kedves vezető

Propagandaoktatás, magatartáspontok és agyfigyelő sisak: a kínai diktatúra eszközei

Amire a George Orwell 1984 című regényét ihlető állam, a sztálini Szovjetunió még nem volt képes, arra a kínai állampárt diktatúrájának jó esélye van. Arra, hogy – miként az orwelli műben – folyamatosan, valós időben megfigyelje, nyomon kövesse, ellenőrizze az összes állampolgárát. Két finn újságíró egy riportkötetben bemutatja az elektronikus rendőrállam kiépülését.

Míg a NER-típusú puha autokráciák ügyelnek a demokrácia látszatára, próbálnak úgy tenni, mintha jogállam lennének, a választások, a sajtó legalább részben szabadok, és az ellenzék sincs betiltva, a Kínai Népköztársaság nyílt diktatúra maradt. Ráadásul a korábbi puhulás után ismét keményedik, a pártfőtitkár személyi kultusza az ’50-es éveket, a betiltott könyvek elégetése pedig a náci korszakot idézi. A diktatúra egyetemnek álcázott propaganda- és kémközpontjai világszerte terjeszkedni próbálnak, receptet adva az ezzel rokonszenvező kormányoknak, hogyan ellenőrizzék, félemlítsék meg a polgáraikat. Ugyanakkor a rendszernek több belekódolt Achilles-sarka is van, melyen keresztül a jövőben ugyanúgy ledönthető a bitekből készült Nagy Kínai Tűzfal, mint a betonból épült berlini.

Katarina Baer és Kalle Koponen kötetét olvasva tényleg jogosnak tűnik a mű alcíme – A legjobban kontrollált ország. Kína ugyanis (s ezt a szerzők adatokat idézve bizonyítják) valóban az. „A világ 20 legjobban ellenőrzött városa közül 18 kínai. A Comparitech, a technológiák összehasonlításával foglalkozó brit cég 2020-as jelentése szerint szerte az országban valamivel több, mint 400 millió térfigyelő kamera működik, ami a világ összes térfigyelő kamerájának több mint a fele” – említik a könyvben.

Katarina Baer – Kalle Koponen: Kínai való világ – A legjobban kontrollált ország
HVG Könyvek, 2022
207 oldal, 4500 Ft

S ez nem szimpla megfigyelés, ugyanis a kommunista diktatúrában az orwelli univerzum Halálcsillaga van megszületőben. „A magánélet teljes elvesztése azonban csak akkor következik be, amikor a hatóságok képesek a megfigyelőkamerák folyamatos képsoraiból mindenhol, valós időben azonosítani az egyéneket, és egyidejűleg összekapcsolni őket minden más információval, például a születési idejükkel, családi kapcsolataikkal, orvosi jelentésekkel, bankszámla- és vagyoni adataikkal, iskolai osztályzataikkal, az általuk elkövetett szabálysértésekkel és akár a válásaikkal is. Kínában egy ilyen rendszer, egy igazi arckönyv (Facebook) is készül” – állítja a két finn újságíró.

Totális megfigyelés

Ha a Guinness Rekordok Könyvében volna Nagy Testvér-kategória, azt a pekingi rezsim nyerné. „Olyan létszámú népesség még sehol sem állt megfigyelés alatt, mint a 21. századi Kínában, és a megfigyelést sehol sem tűzték ki ilyen határozott célként” – írják a szerzők. A  rendszer megépítette a Nagy Fal elektronikus változatát. „Ahogy a Nagy Tűzfal az 1990-es évek végétől fokozatosan megépült, a kínaiak már nem fértek hozzá Facebookhoz, a Twitterhez, a Google-keresőhöz, a WhatsApphoz a YouTube-hoz és az Instagramhoz” – sorolják a digitális cenzúra fegyvertényeit.

De ez a kritikus szerint kétélű fegyver, amely bumeránghatást is okozhat. A tűzfal a hatalom szempontjából valóban praktikus, hiszen elzárja a lakosság elől a kormány által nem cenzúrázott információkat. A megfigyelés viszont nemcsak az ellenzékiekre, a diktatúrát kritizáló polgárokra jelenthet veszélyt. Ugyanis a mindent látó, mindenütt ott lévő kamerák olyat is rögzíthetnek, ami a vezetés számára kompromittáló. Részegen gázoló párttitkárt, bedrogozva randalírozó minisztert, pénzt átvevő korrupt rendőrtábornokot. Persze az ilyen felvételeket nem fogják nyilvánosságra hozni, illetve akár le is törölhetőek.

De a nyugati titkosszolgálatok valószínűleg dolgoznak a módszeren, hogyan lehet ezeket a végtelenbe nyúló kameraláncokat feltörni és megcsapolni. Vagyis a mindent rögzíteni akaró hatalom önmagát is sebezhetővé teszi. S ha ő nem publikálja ezeket, megteszik a rivális nagyhatalmak. Ha egyszer valaki bejut egy ilyen kamerarendszerbe, akár azt is megteheti, hogy bizonyos képsorokat lemásol, aztán kitöröl vagy másokkal helyettesít. Utána pedig megzsarolja vele a kínos helyzetben lefilmezett illetőt.

