Hírek

Ingyen hozzáférhetők lesznek a brit tudományos tanulmányok

Ingyenesen hozzáférhetővé kell tenni az állami támogatással készült tanulmányokat az Egyesült Királyságban – jelentette be a minap a brit tudományos intézetek ernyőszervezete, a Research Counsils UK (RCUK). 2013 áprilisától azokat a tanulmányokat, amelyek megírását a hét, állami pénzből működő kutatóintézet finanszírozta, a publikálástól számított hat hónapon belül ingyenesen hozzáférhetővé kell tenni. Az intézetek évente kb. 2,8 millió fontot költenek kutatásra. Az RCUK által kiadott irányelv arra is kitér, hogy a kutatóknak kerülniük kell azokat a tudományos folyóiratokat, amelyek nem ezt az elvet követik. Arról, hogy milyen szankciók érhetik azokat, akik nem tartják be az előírást, még nincsenek információk – írja a Nature News nevű blog. Az új szabály valószínűleg a legnagyobb lépés azóta, amióta David Willetts, tudományos ügyekért felelős miniszter több mint egy évvel ezelőtt kijelentette: elő kell segíteni a tudományos munkákhoz való könnyebb hozzáférést.

 

Megosztás