Hírek

Első fokon pert nyertünk a Fővárosi Gázművek Zrt. ellen.

Azt szerettük volna megtudni, hogy a Főgáz 2010. január elseje óta mely sportklubok, csapatok részére, és milyen összegben adott támogatást.

A Főgáz arra való hivatkozással tagadta meg az adatok kiadását, hogy ő nem közfeladatot lát el, hanem versenypiaci szereplő, így nem tartozik az Infotv. hatálya alá, tehát eleve nem köteles adatot szolgáltatni. Érvelésünk szerint viszont mivel a Főgáz a Fővárosi Önkormányzat többségi tulajdonában van, emellett közfeladatokat is ellát, a nyilvánossági követelmények vonatkoznak rá. Az adatkéréskor még a régi önkormányzati törvény volt hatályban, amely szerint a települési önkormányzatnak feladata volt a közreműködés a helyi energiaszolgáltatásban. A Pesti Központi Kerületi Bíróság azonban május 30-án kihirdetett, írásba még nem foglalt ítéletében megalapozottnak látta az atlatszo.hu érvelését, hogy a Fővárosi önkormányzat a Főgáz útján látja el a törvényben megállapított feladatát, azaz ilyen módon a Főgáz önkormányzati közfeladatot látott el, és kötelezte a kért adatok kiadására a gázszolgáltatót.

A Főgáz arra is hivatkozott, hogy az adatok kiadásával üzleti titkai sérülnének, de azt nem tudta pontosan megmondani, melyek lennének ezek. A bíróság ezt az érvelést nem vette figyelembe.

 

Megosztás