Hírek

Vajna és a Loki-tulaj kaszinózhat

Vajna és a Loki-tulaj kaszinózhat
Nincs meglepetés a kaszinóengedélyek odaítélésénél, a Nemzeti Együttműködés Rendszere képtelen hibázni: Andy Vajna filmproducer és a debreceni focicsapat tulajdonosa juthat koncesszióhoz.  A kormány 2012-ben tiltatta be a játéktermi nyerőgépeket, tavaly decemberben pedig a parlament egyetlen nap alatt elfogadott egy törvényt, amely szerint ötszázezer lakosonként legfeljebb egy játékkaszinót lehet üzemeltetni, azzal a megkötéssel, hogy Budapesten és Pest megyében maximum ötöt, a Dunántúlon és a keleti országrészben pedig hármat-hármat. Na ezekből kaptak most a csókosok: Vajna öt, budapesti illetve Pest megyei kaszinót üzemeltethet, a Loki-tulajok két vidékit kapnak. Az új játékkaszinók évente közel 4 milliárd forint koncessziós díjbevételt és mintegy 1 milliárd forint általános forgalmi adó bevételt fizetnek a költségvetésnek, de az igazi nagy pénzeket a koncesszió tulajdonosai szakítják, és nyilván nem marad el a hála sem a politikának.

Milliárdok jövőkutatásra
Jósolni nehéz, különösen a jövőre vonatkozóan – mondta egyszer Mark Twain, aki a magyar valóság alapján még azt is hozzátehetné, hogy ráadásul milliárdokba kerül. A HVG.hu írta meg, hogy nincsenek kutatói ösztöndíjai, nem tudni, hogy mit kutat, alig költ könyvekre és folyóiratokra a Miniszterelnökség milliárdokkal indított intézete, amit a lapnak még felkutatni is nehéz volt.

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót!

Lebukott egy nyugdíjas
Öt lakást és nagyértékű autót vásárolt az a nyugdíjas, akire lecsapott a NAV Tolna megyében, miután a bevallott jövedelme, vagyis lényegében a szerény nyugdíja köszönő viszonyban sem volt a vagyonosodásával. A védekezése az volt, hogy egy korábbi ingatlan eladásából származott az a pénz, amiből fedezni tudta a mintegy 100 millió forintos bevásárlást, de az adóellenőrök nem hittek neki: 35 millió adókülönbözetet kellett befizetnie. A kérdés már csak az: miért pont ez a szerencsétlen bukott le, és persze mi van a többiekkel?

Félmilliós pluszpénz
Blikk cikke szerint az új parlament egyik legelső törvénymódosító indítványa pont szembemegy a  rezsicsökkentés elveivel azzal, hogy a kormányzati tisztséget is betöltő képviselők továbbra is két fizetést vehetnek majd fel. A kormánypártok korábban éppen azt hangoztatták: a dupla fizetések elkerülése érdekében szigorítanak az összeférhetetlenségi szabályokon. A minisztereknek és a kormányfőnek is ez mintegy félmillió forintos havi bruttó fizetésemelést jelent.

Egymilliárd táskában
Az Átlátszó írt arról, hogy nem érdekli a hatóságokat, hogy hogyan osztott vissza mintegy 1 milliárd forintot állami beruházásokból egy férfi, aki maga kezdeményezett perújítást egy korrupciós ügyben. A többszörösen meghosszabbított nyomozás végül lezárult, hiába akarta a férfi elmondani  a nyomozóhatóságoknak, kinek szállította le a százmilliókat –  az ügyészség nem volt rá kíváncsi, ki sem hallgatta. A bíróság nem tartotta indokoltnak a büntetőügy újraindítását, befejezte az ügyet.

Felesleges telket vett az FKF?
A HVG.hu szerint valószínű, hogy egyáltalán nem is volt szüksége a budapesti FKF Zrt-nek arra a telekre, amelyet nettó 350 millió forintért vásárolt meg 2011-ben, és amelyre további sok tízmilliót költött és még költeni fog. Legalábbis erre utal, hogy a közterület-fenntartó két évig egyáltalán nem használta a kitűzött célra, útszóró só tárolására az ingatlant. A nagy kapkodás oka a fővárosi cégek átszervezése lehetett, néhány hónappal később az FKF vezetése már nem lett volna jogosult megkötni egy hasonló szerződést.

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide!

További érdekességek itthonról és külföldről:

Ennél lassabban még nem alakult kormány. Az Így írnánk mi-blog arról ír, hogy az elmúlt húsz év messze leglassabb kormányalakítása folyik: négy évvel ezelőtt öt héttel a választások után már hivatalban is volt az új kormány, míg most még éppen csak megindult a közjogi folyamat a köztársasági elnöki felkéréssel és az alakuló üléssel.

Megtámadják a gigabüntetést. Öt kereskedelmi bank és négy takarék száll szembe az MNB-vel a bíróságon a büntetés miatt, amit az MNB jogszabályellenesen felszámított díjakért szabott ki márciusban.

Újabb helikopterbeszerzés. A Honvédelmi Minisztérium múltkori, közbeszerzést mellőző helikopterbeszerzésével ellentétben most megjelent a Közbeszerzési Értesítőben, hogy két helikopterre lenne szüksége a Magyar Légimentőnek. Az Origo azt írja, a légimentők másfajta gépeket bérelnének, mert egy EU-s szabályozás szerint a meglévő, egyhajtóműves helikopterek októbertől nem repülhetnek lakott terület felett.

Európai ellenállás. Az EU tagállamai között is vannak olyanok, amelyek a szankcionált orosz közszereplők vagyonát rejthetik. A Bloomberg arra hívja fel a figyelmet, hogy az orosz gázimporttól függő országok mellett – erről a magyar külügyminiszter is nyilatkozott korábban –, az olyan európai offshore paradicsomok is húzódoznak az Oroszországra kiszabott szankciók érvényesítésétől, mint Ciprus, Hollandia vagy Luxemburg.

Még így sem lesz jó. Hétfőn megszavazta a török parlament, hogy vizsgálóbizottságot állítsanak fel a decemberben kirobbant korrupciós botrány kivizsgálására. A lépést kritizálók szerint fennáll a lehetőség, hogy az ügyben érintett kormánypárt visszaélhet parlamenti többségével, hogy befolyásolja a vizsgálat kimenetelét.

Ausztrál politikai mutyi. Több mint 7 milliárd dollár adományt gyűjtött az ausztrál Liberális Párt. A Guardianszerint a probléma ezzel az, hogy az adományozó liberális klubok és egyesületek nem kötelesek nyilvánosságra hozni, kik adományoztak rajtuk keresztül. Az egyik szervezet ellen vizsgálatot is indított az ausztrál korrupciós ügyeket vizsgáló bizottság.

Képviselői helyre kalapoznak. A Creative Commons nevű szerzői jogi koncepció kitalálója, Larry Lessig egymillió dollárt gyűjt arra, hogy öt körzetben indíthasson olyan jelölteket, akik az amerikai kampányfinanszírozás reformját tűzik a zászlajukra a kongresszusi választásokon. A VentureBeat megjegyzi, egymillió dollár még nem biztos, hogy elég lesz arra, hogy Lessig bejuttasson valakit az amerikai képviselők közé.

Mi tuti nem építünk stadiont az 1%-os szja-felajánlásodból, de kinyomozzuk, hova ment a 99 százalék. Köszönjük, ha idén az Átlátszót támogatod!

Megosztás