Hírek

Kevesen próbálják elérni a blokkolt oldalakat

Elkészült a Harvard Berkman Központ 2011-es megkerülő eszközöket (angolul „circumvention tools”) vizsgáló tanulmánya. A kutatócsoport a tavalyi évben egy bloggerek körében végzett felmérés alapján 19 szoftvert azonosított. Ebből 17-et teszteltek is az idén februárban és márciusban. Az eredmények azt mutatják, hogy a megkerülő eszközökkel továbbra is lassabban lehet az egyébként blokkolt honlapokat letölteni, mint cenzúrázatlan internetkapcsolaton keresztül. Ez a tanulmány egy korábbi elemzés kiegészítése, amely szerint 2010-ben ezeknek az eszközöknek a használata alacsony volt ahhoz képest, hogy hányan interneteztek a világhálót keményen cenzúrázó országokban. Az akkori jelentés arra a feltételezésre jutott, hogy a felhasználók kevesebb mint 3 százaléka használ VPN-t, hirdetésekből fenntartott proxy szervert vagy kifejezetten a cenzúra megkerülésére fejlesztett eszközöket.

Megosztás