évvel a hivatalos bejelentés és egy hónappal a kuratóriumi tagok nyilvánossá tétele után, október 27-én bejegyezték a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-t az államtól átvevő Jövő Nemzedék Földje Alapítványt. A szervezet székhelyét 237 kilométerre a birtok központjától, a Pasaréti úton jegyezték be.
A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) egy önellenőrzés nyomán 710 millió forintos támogatást igényel a kormánytól – közölte az MTI. Az MTSZ honlapja szerint az elnökség 2016 és 2020 közötti évekre vonatkozóan rendelt el áfa-önellenőrzést, mert „alapos gyanú merült fel azzal kapcsolatban, hogy a szövetség korábbi vezetése nem megfelelően számolta el és fizette be az áfát”. A könyvvizsgálók több mint 710 millió forint befizetendő összeget állapítottak meg, ám mivel az MTSZ-nek erre nincs fedezete, a kormányhoz fordul segítségért.
A nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter, Mager Andrea egy olyan törvénycsomagot terjesztett az Országgyűlés elé, amelynek az egyik eleme meglehetősen furcsa módon módosítaná a sportról szóló törvényt. A sporttörvény 64. paragrafusában eddig az szerepelt, hogy az ingatlan-nyilvántartásban sporttelepként nyilvántartott állami tulajdonú ingatlanok a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium előzetes egyetértésével adhatók ingyenesen önkormányzati tulajdonba. A javaslat szerint ezután kikerül az önkormányzati szó, vagyis nincs megnevezve, hogy kinek adható ingyen oda az állami vagyon.
Címlapkép: Kósa Lajos a honvédelmi és rendészeti bizottság 2021. november 4-i ülésén (forrás: Kósa Lajos/Facebook)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!