Tech-disztópia Kínában: totális ellenőrzés kamerák millióival és arcfelismerő szoftverekkel – Világtérkép

A technológia révén az emberek könnyebben teremtenek kapcsolatokat, szabadon hozzáférhetnek az információkhoz, ezáltal nagyobb fokú szabadságot élveznek, és ez szükségszerűen demokratizálja a társadalmakat – gondoltuk sokáig. Kína példája épp az ellenkező irányba mutat: itt a technológia a társadalom totális ellenőrzésének a szinonimájává vált, és félő, hogy a kínai példa hamarosan az egész világon elterjed.

Széles támogatottság – legalábbis papíron

Mindazonáltal a rendszer bukása egyelőre távolinak látszik. Kádár Jánosra mondták a ’70-es években, hogy a nép elsöprő többsége egy teljesen szabad választáson is rá szavazott volna. Ez a feltételezés a kínai rendszerrel, illetve más, hasonló diktatúrával összefüggésben is felmerül. Való igaz, hogy a kínai kormány széles népi támogatottsággal bír.

„Kínában minden gyorsan halad, és ezt a kormánynak köszönhetjük” – nyilatkozza a szerzők egyik riportalanya. Aki azt is hozzáteszi: „A kínai egypártrendszer azért jó, mert az állam azt tehet, amit akar. Most ismét láthattuk, mennyire hasznos a párthatalom” – mondja, a demokratikus külföldi szemmel botrányosnak látszó kínai járványkezelést is jónak tartva. Mindezt ráadásul úgy, hogy az 1958-ban született, a Sanghajtól 200 kilométerre lévő Jangcsouból származó Hszü bevallottan másodosztályú állampolgár. Három évtizede lakik Sanghajban, ám ennek alig van jelentősége: „nem élvezheti a sanghajiak jogait. A város egyik közkórházában sem látják el, gyermekei nem járhattak volna sanghaji iskolába, és nem lehet saját lakása sem Sanghajban. Ha például megbetegedne a rákban, vissza kellene térnie a 30 évvel ezelőtti lakóhelyére, hogy kezeljék” – írja a kötet.

Ebből is látszik, hogy a kínai illiberalizmushoz viszonyítva bőven van még hová fejlődnie a NER-nek. Ez utóbbi csak külföldi migránst ismer, a pekingi rezsim viszont kifejlesztette a belföldi migráns fogalmát. „Több százmillió ilyen, szűk jogosultságokkal rendelkező ember – migráns – él Kínában. Shanghaj 26 millió lakosságának 40 százaléka belső migráns, akiknek nincs a városban lakásvásárlási engedélyük” – mutatnak rá a szerzők. Vagyis még a rendszer által sújtott, diszkriminált csoportok sem feltétlenül lázadnak a kormány ellen.

Ugyanakkor egy diktatúrában aligha várható el az átlagpolgároktól, hogy nyilvánosan, külföldi újságírók előtt bírálják a hatalmat. Ezt a józan ésszel is belátható tényt a könyvben idézett egyik kutatás is alátámasztja. „Nem minden kutató hisz a magas elégedettségi arányoknak. Egy másik, a tekintélyes China Quarterly című folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmány szerint a Kínában mért magas elégedettségi adatok torzak. A kutatók szerint a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok nem válaszolnak a felmérések politikailag érzékeny kérdéseire, így a kritikus hangokat nem hallani.” – szól a tanulmány.

Ráadásul (hisz egy diktatúrában már az is gyanús , aki hallgat – nem kritizál, de nem is helyesel, vagyis „lelkesedni rest”) az is lehet, hogy a hátrányos társadalmi pozíciójú elégedetlenek egy része inkább felmondja a propagandalózungokat egy ilyen szituációban, nehogy magára vonja a rendszer haragját. Illetve létezik egyfajta kollektív Stockholm-szindróma is. Diktatúrák, tekintélyuralmi rendszerek tipikus jelensége (de általában a populista tömeguralom kísérőjelensége), hogy a jobban szituált, nagyvárosi értelmiségi rétegek (akiknek a rendszer „diplomát adott”) fordulnak inkább szembe a rezsimmel.

Míg a nélkülöző, alacsony végzettségű, státuszú vidéki, peremkerületi csoportok, amelyeknek a rendszer jóval kevesebb lehetőséget adott, mi több, bizonyos dolgokat (például mozgásszabadságot) inkább elvett tőlük, gyakran a kormány legharcosabb híveivé válnak. „Ha a megkérdezettek iskolázottsága alacsony, nagyobb valószínűséggel mutatnak elégedettséget – a párt által terjesztett propaganda működik. Minél magasabban képzettek, annál szkeptikusabbak a propagandával vagy a pártok állításaival szemben” – derül ki a Szingapúri Nemzeti Egyetem kutatásából.

