Hírek

Napi Mutyimondó: Kósa szerint a lopás

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide!

 

Omladozó szellemházak Miskolc belvárosában

Az Átlátszó egy évekkel ezelőtti gyanús miskolci ingatlanügylet következményeiről ír, avagy hogyan befolyásolja a városképet a korrupció. Két belvárosi épületet adott el 2005-ben a miskolci önkormányzat egy szomszédos patikus cégnek. Az egyiket leárazva, a másikat úgy értékesítette, hogy az adásvétel után visszabérelte az ingatlanhoz tartozó parkolót. A vevő nem teljesítette felújítási kötelezettségét, az önkormányzat pedig elmulasztotta visszavásárolni a házakat, amelyek omlásveszélyessé váltak. És egyelőre úgy maradtak.

Több száz kínai lett magyar

Tavaly 415 kínainak ért meg negyedmillió dollárt, hogy letelepedjen Magyarországon,  ennyien vásároltak magyar letelepedési államkötvényt, közülük 412-en meg is kapták a letelepedési engedélyt. Idén eddig 160-an jelentkeztek és 70-en vettek papírt. Vietnamban pedig idén kezdi az árusítást a Kajmán-szigeteken bejegyzett alap.

Vizsgálja a TV2-eladást a GVH?

Ez egyelőre nem világos. A TV2 nem tud semmiről, a Versenyhivatal pedig kiadott egy olyan közleményt, amit a dodonai jósda PR-esei fogalmaztak, így: ha a beszerzett információk alapján megállapítják, hogy valószínűsíthetően engedélyköteles összefonódás történt a csatorna eladásánál, amelyhez a cégek elmulasztottak engedélyt megkérni, akkor az összefonódás vizsgálatára hivatalból versenyfelügyeleti eljárást indítanak. Jesszus.

Ha nemzetstratégiai, akkor kuss

kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a Takarékbank és feltélezett vevője, a Magyar Takarék összefonódását – derül ki egy kormányrendeletből. A lépés arra utal, hogy megszülethetett a döntés a Takarékbank többségi állami tulajdonrészének eladásáról. A nemzetstratégiai kitétel azért fontos, mert innentől gyakorlatilag nincs hatóság, amelyik keresztbe feküdne, a GVH sem vizsgálódhat.

Ötszáz marha dalolva

HVG a botrányos hortobágyi földpályázatok történetéről ír. Az eddigi földosztási gyakorlathoz hasonlatosan, a hortobágyi esetben is megtalálhatóak a nyertesek között a gazdálkodási gyakorlattal nem rendelkező, csak papíron helyi lakosok és csak papíron helyi székhelyű cégek, miközben évtizedek óta állattartással foglalkozó gazdák maradtak legelőterület nélkül. A földosztás ügyében Orbán Viktor miniszterelnök már korábban felkérte a Kehit, hogy vizsgálja meg a nemzeti parkot érintő földhaszonbérleti szerződéseket.

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót!

 

Senki se lophat. Kivéve.

Kósa Lajos Fidesz alelnök a Heti Válasznak adott interjút, amiben egy szép élőképpel világította meg, hogy ugyan lopni csúnya dolog, de minden viszonylagos. Azt mondta, hogy “ha felépítesz egy remek új klinikát, akkor lehet, hogy a professzor unokaöccse a büfében lenyúlja a kasszát, ami elítélendő, a lényeg viszont az, hogy van egy szép új klinika, ahol gyógyulnak a betegek.” Az világos, hogy ebben a történetben mi vagyunk a betegek, de ki a professzor unokaöccse?

Az államadósság is jobban teljesít

januári órási ugrást követően februárban tovább hízott központi költségvetés bruttó adóssága, így újabb történelmi rekordot döntött, már majdnem elérte 23 ezer milliárd forintot, ami GDP 80 százaléka körül van.

Fontos AB-döntés

Fontos döntést hozott az újságírás, az oknyomozó újságírás szempontjából is az Alkotmánybíróság. Az Index úgy értesült, hogy megsemmisítette a testület a Ptk-nak azon rendelkezéseit, amelyek korlátozták a közszereplők bírálhatóságát. A szöveg méltányolható közérdekről beszélt, amikor szabadna közszereplőt bírálni, miközben senki sem tudja, ki, mit ért méltányolható közérdeken. Ezt a gumiszabályt torpedózta meg az AB, az értesülések szerint.

JanukovicsLeaks

Éjt nappallá téve surrognak a szkennerek, több százezer oldalnyi hátrahagyott számlát, dokumentumot, szerződést őriznek meg az utókornak az ukrán oknyomozó újságírók. Jaj, ha egyszer a Közgép székházat is megnyitnák a nagyközönségnek!

NapiLOL: Szakított az Átlátszó és az MKKP

„Ha továbbra is folytatni akarjátok ezeket a ti hülye leleplezéseiteket, akkor menjetek az emberekhez, és kérjetek tőlük ilyen egyszázalékokat. Mi végeztünk” – jelentette ki a Magyar Kétfarkú Kutya Part elnökevideóüzenetében. Ennyi. Immár csak rátok számíthatunk. Támogasd az adód egy százalékával az Átlátszót.

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Gyanús diplomások

Az Átlátszó Oktatás blog folytatja a gyanús magyar diplomások leleplezését: a magyar elit olyan tagjairól írnak, akik könyvtár-ruhatár szakon végeztek valamelyik afrikai hátterű egyetemen. Most a Jobbik habonyárpádja van soron.

Sólyom Airways, vagy valami

Kizárólag erős idegzetűeknek, akik még akarják követni az elejétől fogva umbuldagyanús Sólyom légitársaság sztoriját: a Figyelő szerint ismét a Sólyom Holdingé a Sólyom Airways, akármit is jelentsen ez.

Német elnök

Korrupcióval vádolták, lemondott, most kimondták, hogy nem volt korrupció. A német elnökről van szó, akit felmentett a hannoveri tartományi bíróság a jogtalan előny elfogadásának vádja alól.

Társadalmi hatás

Nocsak, egy most elfogadott új EU-s szabály arra kötelezi a nagy tőzsdei cégeket, hogy évente írjanak jelentést a vállalat társadalmi hatásairól, azaz, milyen a hatásuk az emberi jogok vagy a korrupció területén. Jó, jó, a Közgép nem ez a kategória, de azért mégis fontos.

Török-botrány

Újabb kompromittáló felvétel a török miniszterelnökről, aki körül mélyül a korrupciós válság. Aki jobban akarja érteni, mi történik Törökországban, itt a Transparency International összeállítása.

Bizalmas tanú

Izraelben a volt miniszterelnök elleni korrupciós eljárásban tanuskodik egyik legközelebbi munkatársa.

Mong Attila

Megosztás