Merkel terápiás beszélgetéseket folytatott Putyinnal, de a hibrid háború kifogott rajta

Új német birodalmat akart építeni, vagy végleg leszámolt a náci múlt maradványaival? Gyáván próbálta lekenyerezni Putyint, vagy épp időt nyert Ukrajna számára? Mérlegen Angela Merkel volt német kancellár külpolitikája egy magyar újságíró könyvében.

Az Ukrajna elleni 2022-es invázió Angela Merkel Oroszország-politikáját is új fényben világította meg. A volt kancellár a háború kitörésekor sok kritikát kapott, bírálói Merkel külpolitikáját az appeasement (az agresszor lekenyerezésére tett kísérlet) példájának állítják be, ami végül kudarcot vallott. Ennél is durvább kritikusai azzal is vádolják, hogy saját politikai, vagy Németország gazdasági érdekei miatt elvtelen alkukat kötött Moszkvával. Merkel szimpatizánsai ezzel szemben arra mutatnak rá, hogy a kancellár kormányzása alatt sikerült tető alá hozni a gazdasági szankciókat a 2014-es orosz agresszióra válaszul, miközben sikerült elkerülni a nyílt háborút, amivel Ukrajna időt nyert.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Merkel szerepéről valószínűleg évtizedekig fognak vitatkozni az elemzők és a történészek. A tisztánlátást azonban segíthetik azok az írások is, amelyek még a háború kitörése előtt készültek. Ilyen például a magyar származású újságíró, Kati Marton kötete. A könyv elsősorban Angela Merkel barátaival, munkatársaival és mentoraival folytatott beszélgetések alapján íródott, így viszonylag elfogult főszereplőjével szemben. A szerző sem rejti igazán véka alá, hogy (bár nem kritikátlanul) nagyra tartja a volt kormányfőt.

Kati Marton (1949- ) magyar származású amerikai író és újságíró, tudósítóként dolgozó szüleivel 1957-ben költöztek Magyarországról Amerikába. Rádió- és tévériporterként, valamint a The New Yorker, a The Washington Post, a The Wall Street Journal és a Newsweek munkatársaként is dolgozott. Különböző nemzetközi szervezetekben végzett emberi jogi tevékenységet, számos könyv szerzője, több díjat is kapott. Köztük három magyar állami elismerést is: 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést, 2008-ban Pro Cultura Hungarica díjat, 2009-ben pedig a Magyar Kultúra Követe címet.

Tegyük újra normálissá Németországot

Bár a könyv inkább személyes, mint politikai életrajz, sok oldalt szentel Merkel külpolitikájának – a nemzetközi politika a környezetvédelem mellett a kancellár egyik szenvedélye volt. A könyv Merkel környezetének hozzáállását tükrözi, és „története” 2021-ben, nem sokkal a kancellár nyugdíjba vonulása után ér véget, ezért azt nem színezi a 2022-ben kitört orosz-ukrán háború utólagos tapasztalata. Következtethetünk tehát belőle arra, hogyan vélekedhetett Merkel a világpolitikáról, Putyin szerepéről, Ukrajna, Európa és Németország szerepéről.

Kati Marton: Merkel
Corvina Kiadó, 2022
408 oldal, 5490 Ft

Merkel közel 20 éven át a nyugati világ főtárgyalója volt Vlagyimir Putyinnal és Oroszországgal. Ez a szerep nem feltétlenül saját választásából esett rá: az Egyesült Államok a hidegháború végére Oroszországot „regionális hatalomként” skatulyázta be, a világhatalmi státuszra vágyó Putyin bosszúságára. Az orosz elnök kezelését az amerikai kormány (különösen az Obama-adminisztráció) alapvetően Európára hagyta: Merkel, mint a legnagyobb európai gazdaság, Oroszország legnagyobb kereskedelmi partnere, és az EU-tagállamok rangidős kormányfője így a 2010-es évekre az EU de-facto vezetőjeként tárgyalt Moszkvával.

Merkel és Putyin Moszkvában, 2020. január 11-én. Forrás:kremlin.ru

Ennek ellenére Merkelt nem lehetett felkészületlennek nevezni Oroszország ügyében. Egykori NDK-állampolgárként Merkelnek is meggyűlt a baja a Stasival, a „keletnémet KGB-vel”, eközben viszont rajongott a klasszikus orosz kultúráért – Merkel kancellári irodájának asztalát például Nagy Katalin orosz cárnő portréja is díszítette.

De milyen célok, elképzelések alapján alakította Merkel a német külpolitikát? „Hivatalba lépésekor Angela Merkel egyik célja az volt, hogy Németországból normális országot csináljon” – fogalmaz Marton. Ez egybeesett a frissen újjáegyesült Németország választóinak igényeivel is. „Az unalmasnak legkevésbé sem mondható politika hosszan tartó időszaka után az unalom tulajdonképpen a vágy tárgya lett a II. világháború utáni NSZK-ban”.

