Hírek

Napi Mutyimondó: ronda olimpiai ruhák

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide!

 

Gazdák rémálma áfacsalással
Rémálomszerű fordulatot vett gabonatermelő gazdák élete, akiket büntetőeljárásban vonnak éppen felelősségre, miután a vádhatóság szerint évekkel ezelőtt úgy adtak el gabonát egy olasz bűnszervezetnek, hogy tudniuk kellett, az áru soha nem hagyja el majd az országot, csak az áfavisszaigénylés miatt kell. Az Átlátszó tárta fel a sztorit. Egy másik ügyben jogerősen ítéltek el Szegeden áfacsaló gabonakereskedőket. Közben a Kiemelt Adózók Igazgatóságánál az adócsalók védelmében tüntetettek a Hallgatói Hálózat tagjai. Mercedesszel érkeztek.

Mutyi miatt rondák a magyar olimpiai ruhák

A 444 derítette ki, hogy miért lettek kifejezetten rondák a téli olimpiára utazó sportolók egyenöltözetei.  Azzal kezdődött, hogy az Adidas évtizedek óta most először nem akarta legyártani a magyarok nemzeti ruházatát, ezzel párhuzamosan megromlott a MOB kapcsolata a felvonulóruhák eddigi gyártójával is, ezért helyettük is újat kellett keresni. Pályázatra a bénáskodás miatt nem maradt idő, örültek, hogy valaki végre csinált valamit. Ilyen lett. Szocsiba jó lesz, gondolták. Ja, és a gyártó cég közismert nagy adótartozó is.

Vizsgálat a hortobágyi földbotrány ügyében

kormányfő felkérésére a Kehi vizsgálja a Hortobágyi Nemzeti Parkot érintő földhaszonbérleti szerződéseket, miután több ezer család panaszkodott Orbán Viktornál. Az érdekes az, hogy az agrárminisztérium még pár napja is úgy viselkedett, mintha semmi alapja nem lenne a panaszoknak. Az MSZP szerint máshol is érdemes volna körbenézni.

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót!

Körmendi takarék: 900 millióra nincs kártalanítás

Összesen mintegy 8500 magánszemélynek és közel 1500 vállalkozásnak tud fizetni az Országos Betétbiztosítási Alap a Körmendi Takarékszövetkezet bedőlése után, de van körülbelül 900 millió forintnyi betét, amely miatt le kell nyelniük a kárt a betéteteseknek. Összesen 44 darab 30 millió forint feletti betét volt.

Nem tudhatjuk meg, kiket hallgattak le

Annyi már bizonyos, hogy az amerikai titkosszolgálat magyar vezetőket is lehallgatott, de államtitok, hogy kiket. Az Országgyűlés lehallgatási eseti vizsgálóbizottságának ülésén csak a képviselőket tájékoztatták, hogy kiket hallgathattak le az Egyesült Államok titkos adatgyűjtése során. Lázár János az érkező nagykövetet is meghallgatná.

További érdekességek itthonról és külföldről:

Az ÁSZ elnöknek olyan honlapja van, hogy Obamáé elbújhat –  csak kérdés, mennyi és milyen pénzből?

Elég érdekes interjú arról egy új könyv apropóján, hogy Snowden könnyen lehet, orosz kém.

Olvasnivaló a Paks-vitához: nem kellene atomerőművet építeni, ha összeszednénk magunkat.

Megvan a pénztárgép-botrány felelőse: kirúgták az Engedélyezési Hivatal vezetőjét.

Minden harmadik banki vezető gondolja úgy, hogy gyenge a pénzmosás-ellenes szabályozás és védelem a bankjánál.

Kizártak a kommunista pártból egy kenőpénzbotrányba keveredett egykori polgármestert.

Szép hosszú cikk a Bloombergen a török korrupciós botrány egyik festői érdekességű főszereplőjéről.

Newsweek összeszedte, hogy Putyin elnök harcművész cimborái hogyan nyerészkedtek a téli olimpián, az amerikai ABC csatorna videóriportja is ezt a témát mutatja be, és ugyanitt arról, hogy Oroszországban talált menedéket egy korábbi amerikai olimpia korrupciós ügyének egyik főszereplője.

Az amerikai és a brit titkosszolgálatok az AngryBirds-ön keresztül kémkedtek magánadatok után.

A BitCoin egyik alapítójának letartóztatása után merre tovább? Egy amerikai illetékes szerint a potenciálishaszon nagyobb a kockázatoknál. Engedélyezésre viszont szükség lehet.

A FIFA egy életre eltiltott egy bírót, aki nem pénz, hanem szex ellenében bundázott.

Az Economist cikke az új brazil antikorrupciós szabályozásról.

A korrupció komoly kihívás a világ nagyvállalatai előtt.

A Transparency a kenőpénzellenes OECD egyezmény betartására hív fel.

Mong Attila

Megosztás