Naponta kerülnek elő hírek a napi meleg- vagy hidegrekordok megdőléséről, a fenyegető vízhiányról, a szánkó eltűnéséről, azaz általában a klimatikus változások hatásairól. Pro és kontra értelmezésekből sincs hiány: a ring egyik sarkában Trump, a másikban Greta Thunberg. És persze, mindenkinek van véleménye, de legalábbis emléke, hogy gyerekkorában még esett a hó egész télen.
Philipp Blom német történész eredetileg 2017-ben megjelent könyvében egy igen érdekes, s kevésbé ismert témának nézett utána: annak, hogy a 16. század második felétől a 17. század elejéig tartó klímaváltozás hogyan hatott a társadalmi élet minden szegletére.
Ugyanis a feljegyzések és az utólagos elemzések, értelmezések szerint 1570 és 1685 között összességében 2 fokkal csökkent a hőmérséklet, s ennek nyomán megbolondultak az óceáni áramlatok, jöttek a brutális és hosszú telek, nyáron a száraz kánikulák, tavasz és ősz semmi. Ahogy termés sem. Kitörtek az éhínségek, azok nyomán a lázadások, pedig a korszakot amúgy is a (vallás)háborúk jellemezték. A klíma megváltozása persze vallási kérdéssé is vált.
A két fok lehűlés a vegetációt hat héttel tolta el, így a gabonafélék be sem tudtak érni, elrohadtak a váratlan esőzésekben vagy épp megégtek. A szőlő sem ért be, így a bor is gyenge maradt, pedig még a gyerekek is azt itták, hiszen a többnyire fertőzött víz ihatatlan volt. A búza meg a bor ára mindezek miatt akár a háromszorosára is nőtt, ami újabb szociális feszültségeket eredményezett. Ez lenne a kötet fő kérdése: hogyan változnak meg akár a legalapvetőbb dolgok is, ha változik az időjárás? Leszámítva – ahogyan akkor is – a háborúkat, ma alighanem nincs ennél aktuálisabb kérdés, már csak ezért is érdemes kézbe venni a könyvet.
Philipp Blom: Amikor a világ kifordul magából – A kis jégkorszak (1570–1700) és a modern Nyugat hajnala
Európa Könyvkiadó, 2023
317 oldal, 5499 Ft
A szerző számos érdekes eseményt hoz fel példaként, így többek között azt, amikor 1666 szeptemberének elején leégett London jó része. Az igaz, hogy a hírhedt tűzvész egy kis pékségből indult el, de valójában a kiszámíthatatlanná váló időjárás következménye volt: a kemény telet rendkívül forró nyár követte, a többnyire fából ácsolt házak kiszáradtak. A véget nem érő teleket nem a tavasz követte, hanem a forró nyár – Shakespeare III. Richárdjának nagymonológja eleje is más értelmet nyer így: „York napsütése rosszkedvünk telét / Tündöklő nyárrá változtatta át.” Amúgy a kötet eleje művészettörténettel kezdődik – hogyan is festették meg e teleket a németalföldi festők.
Az éghajlatváltozás minden földrészt érintett – így Észak-Amerika első virginiai telepesei a kezdeti idők elején kannibalizmusra kényszerültek, ráadásul saját halottaikat ásták ki, szintén egy forró nyár után, amikor minden kiégett. Ahol tömegesen éltek az emberek, ott ki is alakult a tömeghisztéria, ennek „logikus” következménye volt a boszorkányüldözés, és az, hogy olyan teológiai-mágikus értelmezések terjedtek el, miszerint ez Isten csapása.
Mindez azonban a természettudományos vizsgálatoknak is lökést adott, az időjárási adatok feljegyzésével a meteorológia fejlődött.
Akárcsak a filozófia: például Montaigne is a kemény telek alatt és ezek hatására elmélkedett már a korban is legendássá váló Esszék-jeiben (amiket szó szerint egy toronyba elvonulva körmölgetett, részben a társadalomból való kivonulást is hirdetve).