Valóban lehetséges, hogy egy sok évtizedig monopolhelyzetben lévő párt elsőre akár egy teljesen szabad választást is megnyerne, de utána,(egy valóban teljesen szabad, nyugati típusú rendszerben, a legálisan, teljes akciószabadsággal cselekvő ellenzékkel) a hatalomvesztés rémképével kellene szembenéznie. Az utóbbi évtizedek remekül bizonyítják, hogy az olyan formailag, papíron demokratikus, a nyílt diktatúra ismérveivel nem rendelkező „puha” autokráciák, mint az orosz és török rendszer, vagy akár a NER, csak úgy tudják magukat évtizedes időtávra bebetonozni, ha egyoldalúan, nekik kedvezően megváltoztatják a játékszabályokat (alkotmánnyal, választási törvénnyel).

Megszállják vagy ellehetetlenítik a belső fékeket, ellensúlyokat, összefonódó hatalmi ágak rendszerét hozva létre, hatalmas összegekkel finanszírozott propagandagépezetet működtetve, az ellenzéket, a civileket, a tőlük független sajtót hatósági vagy informális zaklatással akadályozva. De még egy ilyen „túlbiztosított” szisztémában is van esély rá, hogy ha sokáig nem is bukik meg, de fokozatosan meggyengül a kormánypárt – bizonyos régiókban, településeken pedig akár győzni is tud az ellenzék.

Szigorúan ellenőrzött internet

Egyértelmű, hogy a kínai politikai kultúra nem tart ott, hogy a pártállam Erdogan- vagy Putyin-féle irányított demokráciává puhuljon, sőt. A tendenciák inkább a keményvonalasok erősödését valószínűsítik. „Az elmúlt évtized közepe táján a Harvard Egyetem tanulmányozta a témát, és érdekes felfedezést tett: a kínai vezetés számára a kormány alkalmazottai trollkodnak. Egy 2017-ben közzétett tanulmány szerint hatalmas mennyiségű, évente akár közel félmilliárd kommentet gyártanak az e célra létrehozott közösségimédia-profilokról. A stratégia szerint tartózkodni kell attól, hogy olyanokkal vitatkozzanak, akik nem hajlandók támogatni a párt intézkedéseit, illetve vitás kérdésekről egyáltalán nem szabad beszélniük” – idézi a szerzőpáros.

Freedom House: Cenzúra helyett trollhadsereggel és hazugságdömpinggel támadnak az interneten a diktátorok – Világtérkép

Már nem csak az oroszoknak és a kínaiaknak van trollhadserege: az autokratikus módon működő kormányok megtanulták egymástól, hogy a cenzúra nem megoldás. Immár trollok és automatizált felhasználók (botok) segítségével inkább elárasztják a netet hazugságokkal, így a propaganda között elveszik a valódi információ és a kritika.

Ez is döntő különbség a nyílt diktatúra és a puha autokrácia között. A NER bértrolljai kifejezetten törekednek személyeskedő vitahelyzetek létrehozására, vagyis nem tagadják, ignorálják a vitát, hanem próbálják azt minél jobban eldurvítani, lincshangulatúvá tenni. Ezzel szemben egy diktatúrában a tabutémákról egyszerűen nem szabad vitatkozni, hiszen azzal elismerjük, hogy egy dologról többféleképpen is gondolkodhatunk.

A kínai cenzúragépezet emiatt óriásira nőtt: „Alina Poljakova és Chris Meserole kutatók szerint

Kínában az internetet több mint 60 különböző, kiterjedt hatáskörrel és technológiai szakértelemmel rendelkező kormányzati ügynökség ellenőrzi” – említik.

A vitát azonban nem tűrik. Kérdésekkel provokált az újságíró – a nyelvi mémmé vált eredeti NER-aranyköpés parafrázisával lehetne találóan bemutatni a kínai helyzetet. „Kínában a „viták provokálásáról és a problémák gerjesztéséről” szóló paragrafus alapján tudták például elítélni tüntetések szervezőit vagy röpiratok terjesztőit. 2013-ban a kínai igazságszolgáltatás úgy döntött, hogy a „vita provokálásáért és a problémák gerjesztéséért” való büntetőjogi felelősség az interneten közzétett tartalmakra is kiterjed” – fogalmaz a könyv.