Ma már az egységes Németországot adottságnak vesszük, a ’90-es és 2000-es években azonban sok helyen rossz emlékeket élesztett fel a német újjáegyesülés. A német vezetők, köztük Merkel fő feladata az volt, hogy Németországot „normális” országként mutassák be, amely véletlenül sem törekszik újra birodalmi szerepre. Jól mutatja ezt a politikát, hogy kancellárként Merkel egyik első útja Izraelbe vezetett, ahol első német kormányfőként szólalt fel a Knesszetben (ami akkor vegyes érzelmeket váltott ki, beszédekor több képviselő tüntetőleg kivonult).

Irak megszállását támogatta, a német fegyverkezést nem

Marton Kati könyvéből is kitűnik, hogy Merkel külpolitikai céljai sokszor ellentmondásban álltak egymással. Németországot stabilan az euro-atlanti szövetségi rendszer tagjaként képzelte el, ennek érdekében például olyan vitatott lépésekre is hajlandó volt, mint az Egyesült Államok iraki agressziójának támogatása (az akkori kancellár, Gerhard Schröder nemet mondott az iraki háborúra, amiért Merkel nyílt levélben bírálta).

Ezzel együtt azonban Merkel elutasította azt, hogy Németország a NATO-elvárásnak megfelelően a GDP-je legalább 2 százalékát fordítsa katonai célokra, ami komoly feszültségekhez vezetett Donald Trump elnöksége alatt. Csakhogy egy fegyverkezési program azt jelentené, hogy Németország a világ negyedik legnagyobb gazdaságaként az egyik legnagyobb katonai hatalommá is válna – ez, két világháború emlékével elfogadhatatlan lett volna a német és európai vezetőknek is.

Donald Trump és Angela Merkel 2018-ben, az I. világháborút lezáró fegyverszünet századik évfordulóján tartott megemlékezésen. Forrás:kremlin.ru

Merkel minden igyekezete ellenére mégsem tudta megakadályozni, hogy kritikusai az EU-t a „Negyedik Német Birodalomként” emlegessék, őt magát pedig a görög válság idején náci egyenruhában ábrázolják az athéni tüntetők, amikor a Németország és az EU által diktált megszorítások ellen tiltakoztak.

Ugyanilyen ellentmondás figyelhető meg Merkel Putyin- és Oroszország-politikájában is. Marton Kati szerint Merkel más nyugati politikusokhoz képest kevésbé táplált illúziókat az Oroszország vezetőjévé vált volt KGB-tiszttel kapcsolatban (aki ráadásul korábban az NDK-ban szolgált). Így alig érte meglepetésként, amikor 2007-ben, a Müncheni Biztonsági Konferencián az orosz elnök Hruscsov asztalcsapkodós beszédét idéző kirohanást intézett a NATO és a nyugat ellen, különböző történelmi sérelmeket emlegetve, köztük a kelet-európai országok NATO-csatlakozását. Marton szerint emiatt Merkel kiemelt céljává vált a Moszkva jelentette fenyegetés elhárítása.

Putyin mozgatórugói, az orosz rezsim logikája és a „KGB-kapitalizmus” – Szakirodalom

Vlagyimir Putyin felemelkedésének eddig nem látott részletességű története, a Szovjetunió összeomlásától egészen napjaink Oroszországáig egy kötetben.

Ezzel együtt azonban, írja a szerző, a kancellár irtózott minden olyan megoldástól, ami a „civilizált” nemzetközi politikának ellentmond. Célja a hidegháború utáni, diplomáciára és kereskedelemre épülő, a szuverenitás tiszteletben tartására épülő európai politika fenntartása volt, legnagyobb félelme pedig, hogy visszatér a korábbi kaotikus, erőre és elrettentésre épülő rend. Ennek elkerülését a személyes diplomáciával képzelte el.

Marton forrásai szerint 2007 után Merkel és Putyin rendszeresen beszélgettek telefonon (mindketten tudnak oroszul és németül is). Ezeket a tárgyalásokat Merkel „terápiás” beszélgetésként jellemezte, és általában úgy zajlottak, hogy Putyin nagyívű történelmi fejtegetésekbe kezdett, hosszan sorolta azokat a sérelmeket, amiket szerinte Oroszország a nyugattól kénytelen elszenvedni. Merkel válaszul ezeket a szóvirágoktól megfosztva leegyszerűsítette arra, amit Putyin tulajdonképpen meg akar kapni, és emlékeztette arra, milyen következményei lehetnek tetteinek.

A német kancellár mindezek ellenére bízott abban, hogy Putyinban és rendszerében erősebb a vagyon iránti vágy, mint a világhatalmi ambíció, ezért őt is váratlanul érte a 2014-15-ös ukrajnai válság, amely a Krím-félsziget megszállásához és a donbaszi háborúhoz vezetett.

