Hírek

Így beszélnek összevissza a Quaestor-ügyészek

Ezekről ne maradj le!
Kiírta, megírta, megnyerte – visszaélés EU-s pályázaton? (Index)
A fiktív kötvény vajon mi? (Átlátszó)
Fantomalkalmazottak a Jobbiknál (Origo)

Ha van 3 perced:

Kiírta, megírta, megnyerte – visszaélés EU-s pályázaton?
Feljelentették az egyik fontos, EU-pályázatokban sokszor nyertes cég tulajdonosát, akinek a családja három vállalkozást is birtokol, ezekkel szoktak tarolni az EU-s pályázatokon. 53 pályázatot nyertek úgy, hogy az egyik cégük előkészítette a tendert, a másik megnyerte. A feljelentés szerint versenyt korlátozó megállapodásokkal nyertek közbeszerzéseket, ami bűncselekmény. (Index)

Ekkora terelés még nem volt
Az EU-ra fogják, hogy az M4-es autópálya építkezését le kellett állítani, pedig az EU erre az építkezésre sosem adott pénzt, így kevéssé valószínű, hogy kartellügyben hivatalos vizsgálatot indított volna. Ezért büntetést sem róhat ki az EU ebben az ügyben Magyarországra. Lehet, hogy azért állították le az útépítést, mert máshol kell a pénz. (444)

Így beszélnek összevissza a Quaestor-ügyészek
Maratoni interjút adott az ATV-n a Quaestor-ügyben kijelölt ügyész, aki mellesleg a Multimilliomos nevű játékban is sikerrel lépett fel. Míg játékosként villogott, ügyészként kicsit összevissza beszélt, jogilag kétes érveléssel és számos ellentmondással. A büntetőügyvédek Polt érvelését sem nagyon értik. (Kettős Mérce, 444, HVG)

Telefonon utasították a Quaestort
Nagy lehetett a zavar az államigazgatásban a Quaestor bedőlésének napjaiban március elején: a külügyben állítólag lázas telefonálás kezdődött, hogy visszaszerezzék a bennragadt milliárdokat, az agrártárcánál viszont ez nem sikerült. Tarsoly közben ismét átvette a cég vezetését, de máig nem kért csődvédelmet, viszont végre van CBA-szál is az ügyben. A frissen elfogadott brókertörvény pedig a Quaestor vagyonmentésének kedvezett. (Index, HVG, NOL, Index, 444, Hír24, HVG)

A fiktív kötvény vajon mi?
A Quaestor-botrányban talán a legsúlyosabb, hogy mintegy 150 milliárd fortintnyi lényegében kamu kötvényt bocsátottak ki, a felügyeleti engedély egy program jóváhagyására vonatkozott, amelynek eredményeképpen a mindenkori, forgalomban lévő össznévérték nem haladhatta volna meg a 70 milliárd forintot. Hogyan történhet ez meg? (Átlátszó)

Fantomalkalmazottak a Jobbiknál?
Vizsgálatot indított az EU csalásellenes hivatala a kémkedéssel is vádolt Kovács Béla jobbikos képviselő és egykori párttársa, Szegedi Csanád ellen. Azzal gyanúsítják őket, hogy fantomalkalmazottakat vettek fel. Az Origo dokumentumokat is közölt, amelyek ellentmondanak a képviselők állításainak. (Origo)

Tovább szorongatják a Lajost
Ráeresztették a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi) az egyik Simicska érdekeltségre, amely a Szerencseszombat című műsor gyártását végzi. A cél valószínűleg az, hogy valahogyan sikerüljön felbontani a 2019-ig érvényes szerződést a köztévével. A tét nagyjából évi 2,8 milliárd forint. Közben a Simicska-lapok hirdetési kiéheztetése is durvul, de egy Simicska-tiszt a nemzeti rezsikampány élére került. (Blikk, NOL, NOL)

Ha van még két perced:

Egy thriller az Ulpius vége: magánnyomozókkal kerestetik a csődvédelembe menekült Ulpius Ház könyvkiadó tulajdonosát, aki százmillióval lóg Frei Tamásnak. (Blikk)

Gondok az ORÖ pénzeivel: már az uniós pénzeket vizsgáló OLAF-ot is tájékoztathatták a vélt több száz milliós visszaélésekről. (RomNet)

Eggyel kevesebb futsalos a külügyben, Szijjártó egyik spanja mostanáig protokollfőnök volt, korábban pedig a Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub ügyvezetője. (444)

Orbán Viktor vejének testvére kilépett a NAV-tól: Tiborcz Péter tavaly nyáron egycsapásra főosztályvezető lett az adóhivatalnál, március elején távozott. (HVG)

A Direkt36 cikke szerint Pintér régi autószerelője tanácsadóként dolgozik a Belügyminisztériumnak, néha olyan dolgokat vizsgál, amikhez nem sokat ért. (444)

Hárommilliós jutalmat szavazott meg a fideszes polgármesternek a fideszes képviselő-testület Nagykőrösön, mert kitüntetést kapott március 15-én. Jesszus. (444)

Az USA kockázatosabb adós, mint a Quaestor? A Quaestor honlapja szerint igen.  A befektetők egy dokumentumben erről láthattak egy szép ábrát. (Falramentaparlament)

Dokumentumfilmet készített a pártállam működéséről egy, a Fidesz-párti médiaholdudvar által sűrűn foglalkoztatott újságíró. A film átfedéseket mutat egy könyvvel. (Átlátszó)

A legjobb helyen: a közmédiánál kötött ki az integrált tartalomfejlesztésről papoló Origo-vezér, aki lefejezte a szerkesztőséget a Lázár-botrány közepén. (HVG)

Államilag finanszírozott kezelésekért és műtétekért kért pénz sokadszorra is egy veszprémi orvos, sőt, néha még kedvezményt is adott. Most az ügyészség indított ellene eljárást. (Index)

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás