Hírek

Találd ki, hány ezer eurót jelent nálunk a mákos pite!

Ezekről ne maradj le!

Így szívatták meg az észteket a metróbizniszben! (Index)
Nem! A kormánybarát Nézőpont nem maradhat megbízás nélkül! (Napi)
Találd ki, hány ezer eurót jelent nálunk a mákos pite! (444)

Ha van 3 perced:

Apróságok miatt dobták ki az észteket a metrófelújításából
Olcsóbb és műszakilag is jobb ajánlatot tettek az oroszokhoz képest az észtek a 3-as metró felújítására, sőt, még garanciát is vállaltak volna. Az utolsó pillanatban azonban kizárták őket a tenderből. Nyolc kifogást is találtak, amelyek lehet, hogy a közbeszerzési jogilag megállják a helyüket, de műszakilag simán belefértek volna. Az észtek egyelőre nem nyilatkoztak arról fellebeznek-e a döntés ellen.(Index)

A kormánybarát Nézőpont nem maradhat megbízás nélkül!
Ha lejár egy több éves állami megbízás, arra a pár átmeneti hónapra is nyernek pályázatot, amíg a következőt kiírják. A Nézőpont 2010 óta végez média monitoringgal kapcsolatos feladatokat a kormánynak, eddig 1,3 milliárd forintért. Most, hogy lejárt a több éves szerződésük kiírtak egy átmeneti pályázatot 100 milliós értékben, de ügyesen 5 részre bontották így nem kellett nyilvános közbeszerzést kiírni. (Napi)

Lázárnak vallania kell
Egyelőre ugyan nem jogerős a döntés, de a bíróság szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszternek végül el kell árulnia, hol szállt meg angliai útja során. A bíró betekintést nyert a titkosított iratba és megállapította, hogy a hotel nevéhez nem fűződik nemzetbiztonsági érdek, akármit is állít Lázár János. Egyszer majd kiderül tehát, hogy hogyan sikerült kirívóan magas hotelszámlát produkálnia. Direkt36)

Találd ki, hány ezer eurót jelent nálunk a mákos pite!
Az ügyészség szerint amikor egy mákos pitéről beszéltek, valójában 10 ezer eurós kenőpénzt értettek alatta abban a perben, amelyben most nem jogerősen három év börtönbüntetésre ítélték Kiss Ernőt. A nyugalmazott dandártábornokot befolyással üzérkedés miatt vádolják, lényegében azért, mert állítólag azt ígérte, elintézi, hogy enyhébb büntetést kapjon a volt MVM vezér, Kocsis István. (444)

Ha van még két perced:

Kusza indoklással dobta vissza az MVM a Paks2-vel kapcsolatos adatigénylést. Az Energiaklub egy ellopott lapton lévő, állítólag nem titkos adatokat kérte. (230, HVG)

Simicska médiabirodalmának, a háború ellenére, összességében tavaly is nőtt a nyeresége – derül ki a hét legjobb infografikáiból. (Átlátszó)

Bőkezűen osztják a fizetést a MNB-ben, a cégjegyzésre jogosult 93 munkatárs 70%-kal többet keres, mint az elődök ugyanebben a pozícióban (HVG)

A nap idézete Lázár Jánostól: „Ha az ember nem lehet sikeres, és a sikerét nem használhatja föl a gyerekei javára, akkor miért volt rendszerváltozás?” (444)

Igazgató-mutyi a Budai Nagy Antal Gimnáziumban. Tüntetnek a szülők az új igazgató kinevezése ellen, aki Czunyiné évfolyamtársa volt az egyetemen. (Hír24)

Csak idén 5,4 milliárdba kerül az állami sportcsatorna: lesznek külsős beszállítók, a sportági magazinokat például a szövetségek készítik majd. (NOL)

1,1 milliárd forint van rá, de évek óta áll a grandiózus Rubik-terv. A fejlesztés még el sem kezdődött. Azt nem tudni, költötték-e egyáltalán valamire a pénzeket. (HVG)

Tényleg zseniális, ahogy a kormány segít a bűnözőknek pénzt mosni. Főleg a belföldi feketegazdaságbeli megtakarítók veszik igénybe a Stabilitási Megtakarítási Számlát. (444)

5 millióan lájkolják a kínai állam szócsövét, ami különösen azért durva, mert Kínában nem is elérhető a Facebook. De kik lehetnek a lájkolók? (Global Voices)

Végül 6 milliárd helyett, csak 431 millióért vásároltak új autókat állami vezetőknek, a régiek közül sok már 300 000 kilométert futott. (Index)

A Google Street View segít behajtani az adót a kaposvári önkormányzatnak: az utcaképet nézegetve közel négyszáz olyan ingatlant találtak, ami után eddig nem fizetett senki. (444)

Fizess elő az Átlátszóra, mert mi végigvisszük az ügyeket!

Havonta csak egy ezres: Tudnivalók itt.

Megosztás