A nyugat főtárgyalójaként

„Ukrajnában Merkelnek alkalma nyílt megmutatni kivételes tárgyalókészségét, ugyanakkor az is kiderült, hol vannak a rá jellemző, makacsul kitartó diplomácia korlátai a mindinkább törvénytelenségbe süllyedő, önkényuralmi korszakban” – írja Marton. Miután felségjel nélküli egyenruhát viselő orosz katonák megszállták a Krímet, és megtámadták Kelet-Ukrajnát, Merkel Obama támogatásával a nyugat főtárgyalójaként folyamatos kapcsolatban volt Putyinnal.

Az, hogy a 2014-es háborúban a nyugati országok nem küldtek fegyvereket Ukrajnának a védekezéshez, Merkel álláspontját tükrözi. Marton szerint, bár Washingtonban többen támogatták a fegyverszállítást, Obama végül Merkelre hallgatott, aki saját diplomáciai képességeiben bízott.

Orosz fegyveresek a Krím-félszigeten 2014-ben. Forrás: Wikimedia Commons

A tárgyalások eredménye lett végül a két sokat vitatott minszki egyezmény. A megállapodással a Krím orosz megszállás alatt maradt, Donbaszban pedig tűzszünetet hirdettek, ami nem volt hosszú életű. Igaz, az ottani harcok intenzitása tavalyig alacsony maradt.

A katonai segítségnyújtás helyett azonban Merkel támogatta az Oroszország elleni szankciók bevezetését. A krími válság után nem sokkal a német gazdaság képviselőit és az európai uniós tagállamokat is sikerült beterelni egy szankciós rendszerbe, ami korlátozta a háborúban érintett személyek és cégek mozgását, működését.

Merkel kudarca, a minszki egyezmények

Merkelt emiatt már 2022 előtt kritizálták szakértők, például Timothy Snyder történész, aki szerint az USA-nak, a NATO-nak és az EU-nak már akkor fegyvereket kellett volna küldeni, hogy Putyinnak világos legyen, az agressziót nem tolerálja a nyugat. Merkel viszont úgy vélte, az Ukrajnának nyújtott katonai segítség kontraproduktív lett volna, mivel Oroszországot így sem lehetett volna legyőzni, és félő volt, hogy ilyen lépésre válaszul Putyin teljes invázióvá szélesíti az ekkor még csak korlátozott beavatkozást.

Ha nem vigyázunk, a zsarnokság felfalja a szabadságot, az igazságot, és a jövőt – Szakirodalom

Timothy Snyder történészprofesszor legújabb könyve arra figyelmeztet, hogy a nyugati demokráciák könnyen a mai Oroszországhoz hasonló tekintélyelvű rezsimekké válhatnak, ha nem tesznek semmit a szabadság megőrzéséért. Snyder bemutatja Vlagymir Putyin hatalomrajutásának és kormányzásának módszereit, valamint azt, hogy dezinformációs propagandája miként rombolja az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok öröknek hitt demokratikus értékeit.

Tény, hogy 2014-ben Ukrajna hadserege alig 30 ezer embert számlált, az évtizedes elhanyagoltság és korrupció miatt katasztrofális állapotban volt. A következő években Ukrajna nyugati segítséggel újjászervezte a hadseregét, és a Trump-adminisztráció idején az Egyesült Államok több milliárd dolláros katonai támogatást nyújtott Kijevnek.

Merkel tavaly egyébként szintén úgy nyilatkozott, erélyesebben kellett volna fellépni Putyinnal szemben, bár azt nem fejtette ki, hogyan. Megvédte ugyanakkor azt a döntését, hogy a krími és donbaszi támadások ellenére nem fújta le az Északi Áramlat 2. projektet, mivel ez szerinte „veszélyes mértkében” növelte volna a feszültséget.

Marton Kati is elismeri, hogy Merkel külpolitikáján sötét folt az Északi Áramlat 2. megépítése, amit még a nemzetközi felháborodást kiváltó Navalnij-merénylet után sem állítottak le. Az északi tengeri gázszállítás (amit végül tavaly Merkel utódja, Oalf Scholz leállított), kizárólag orosz és német gazdasági érdeket szolgált, nem fért bele abba a multilaterális vízióba, ami Merkel külpolitikáját jellemezte. Marton szerint Merkel a döntést „sok tényező” figyelembe vételével hozhatta meg (főleg belpolitikai érdekekével), de rávilágít arra, hogy alapvetően „ő is csak egy számító politikus”.

A szerző szerint a 2014-es válságból alapvetően Putyin jött ki jobban, ami Merkel kudarcának is tekinthető. Különösen abból a szempontból, hogy az orosz akciók sikere bebizonyította a hibrid hadviselés működőképességét. Az ekkor kipróbált kommunikációs és titkosszolgálati módszerekre épülő, az ellenséges társadalmak destabilizálását célzó stratégia a következő években a nyugati világ egyik fő biztonsági kihívása lett.

Lázadókból Putyin katonái: könyv az orosz hekkerek történetéről – Szakirodalom

Danyiil Turovszkij orosz újságíró bemutatja, hogyan jutott el az orosz hekker-szcéna a hitelkártya-csalásoktól a világpolitika befolyásolásáig.

Zubor Zalán