Hírek

Napi Mutyimondó: ronda emlékmű drágán

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide!

Pályázat nélkül épül a ronda emlékmű
Nem elég, hogy ronda, teljesen történelemhamisító (lásd erről Ungváry Krisztián remek cikkét), még drága is, ráadásul gyanús körülmények között építik meg azt a szobrot, amelyet a kormány Magyarország német megszállásának emlékére akar a Szabadság téren felállítani. A szobrászt és az emlékmű terveit pályáztatás nélkül rohamtempóban választották ki, nem volt történész-szakmai vélemény, a végszámla pedig 269 millió forint lesz. A kiválasztásban fontos szerep jutott Kerényi Imrének, kinek másnak.

Munkahelyi mobil és magánélet
Fontos döntést hozott a Kúria január elején a magánélet védelméről. A legfőbb bírói szerv kimondta, hogy jogellenes, ha a munkáltató a munkavállaló hozzájárulása nélkül gyűjt helymeghatározó adatokat annak telefonja segítségével. Hiába kap tehát a munkavállaló ingyenesen telefont a munkához, nem használhatók fel például a helymeghatározó szoftver adatai.

Térképadatbázis milliárdokért
Debreceni Egyetem 6,5 milliárd forintért készítené el Magyarország digitális térképészeti adatbázisát. A hatalmas összegből azonban csak 150 millió lenne a légi fotózás költsége, a többi az egyetem fejlesztéseire kell. A projektet ráadásul nemzetbiztonsági okokra hivatkozva mentesítették a közbeszerzési eljárás alól. Legutóbb 2010-ben volt egy hasonló terv, akkor 5 milliárd forintért mérték volna fel az országot – mikor is a kormány a projektet lefújta.

Póruljárt kuponosok
Az Indexhez érkezett fogyasztói jelzések alapján több mint hétszázan pórul járhattak az egyik kuponos ajánlatokat kínáló céggel. A kft. olcsó tabletgépeket kínált, volt, aki egyszerre többet is rendelt, ezzel lepte volna meg a családtagjait karácsonykor. Végül azonban az ígért határidőre nem érkezett semmi. A rendőrség egyelőre nem nyomoz.

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is! Hallgasd az Átlátszó Rádiót!


Rendőrök súgtak az éjszaka császárának
Nyomozásokról is súgtak a rendőri vezetők Vizoviczkinek: így már minősített és személyes adatokkal való visszaéléssel is gyanúsítja az ügyészség a Nemzeti Nyomozó Iroda két egykori vezetőjét, amiért bizalmas információkat adtak ki az éjszaka császárának.

CÖF plakátok titkos forrásból
Nem hajlandó elárulni a Civil Összefogás Fórum nevű kormány-közeli szervezet, hogy pontosan mennyi pénzből, és milyen forrásból kampányolnak óriásplakátokon az ellenzék ellen. Csak annyit mondtak, hogy a kampányt – amit ők civil ismeretterjesztésnek neveztek a sajtótájékoztatón – magánszemélyek adományaiból finanszírozzák.

Teljesen rendben van a hálapénz
Jogilag eléggé zavaros a helyzet, hiszen  a munka törvénykönyve szerint megengedett a hálapénz elfogadása, a Btk. egyik paragrafusa alapján viszont a jogtalan előny vagy ígéret elfogadása szabadságvesztéssel járó bűntett. A kormány azonban megnyugtatta a kórházszövetség elnökét: a jövőben sem lesz következménye, ha az orvosok elfogadják a pénzes borítékot.

Zavargások korrupció miatt a spanyolországi Burgosban
Korrupció, politikai és ingatlanfejlesztő önkény, vagy a rendőri brutalitás is szerepelnek a kiváltó okok között, amelyeket napok óta próbál felfejteni a spanyol sajtó.

A nap cuki híre
Legyen elég annyi, hogy Kocsis Máté az amerikai titkosszolgálati botrány kirobbantóját, a Moszkvában bujkáló Edward Snowdent is meghallgatná.

További érdekességek itthonról és külföldről:

Összesen 14 millió forintba került az a propagandaműsor, amelyet a köztévé készített a devizaadósoknak épített ócsai lakóparkról.

A paksi bővítéssel kapcsolatban a döntés után hangoztatott kormányzati érvek legtöbbje összeomlott – írja a Véleményvezér.

Hamarosan kezdődik minden idők legdrágább és legkorruptabb olimpiája Oroszországban: a végszámla 51 milliárd dollár, az üzletek tekintélyes részét Putyin barátai vitték el.

Megszüntette a Szegedi Püspökség elleni nyomozást a NAV: még júliusban indult nyomozás a püspökség ellen költségvetési csalás gyanújával. A feljelentésben szereplő állítások azonban végül nem bizonyultak valósnak.

Hogyan súlyosbította az amerikai korrupciója a Haitin bekövetkezett földrengés utáni helyreállítást.

Az Európai Számvevőszék szerint a korrupció miatt nem hatékonyak eléggé az EU fejlesztési projektjei Közép Ázsiában.

Letartóztatták Monsignor 500-at, a Vatikáni pénzmosoda egyik főszereplőjét, akit kedvenc bankjegyéről neveztek el.

A török korrupciós botrány újabb fordulata, hogy a bundaügyeknek is közük lehet az eseményekhez. A Fenerbahce elnöke nyilatkozott.

 

Mong Attila

 

Megosztás