Emiatt a felhasználók öncenzúrára kényszerülnek. „Karoline Kan pekingi újságíró-író szerint a kínaiak posztjaikban rutinosan kerülnek bizonyos szavakat, például a kommunista párt magas rangú vezetőinek nevét vagy a kínai jogrendszerrel kapcsolatos kifejezéseket. Pozitív dolgokat sem érdemes írni róluk, mert úgy is felkerül az ember a cenzúrahatóságok radarjára, mondta Kan 2020 tavaszán a BBC-nek adott interjújában”. Ez a fajta, önmaga ellen forduló autoimmun cenzúra, amikor a korlátozni próbált viselkedés ellenkezőjéért is büntetés (de legalábbis megfigyelés, figyelmeztetés) jár, ironikus ugyan, de jelenleg az internet nem jelent közvetlen veszélyt az állampártra.

„A Kínai Kommunista Párt mind a gazdasági növekedést, mind az internetet saját életben maradásának, autoriter hatalomvágyának szolgálatába állította, mégpedig megdöbbentően sikeresen. Kína-szakértők azt szokták mondani, hogy a kínai nép egyfajta paktumot kötött a párttal, miszerint amíg az gondoskodik a gazdasági növekedésről és az életszínvonal emelkedéséről, addig a nép is hagyja nyugodtan uralkodni” – szól a megállapítás.

Lényegesen csökkenhet a kínai munkaerőpiac, világgazdasági változások várhatóak | atlatszo.hu

Az kétségtelen, hogy a hónapok óta húzódó jogállamisági eljárás lezárásának és az uniós forrásokról történt megegyezésnek volt pozitív kicsengése, amit jól bizonyít, hogy a hírre nagyot erősödött forint is, ugyanakkor a magyar kormányzat nem lehet nyugodt.

Kevés a külföldi

A kínai hétköznapokat jól kifejezi az alábbi helyszín: „A Tilancsiao metróállomás mellett, Sanghaj másik végében található egy még kisebb park. Ott annyira hangos a madárcsicsergés, hogy biztosan felvételről megy. Ám kiderül, hogy a természetes hangokról ott másképp gondoskodtak. Három igazi, rigó méretű madár énekel az ágakon lógó három kis ketrecben, mintha az életük múlna rajta.” Ugyanígy tartja kalitkában és kényszeríti a propagandadallamok éneklésére saját lakosságát a diktatúra. S ugyan Mao halála után volt egy liberalizációs reformkorszak, de a kínai társadalmat ma is a világnézeti, kulturális és politikai homogenitás állapotában próbálják tartani.

A közkeletű benyomás szerint Kínában rengeteg külföldi, azon belül nyugati állampolgár él, dolgozik és a nagyvárosok egyre nyugatiasabbak. A kötet azonban rácáfol minderre. „Sanghajt ugyan kozmopolitának tartják, mégis kevés a külföldi. Pedig a kínaiak, és különösen maguk a sanghajiak, nagyon szeretnék fenntartani ezt a képet szülővárosukról” – derül ki a kötetből. „Bár Sanghajban ma már szinte minden utcasarkon találni egy amerikai Starbucks-kávézót, a jelek szerint hetekig lehet úgy élni és mozogni a városban, hogy egyetlen nyugati arcot sem lát az ember” – teszik hozzá.

Sanghajban „200 ezer külföldi él. Ez a sokmilliós város teljes lakosságának még az 1 százalékát sem teszi ki” – fordítják le mindezt a számok nyelvére. Összehasonlításképp: Helsinkiben a külföldi származásúak aránya 16 százalék, Berlinben pedig 35 százalék. Persze talán érthető, hogy egy nyugati ember nem szívesen él egy olyan kínai városban, ahol – miközben a WHO ajánlása szerint „a levegőben lévő finom szálló por mennyisége napi átlagban nem haladhatja meg a 25 µg/m3 értéket” – ez a szám folyamatosan 200 µg/m3 fölött van. Ehhez képest Helsinkiben az értékek 5 és 30 között mozognak a könyv szerint.

Tegyük hozzá: Kínában egyebek között azért ekkora a légszennyezettség, mert a globális nagyvállalatok itt úgy gyárthatnak műszaki cikkeket, hogy nem kell a környezetvédő mozgalmak, illetve a munkakörülményeik ellen lázadó dolgozók tiltakozásától tartani. Kínában egy akkugyárnak semmit sem kell tennie, ha a munkásai sztrájkba lépnek vagy tüntetők vonulnak a kapui elé. A piszkos munkát elvégzi helyettük a titkosrendőrség.

Irányított oktatás, engedélyhez kötött utazás

Az utóbbi években pedig a diktatúra nemhogy nem puhult tovább, de folyamatosan keményedik. „Hszi az elmúlt években egyre keményebb ideológiai fegyelmet tartott fenn, és a párt ennek apropóján új doktrínát alkotott Hszi Csin-ping gondolatai a kínai típusú szocializmusról az új korszakban címmel. Ami mindenütt jelen van. A párt 2017-ben bebetonozta az alapszabályába. 2018-ban pedig az ország alkotmányába is. Hszi élete végéig megkapta a hatalmat.