Persze az irodalom, a bölcselet megújulása sovány vigasznak tűnt az éhezőknek, szenvedőknek, meg valahol a halottaknak – ezzel majd így leszünk mi is, ha majd megfagyunk vagy szomjan halunk. Anno a francia író azonban sokaknak utat nyitott, akik új válaszokat kerestek, mert már nem hittek sem Mózesben, sem Luthernek. Bár azért hozzá kell fűzni, egykor az emberek folyamatosan halálfélelemben éltek, kis jégkorszak ide vagy oda, hisz például az alatt is folyton zajlottak a háborúk.
Viszont fejlődött a botanika is: a tulipánt és a burgonyát korabeli tudósok terjesztették el, mert ezek a növények ellenálltak a zord időjárásnak.
Persze, a klímaváltozás tagadóinak, akár eszi fene alapon is, jól jöhet az, hogy az emberiség úgymond nem is oly rég túlélt egy kétfokos lehűlést, amit szabályszerűen egy kétfokos felmelegedés előzött meg szintén egy-két évszázadon át, vagyis összességében egy négyfokos lehűlést. És hogy épp a klímaváltozás révén jött létre a modern Nyugat… Ám Blom nem ezt állítja.
A kötet további kétharmadában aztán van minden, egyre kevésbé esik szó a kis jégkorszakról, és olykor erőltetettnek is tűnik – vagy tűnne, mert a szerző azért leszáll a témáról – az ok-okozati nyomozás, és inkább a középkor ama két századáról szól. Olvasmányos portrékat kapunk itt teológusokról, tudósokról, filozófusokról – mint Spinoza –, aztán a merkantilizmus kialakulásáról, az ezüst szerepéről, a birodalmak, mint a spanyol birodalom gazdasági összeomlásáról, az antiszemitizmusról. Néha a fonalat is elveszítjük, hiszen a kötet kezdeti vonalvezetése még mást ígért. Az például túlzásnak is tartjuk, hogy Descartes direkt a kis jégkorszak miatt kapott tüdőgyulladást, amibe aztán belehalt, miután megérkezett Svédországba a kimerítő út után.
Inkább tartunk hát a kezünkben egy amúgy valóban érdekes kultúrtörténetet (társadalom-, gazdaság-, filozófia- és minden más történettel egyetemben). Ez a műfaj persze nem érdektelen, sőt, ezt hívhatjuk tudományos ismeretterjesztésnek, csak hát már vagy száz éve is ismert – nem kevésbé népszerű – volt, gondoljunk például Johan Huizinga A középkor alkonya c., korszakalkotónak is nevezett művére, vagy Egon Friedell Az újkori kultúra története c. opuszára.
Rosszmájúan mondhatjuk csak azt, hogy Philipp Blom kitöltött most egy piaci rést, amit akár életrajza is bizonyít, mert az 1970-ben született német történész újság-, esszé- és regényíró, de írt már borkalauzt és operalibrettót is. Mintha egy középkori polihisztorral találkoznánk, így akár azt is feltételezhetjük, témaválasztása sem véletlen. Ezzel együtt mondott számomra is újat az éghajlat hatásáról a kultúrára és a társadalomra. A kötetnek pedig az olvasmányosság különösen a hasznára válik, és stílusosan a hideg téli estéken – ha hideg lesz a tél – a kandalló mellett olvasható.
Szerbhorváth György
Címlapkép: Jan Brueghel the Elder: Tájkép folyóval, 1607 (forrás: Wikipedia/ Google Art Project)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Az önkormányzat ismét jégpályát akar a 1,5 milliárd közpénzből épült tóhoz, amely mellett Mészáros Lőrinc cége üzemelteti a közpénzből felhúzott éttermet.
Ketten fagytak halálra az idén Borsod megyében – ez a megyei rendőr-főkapitányság válaszából derül ki, bár korábban az ORFK-n azt...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!