Egyéb

Hetilapszemle: Vár, Balaton, haverok

 

Ahol közpénz folyik, ott feltűnnek a haverok, ahova közpénz fog folyni, ott a haverok már rég bevásároltak, de az élet szép és minden a legnagyobb rendben van.

Nagyon nem látszik, mennyi lesz a fél kormányzat Várba költözésének végszámlája, de az biztos, hogy az eddig elköltött 120, és a tervezett 200 milliárdnál jóval több – derül ki a Magyar Narancs írásából, ami számba veszi azt ami eddig tudható a projektről.

A lap szerint csak a Miniszterelnökség Várba költöztetése alaphangon 30 milliárdot emészt fel. Tervezője a miniszterelnök katonatársa, Zoboki Gábor irodája, 800 millióért, kivitelezője a közbeszerzésekben is egyre többet nyerő Confector Kft. A beruházás részletei nemzetbiztonsági okokra hivatkozva persze titkosak.

A Belügyminiszétrium Várba költöztetését 24,7 milliárdra taksálják, a Nemzetgazdasági Minisztérium átcuccolására tavaly már elment másfél milliárd, idén megy még 26,7, és ez még nem a vége, 19 milliárd forint lesz azon intézmények kiköltöztetése, ahova a két minisztérium költözik.

A Magyar Nemzeti Bank és alapítványai bevásárlásai a Várban szintén jócskán emésztik a milliárdokat, csak a Pallas Athéné Domus Alapítvány 8 milliárdot költ a székhelyére és annak felújtására. Itt a tervező a máltai DVM Design Kft., aminek tulajdonosi köre rendszeres partnere az MNB-nek. A legnagyobb nyertes ugyanakkor a felújítás kivitelezője, a Mészáros Lőrinchez köthető Magyar Építő Zrt., ki más.

De itt építkezik az MNB másik alapítványa, a Pallas Athéné Geopolitikai Alaptvány is, ami szintén titkolózik: annyi biztos, hogy 795 millióért vett egy épületet, amire eddig legalább kétszáz milliót költött, amiből jutott Szemerey Tamásnak, Matolcsy unokatetvérének is.

És ott van mág az egés Vár megújítására indított Nemzeti Hauszmann Terv, ami elvileg 200 milliárdos tétel, de a szekaemberek szerint az álmok megvalósítása több ezer milliárdot emésztene majd fel.

365 milliárddal tolja meg a kormány a balatoni álmokat, hiszen Mészáros Lőrinc nemzeti gázszerelő, Tiborcz István nemzeti vő és sok más Fidesz-közeli üzletember is rendesen bevásárolt kikötőből, szállodából a magyar tengernél. Micsoda véletlen, éppen ilyen fejlesztésekre szánja a pénzt a kormány – írja a Heti Világgazdaság.

A vej és a gázszerelő elsősorban Keszthely felvásárlásában jeleskedett, ami ingatlanszakértők szerint az állami pénzek nélkül nem tűnik túl jó üzletnek, de a megvett és lepukkant szállodák felújítására bőven jut a fejlesztési pénzekből, ahogy az autópálya leágazás is épül már Keszthely felé.

Az elektromos hajózásra is akadnak milliárdok. Mit ad isten, a kormány kommunikációs kampányait bonyolító Bell and Partners elektromos hajókat is gyárt.

Minden a legnagyobb rendben, sőt – derül ki a Figyelő Kósa Lajos-interjújából. A Fidesz frakcióvezetője szerint olyannyira jó úton jár a kormányzat, hogy választási kampányukat is az eredményeik hangsúlyozására építik majd, a Momentumtól, a Jobbiktól, és az MSZP-től sem félnek, és ha van is ellentét Rogán Antal és Lázár János között, az nem áthidalhatatlan.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42