A tanokat az újságok, a televízió és az internet is ismételgetik. A középiskolákban külön tantárgy lett. Tartalma 2017 óta az egyetemi felvételi vizsgakövetelmények része. 2019-ben a különböző egyetemek szabályzataiba és a kínai újságírókra vonatkozó iránymutatásokba is bekerült.” – mutatja be a szerzőpáros a párt csúcsvezetőjének Rákosi-korszakot idéző magasztalását. „Az elmúlt években személyi kultusz alakult ki körülötte, és nagyobb hatalommal rendelkezik, mint bármelyik kínai elnök Mao Ce-tung óta” – teszik hozzá.

„A még fényesebb dicsőség felé” – Kína ellentmondásos vezetőjének története – Szakirodalom

Mi áll Hszi Csin-ping döntései hátterében, és milyen tapasztalatok formálták a személyiségét? A könyvből kiderül.

Az oktatásban is egyre jobban nő a kontroll: míg a világ szabadabbik felén az egyetemek területére bárki bemehet, itt nem. „Kínában számos egyetem a hallgatókon és oktatókon kívül senkit sem enged be a kampuszára, a tekintélyes Pekingi Egyetem például arcfelismerő kamerákat használ a kapuknál és a kollégiumok ajtajánál.”

A megfigyelés az iskolákban is jelen van: „Hangcsouban 2018-ban arcfelismerő kamerákat szereltek fel középiskolai osztálytermekben, hogy megfigyeljék a diákok arckifejezését és egyéb tevékenységét.” S nem csak belső migránsok vannak, de belföldi határellenőrzés is. A helyváltoztatás rendőri engedélyhez kötött.

„A Kínában élők nagy része csak akkor utazhat a lakóhelyén kívülre, ha házszámpontossággal bejelenti úti célját a rendőrségen.

Még olyan intézmények is, mint a 2019-ben Kína harmadik legjobb egyetemének számító Fudan Egyetem, biztonsági aggályokra hivatkozva elkezdte megkövetelni a diákjaitól, hogy jelentsék az utazásaikat.” Ezt a saját hallgatói után kémkedő Fudan Egyetemet akarta az Orbán-rezsim Magyarországra hozni. Egy olyan intézményt, amely a legrosszabb sztálini időkre emlékeztető besúgó-, és komisszárrendszert működtet.

„A sanghaji Fudan Egyetemen a diákokat például minden évfolyamon csoportokra osztják. Minden csoportnak van a párt által kijelölt diákfelügyelője, akinek az a feladata, hogy biztosítsa diáktársai ideológiai korrektségét, és jelentse az esetleges anomáliákat” – mutatják be a szerzők. Az ’50-es évek juthatnak eszünkbe arról is, hogy „A sanghaji Fudan Egyetem szabályzatának 2019. decemberi új kiegészítései között szerepelt egy olyan kitétel, amely szerint az egyetemnek fel kell vérteznie az oktatók és a hallgatók elméjét Hszi Csi-ping elnök gondolataival a kínai típusú szocializmusról az új korszakban.”

14 milliárdnyi állami ingatlant és közpénzt ad a kormány a Fudan-alapítványba | atlatszo.hu

Ha Karácsonynak sikerül összegyűjteni az ilyenkor szükséges kétszázezer aláírást, a választók a következő kérdésről dönthetnek majd népszavazáson: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?”

Nem csoda, hogy a nyugati felsőoktatási intézmények nem kérnek az efféle, propaganda-, és kémközpontként működő kínai egyetemekből. „A Helsinki Egyetemen is működik Konfuciusz Intézet, amelynek tevékenységét szintén bírálták. Finn vezetői a Helsingin Sanomatnak adott 2019-es interjújukban megfogalmazták a kételyeiket azzal kapcsolatban, hogy indokolt-e az intézetet az egyetemhez csatolni. A Stockholmi Egyetem bezárta a Konfuciusz Intézetét.” – említi a két finn újságíró.

Magatartáspontok és Nyugat-ellenesség

A lakosság fölötti kontroll eszköze a 2014-ben bevezetett magatartási pontrendszer is, amely jó és rossz pontokat osztogat a kínai állampolgároknak. De a pozitív helyett a negatív ösztönzés van benne túlsúlyban. „2019-ben a Kínai Európai Kereskedelmi Kamara meg is állapította, hogy a rendszeren belül nincs egyensúlyban a büntetés és a jutalom, hanem a büntetés kerül előtérbe.” –  idézik a szerzők.

Ezt a pontrendszert Kínában „a Mao Ce-tung által az 1960-as és 1970-es években elindított, katasztrofális kulturális forradalom óta a legambiciózusabb social engineering projektnek nevezték. Az angolul társadalommérnökséget jelentő kifejezés azokat az intézkedéseket jelenti, amelyek az egyének és közösségek viselkedésének a politikai meggyőződés alapján történő megváltoztatását célozzák” – jellemzik a kísérletet. A MERICS kutatóintézet 2019-es felmérése szerint „Minél többet tudtak a válaszadók a rendszerről, annál inkább idegenkedtek tőle. A vonakodás fő okaként az állami beavatkozástól való félelmet nevezték meg.”

