Hírek

Az EU-ból nézve úgy tűnik, a magyarok szentek – vagy inkább gyanúsak

Ezekről ne maradj le!

Elszámoltatta a rendőrséget a zaklató (Átlátszó)
Vagy nem vagyunk korruptak, vagy csak nem valljuk be (Index)
Példaértékű agrárintegrációt valósít meg Csányi (Agrárszektor)

Ha van három perced:

Elszámoltatta a rendőrséget a zaklató
Marton Kristóf tavaly szakított a barátnőjével, ahogy ő fogalmaz, emiatt mélypontra került és átlépett egy határt. Elítélték zaklatásért, de Marton szerint túl sok rendőr nézett bele a nyomozati anyagába, olyanok is, akiknek semmi közük az ügyéhez. Egy adatigénylés tanúsága szerint 67-en nyitották meg különböző adminisztratív, vagy vizsgálati okokra hivatkozva a mappáját. Ő most a teljes megyei állomány névlistáját kéri. (Átlátszó)

Vagy nem vagyunk korruptak, vagy csak nem valljuk be
A Miniszterelnökség szerint szigorúan fellépünk a korrupció ellen. Az EU csalásügyi hivatalának vezetője szerint lehet, hogy csak nem jelentjük a szabálytalanságokat. Az OLAF igazgatója, Giovanni Kessler szerint Magyarországról gyanúsan kevés pénzről szóló ügyeket jelentenek. Két magyarázat lehetséges: vagy szentek laknak Magyarországon, vagy „erősebb volt a csábítás a jelentés elkerülésére”. (Index)

Példaértékű agrárintegrációt valósít meg Csányi
Ezért nem árverezi el a hozzá köthető cégek földjeit a Nemzeti Földalapkezelő. Több mint 25 ezer hektár állami termőföldet  összesen évi 500 millió forintért bérelnek Csányi Sándor cégei. Tavaly az uniós támogatásokkal pedig majdnem 1,8 milliárd forinthoz jutottak. Most 1 milliárdtól fognak elesni a kormány nagyüzemeket sújtó intékezdései miatt, de nem kell megijedni, jut nekik bőven más úton-módon támogatás. (Agrárszektor)

Még tovább gazdagszik Rogán szomszédja
A Rogán Antal vezette Nemzeti Kommunikációs Hivatal 381 millió forintos menekültellenes kampányt terveztet Rogán Antal szomszédjával. Csetényi Csaba reklámügynöksége már kapott egyszer egy 1,5 milliárdos megbízást a kormányablak népszerűsítésére, Csetényinek pedig 9 trakifja is van. (Átlátszó)

Az európai korrupció térképe
A magyar vállalkozások több mint negyedénél gondolják úgy, hogy az elmúlt három évben a korrupció miatt nem nyertek legalább egy közbeszerzési pályázaton. A társaságok több mint 80 százalékánál vélik úgy, hogy a korrupció széles körben elterjedt gyakorlat. Az Eurobarométer felmérése szerint azért bizakodóbbak a hazai cégek, mint két éve. (MNO)

Ha van még két perced:

Simon László felesége is földhöz jutott a sokat kárhoztatott földliciten. Egy velencei-tavi panorámás természetvédelmi terület része lett az övé. (444, Blikk)

A mikulás lefülelése után a NAV emberei rögtön egy engedély nélkül megszervezett bulit vettek célba, és sikerrel! Majdnem 300 ezer forint bírságot szabhatnak ki. (Index)

Az MMA tagok rendszeres havi járandósága 30 ezer forinttal nőhet. Minden tagot beleszámolva ez 137 millió éves kiadás. (MNO)

Ugyanazt a gyógyszert csomagolta be különbözőképpen egy brit gyógyszeripari multi Ausztráliában. Kétszer annyiért árulták az ugyanazt tartalmazó gyógyszereket. (444)

A se diplomával, se nyelvvizsgával nem rendelkező zuglói fideszes politikus Irán szakértővé avanzsált. „Utánaolvasott a perzsa történelemnek.” (Átlátszó)

Évente majdnem 140 millió forintba kerül a képviselők lakástámogatása. A legdrágább Lezsák Sándor, aki egy 76 négyzetméteres lakást bérel. (444)

A TEK volt munkatársai is érintettek lehetnek egy csalási ügyben. Egy betelefonálós műsort húztak le. Informatikus haverjuk elárulta nekik, mikor kell hívni, hogy bekerüljenek. (444)

Van egy remek karácsonyi ajándékötletünk: ajándékozz névre szóló 2016-os Átlátszó Támogató Kártyát!

Havonta csak egy ezres: már csak 872 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozásúvá váljon.

Megosztás