Minden reform és puhulás dacára a rendszer lényegéből fakadóan Nyugat-ellenes, az irányelvei „többek között úgy mutatják be az alkotmányos demokráciát, az egyetemes emberi jogokat, a civil társadalmat, a neoliberalizmust és a nyugati újságírást, mintha csak puszta létezése is a Kínai Kommunista Párt dominanciájának aláásására irányuló kísérlet lenne, egy Kína elleni nyugati összeesküvés.” – mondják. S a maguk szempontjából tulajdonképpen igazuk van. Ha engednék az állampolgáraikat nyugati szinten vett szabadsággal gondolkodni, beszélni, írni, utazni és voksolni, az hosszú távon a jelenlegi rendszer pusztulásához vezethetne. Így aztán

2013-ban „a párt megtiltotta az egyetemeken a nyugati értékek és társadalmi struktúrák, például a szólásszabadság és a hatalmi ágak hármas megosztásának oktatását. 

2019 októberében az oktatási minisztérium a betiltott művek eltávolítására szólította fel a könyvtárakat. Ami ezután történt, már nem a sztálini, hanem a náci korszakot idézte. „Körülbelül egy héttel a felhívás után két könyvtári tisztviselő 65 betiltott művet égetett el a könyvtáruk előtt az északnyugat-kínai Kanszu tartományban.” Néhány multicég pedig igyekszik belesimulni a pártállami rendszerbe. „A mobiltelefon-óriás Apple például az elmúlt években meghajolt a kínai vezetés követelései előtt. A kínai AppStore-ból eltávolította a cenzúra megkerülésére használható alkalmazásokat, kínai zeneboltjából leszedte a demokráciát pártoló dalokat.”

Szeretik az erőskezű vezetőt

De miért tűri a kínai lakosság, hogy a pártfejesek mondják meg, mit olvashat, hallgathat, nézhet? „A hagyományos kínai gondolkodás szerint minden legitim hatalom az égből származik. Az ég átadja az irányítást egy általa kiválasztott személynek, aki aztán a világ összes embere felett uralkodik, az ő érdekükben. A megbízatás azt a feladatot rója az uralkodóra, hogy igazságot és békét teremtsen az egész világon.” – világít rá a kötet a történelmi háttérre.

A nyugati ember számára a legrosszabb a szabadság elvesztése, a kínaiakat viszont „az rémiszti, hogy nincs erős vezetőjük, mert a vezető hiánya anarchiához és káoszhoz vezet. Mao erős vezető volt, de amikor az 1966-76-os kulturális forradalomban megengedte, hogy a vörösgárdisták a kíméletlen pusztítás során minden lehetséges tekintélyt – tanárokat, professzorokat, orvosokat, művezetőket, helyi kádereket, anyákat és apákat – lemészároljanak, a háttérbe vonult. A kulturális forradalom a kínaiak számára tehát olyan korszaknak tűnhetett, amikor az országnak nem volt erős vezetője” – mondja a szerzőpáros.

Ugyanakkor – ha már a történelemnél járunk – Kínában a demokratizálódást paradox módon épp az 1966-ban Mao által indított Nagy Proletár Kulturális Forradalom katalizálta. Mao célja persze az volt, hogy (miként korábban Sztálin) leszámoljon az értelmiségi hátterű régi gárdával, s helyükre fiatal, hozzá lojális, paraszti származású kádereket állítson. Csakhogy – szójátékkal élve – ezzel kiszabadította a szellemet a parasztból.

A premodern, konfuciánus Kína merev hierarchián, szigorú rangtáblázaton alapuló társadalom volt. A zömmel paraszti származású alattvaló alá volt rendelve a feljebbvalónak, gyermek a szülőnek, diák a tanárnak, patriarchális és paternalista filozófia alapján. Atyai tekintély, az idősek, a kor feltétel nélküli tisztelete – ezen alapult a rendszer. Azzal, hogy Mao a tacepaóikat mindenhová kiragasztó, apáikkal, tanáraikkal, professzoraikkal, az öreg káderekkel szembeforduló vörösgárdista „farkaskölyköket” rászabadította a kínai társadalomra, megtörte ezt a hagyományt. A militáns fiatalok szétzúzták a kínai tradíciók évezredes keretnormáit.

Mao is érezte, hogy a folyamat kikerült az ellenőrzése alól, így a kedvence, jobbkeze, és kijelölt utóda, Lin Piao marsall által vezetett hadsereget vetette be a vörösgárdisták ellen. Csakhogy így a régi vezetőkkel (Peng Tö-Huaj, a Mao intézkedéseit bíráló korábbi honvédelmi miniszter, valamint a kínai Hrucsovnak nevezett, mérsékeltebb, reformer elnök, Liu-Sao-csi) illetve a vörösgárdistákkal is leszámoló Lin Piao túlzottan megerősödött. 1971-ben állítólag puccsot készített elő Mao ellen (vagy hamisan ezzel vádolták) s menekülni kényszerült. Repülőgépe máig tisztázatlan körülmények között, a mongóliai sivatagban zúzódott porrá.

Mao az utolsó éveiben igyekezett konszolidálni rezsimjét, rehabilitálta a tisztogatások alatt kegyvesztetté vált, a későbbi reformokban kulcsszerepet játszó Teng-Hsziao-Pinget. Aki Mao 1976-os halála, a Mao özvegye által irányított „Négyek Bandájának” letartóztatása után elindította a „Négy Modernizációt.” De a fiatal értelmiségieknek ez kevés volt: a szellem kiszabadult a palackból és a parasztból egyaránt, s nem is akart visszamenni oda.

A tacepaók immár a másként gondolkodók lázító eszméit tartalmazták, akik nem elégedtek meg peresztrojkával (vagyis gazdasági reformokkal) hanem szovjet mintára glasznosztyot, nagyobb szabadságot akartak. Csao-Ce-jang pártfőtitkár, a „kínai Gorbacsov” tett is kísérletet erre 1989-ben. Ám Teng inkább a katonai keményvonalat képviselő Li Peng miniszterelnököt támogatta, ezért Csao-t leváltották, s élete végéig házi őrizetben tartották. A tüntető diákok mozgalmát a Tienanmen téren vérbe fojtották. De a szellemet már nem lehetett visszazárni a palackba. Könnyen lehet tehát, hogy a struktúra halálát a Mao indította kulturális forradalom hosszú távú következményei okozzák majd.

A rendszer népesedéspolitikája ugyancsak a tradícióval ütközött, s emiatt borulhat fel tragikusan a nemek aránya. „A kommunista párt által diktált egykepolitika kegyetlen oldalát már leleplezte a világ. Kínában hagyományosan többre tartják a fiúgyermekeket, mint a lányokat. Tudunk az elhagyott kínai lánygyermekekről, az önként elvetetett lánymagzatokról, kényszerabortuszokról és a második vagy több gyermekre vágyó párok kétségbeesett, néha sikeres próbálkozásairól, hogy megvesztegessék a helyi hatóságokat.” – írja a kötet.

Elhallgatással próbálták kezelni a járványt

De mi az, ami épp a modern Kínát lázíthatja fel a rendszer ellen? Mondjuk az, ahogyan a magát a csúcstechnológia kohójának tekintő ország a koronavírus-járványt kezelte. „2020 januárjában a nagy kínai megfigyelőrendszer kudarcot vall. Az óriási ország közelmúltbeli történetének legsúlyosabb válságába kerül – magával rántva a világ többi részét is. Kína napokon belül káoszba süllyed, tízezrek betegszenek meg, és ezrek halnak meg.” – említik a szerzők.

„Vajon miért nem tettek időben lépéseket a vírus terjedésének megakadályozására?” – teszik fel a kérdést. „Néhány nappal korábban a hatóságok még azt állították, hogy a betegség emberről emberre nem terjed, és hogy az érintetteket egy állatról emberre átjutó vírus fertőzte meg. Kína vezető járványügyi szakértője, Csung Nan-san csak hétfőn, 20-án ismerte el az állami CCTV (China Central Television) adásában, hogy a vírus emberek között is terjed. Biztos, hogy ezt már korábban is tudták.” – írják le.

Ez a tény pedig indulatot szült a tömegekben. „Kínát az is dühíti, hogy megbüntettek nyolc egészségügyi szakembert, akik még december végén figyelmeztettek a vírusra, és a bűnükről – hazugságok terjesztéséről – széles körben beszámoltak az országos televízióban. Legkésőbb mostanra megerősítést nyert, hogy jó úton jártak.” Ezzel pedig a cenzúra nemcsak becsődölt, de le is lepleződött.

„A közvélemény riadalma és felháborodása egyre nő, és a cenzúra dacára a közösségi médiát is áthatja. A The New York Times szerint a kínai hatóságok példátlan nyíltsággal hárítják egymásra a felelősséget a hibákért. A központi kormányzat a hagyományos módszert alkalmazva a negatív figyelmet magáról a helyi szintre tereli, és oda mutogat.” – vagyis gyorsan megdőlt az omnikompentens totális állam önmaga építette mítosza.

A kínai propagandagyár kulisszái mögött – Világtérkép

A Kínai Kommunista Párt (KKP) 19. Kongresszusán Hszi Csin-ping megerősítette hatalmát Kínában. Az elképzelései Kína alkotmányába is bekerültek. Mostantól a Politikai Hivatal Állandó Bizottságának újonnan megválasztott tagja, az akadémikusból lett politikus, Wang Huning, vezeti a KKP Társadalmi Kapcsolatok Osztályát, hogy további propaganda- és elméleti háttér születhessen Hszi az ország nemzeti és nemzetközi újjáéledéséről szóló „Kínai álmához”.

A propagandagépezet szűrőjén egyszer csak áttört a valóság. „A krematóriumok éjjel-nappal égetik a holttesteket, és a betegek gyalogosan járnak kórházról kórházra, hogy segítséget kapjanak. Sokszor hiába, mivel a kórházak túlzsúfoltak és az egészségügyi személyzet ereje fogytán. Külföldi szakértők szerint a Kína által közölt fertőzés és halálozási adatok alábecsültek.” A járványtól szinte lebénult diktatúrának nincs kapacitása arra, hogy minden posztot ellenőrizzen.

„Egyre borzalmasabb történetek jelennek meg a közösségi médiában és a külföldi sajtóban arról, hogy a betegeket hagyják egyedül meghalni az ideiglenes kórházak szobáiban, mert egyszerűen nincs elég egészségügyi személyzet az összes beteg ellátására és ápolására. Egyes megosztott videókon a hatóságok kemény fellépéssel hurcolják el a gyanús eseteket az otthonukból.” – emlékeztetnek a szerzők.

Az általuk idézett tények bizonyítják, hogy a diktatúra felelőssége a járvány elszabadulásában vitathatatlan. „A Medrxiv.org tudományos honlapon közzétett tanulmány szerint a fertőzések száma harmadannyi lett volna, ha a polgárokat egy héttel korábban figyelmeztetik. Akkor korábban érvényben léphettek volna az olyan óvintézkedések, mint a távolságtartás és az utazási korlátozások. Ha pedig három héttel korábban lépéseket tettek volna, a tanulmány szerint a fertőzések túlnyomó többsége – akár 95 százaléka – elkerülhető lett volna.” – írják.

Nehezen, de ezt is lenyelte a nép

Ennek dacára a főtitkár kultusza látszólag sértetlen, de aztán porszem, sőt kavics kerül a gépezetbe. „Vuhanban Vang Csong-lin kommunista vezető nagyszabású hálaoktatási programra tesz javaslatot, hogy köszönetet mondjanak Hszi Csin-pingnek és a kommunista pártnak. Meg kell tanítanunk a város egész lakosságát arra, hogy hálát érezzen a főtitkár iránt, a kommunista párt iránt: hogy hallgasson a pártra, hogy együtt haladjon a párttal, hogy erős pozitív energiát sugározzon.” Ilyen mértékű seggnyalás már Kínában is sok – főleg egy járvány után. Akkora felzúdulást okoz, hogy a kontraproduktívnak bizonyult nyilatkozatot „egyik kínai médium távolítja el a másik után a honlapjáról.”

Ugyanerre a sorsra jut egy videó, amelyben az látható, hogy a Vuhanba látogató Szun Csun-lan miniszterelnök-helyettesnek a feldühödött helyi lakók azt kiabálják a köztisztaságra és ételosztásra utalva, hogy „az egész csak hazugság”, mert „a dolgokat csak a miniszterelnök-helyettes látogatására rendezték el sebtében, hogy jó benyomást keltsenek.”  A rendszer a korábbi propagandát akarja tolni, sőt azt fokozza. „2020. március elejétől a kínai interneten – beleértve a közösségi médiát is – közzétett összes tartalomnak, elsősorban pozitívnak és építő jellegűnek kell lennie.” – adják ki az utasítást.

De ugyanebben a hónapban „Zsen Cse-csiang ingatlanmágnás, a párt elszánt, bírálójának eltűnése vált ki nagy érdeklődést, aki Az embereket nemcsak a vírus, hanem a rendszer súlyos betegsége is megöli címmel írt esszét. Ebben Zsen meglehetősen nyersen jellemzi Hszi Csin-pinget, mégpedig úgy, mint egy meztelen bohócot, aki továbbra is mindenáron császár akar lenni.” Fél évvel később 18 év börtönre ítélték a vállalkozót.

A párt uralma azonban a felszínen töretlen. Ebben a tudatkontroll olyan új eszközei is támogatják, mint az agymegfigyelő sisak, amellyel be lehet hatolni a viselője fejébe. Gyári munkások, mozdonyvezetők, katonák és más állami dolgozók hordják ezeket Kínában.

„A sisakhoz vagy sapkához csatlakoztatott vezeték nélküli érzékelők képesek mérni a személy érzelmi állapotát. Az érzelmi állapot változásai ugyanis az agyhullámokban tükröződnek. Az agyhullámokból származó információkat számítógépekhez továbbítják, amelyek algoritmusai érzékelik a dühöt, a szorongást vagy az örömöt.” Ez is megerősíti, hogy a könyv alcíme nem túlzás: tényleg Kína a világ legjobban kontrollált országa.

Papp László Tamás

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42