választás 2026

Erdélyben a Fidesz vazallusai szervezik a levélszavazást, sokan csalástól tartanak

„Nem látom a nagy felmerülő problémahalmazt” – válaszolta megkeresésünkre Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, amikor a levélszavazatokkal kapcsolatos anomáliákról kérdeztük. A szervezet elnöke szerint badarság választási csalásról beszélni a levélszavazatok kapcsán. Eközben több romániai civil szervezet is a választás tisztaságáért küzd: választási megfigyelőket toboroz és petíciót indít.

A Erdélyi Magyar Szövetség elnöke szerint az olyan nagyobb botrányok, mint pl. a kegyelmi botrány vagy a Szőlő utcai ügy „csak a média egy bizonyos része által lett ügy, amelyekről kiderült, hogy utólag felfújt és eltorzított dolgok”. Szerinte ezek nem bizonytalanítják el az erdélyi magyar szavazókat. Míg Magyarországon az RMDSZ elnöke személyesen kampányol Orbán Viktornak és a Fidesznek, addig Erdélyben a szervezet egyik alapítványa a levélszavazatok begyűjtésében vállal aktív szerepet.

Erdélyben magas a Fidesz támogatottsága

Miközben Magyarországon több közvéleménykutató intézet is Tisza-győzelmet jósol, Erdélyben úgy tűnik, stabil a Fidesz támogatottsága. Legalábbis erről árulkodik Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnökének nyilatkozata. A szervezet önkéntesei révén, az RMDSZ alapítványa mellett segíti a levélszavazatok eljutattását és a szükséges dokumentumok kitöltését.

A szövetség elnöke szerint Erdélyben elég magas az érdeklődés a magyar országgyűlési választások iránt. „Sokan beszélnek róla és sokan várták a levélszavazat csomagot is.” Az elmúlt időszak botrányaival (pl. kegyelmi ügy, Szőlő utca, megfigyelések) kapcsolatban azt mondta, azok nem ingatták meg az erdélyi szavazókat.

 

A Fidesz magas támogatottságáról beszélt a Maszol.ro podcastjában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is, aki szerint az erdélyi magyarok nagy része a Fideszre szavaz. Ez történt a 2022-es választások alkalmával is, amikor több mint 318 ezer szavazási levélcsomag érkezett be a Nemzeti Választási Irodához. Ebből 268  ezer szavazat volt érvényes, amelynek közel 94 százaléka a Fidesz–KDNP listájára érkezett.

Azok a magyar állampolgárok ugyanis, akik nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel, levélben adhatják le szavazatukat, és ők csak pártlistára szavazhatnak. Előzetesen mindehhez fel kell vetetniük magukat a névjegyzékbe (online vagy levélben), majd ezt követően a Nemzeti Választási Iroda postán kézbesíti számukra a levélcsomagot, amelyben egy szavazólap, egy tájékoztató, egy azonosító adatlap és borítékok találhatóak.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a 2026-os országgyűlési választásokra 497 000  fő regisztrált érvényesen (Erdélyből több mint 300 ezren), tehát idén közel ötszázezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében. Ebből péntekig 231 340 db levélszavazat érkezett be, melyből közvetlenül több mint 32 ezret a Nemzeti Választási Irodához juttattak el, a külképviseleten ennek viszont a többszörösét, 198 712 darabot adtak le.

Aki egyszer regisztrált és felvetette magát a választói névjegyzékbe, az 10 évig benne is marad, így a választások közeledtével kap levélcsomagot az NVI-től. Ez a 10 év azonban megújul akkor, ha ez idő alatt legalább egyszer a regisztrált személy szavaz. Megújítani akkor kell, ha a regisztrációt követő 10 éven belül egyszer sem szavaz a választópolgár vagy az adatai megváltoztak. Törölni pedig akkor törlik az adott személyt, ha 10 évig „inaktív”, tehát nem szavaz.

Az RMDSZ a Fidesz nagy szövetségese

A kitöltött szavazólapot és az azonosító nyilatkozatot postán az NVI-nek, vagy személyesen a külképviseleteken adhatják le a választópolgárok. A magyar választási törvény azonban nem tiltja meg azt sem, hogy harmadik személyre, szervezetre bízzák a szavazatcsomagjuk eljutattását a szavazni vágyók, így akár az RMDSZ-nek is odaadhatják az erdélyiek a borítékot.

És adják is. Ez pedig többek szerint problémás, pláne azok után, hogy az RMDSZ és annak vezetője nyíltan Orbán Viktor és a Fidesz mellett kampányol.

Nem csak Romániában segítenek egyes szervezetek begyűjteni a levélszavazatokat és kitölteni a szükséges nyilatkozatokat. Az Átlátszóhoz eljuttatott információk szerint hasonló módon zajlik a mozgósítás Horvátországban is, ahol a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) segíti a levélszavazatok biztos beérkezését azáltal, hogy arra bíztatják a szavazókat, hogy ne bízzák a postára a levélszavazatukat, hanem vigyék be egyenesen a HMDK központi (Bellye-i) irodájába. Az oktató videóban az látható, hogy az üres szavazólapon az utolsó helyre teszik az X-et, pont oda, ahol (a már kinyomtatott szavazólapon) a Fidesz-KDNP szerepel. A HMDK honlapján támogatóként a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alap is feltüntetésre került. Szerbiában a Vajdasági Magyar Szövetség játszik hasonló pozícióból hasonló szerepet.

Az RMDSZ alapítványainak (Eurotrans és Iskola Alapítvány) meggazdagodásáról korábban az Átlátszó Erdély számolt be. A lap összesítése szerint az alapítványok az évek során a Bethlen Gábor Alapon keresztül számtalan alkalommal kaptak magyar közpénzt. Bár az RMDSZ-szel a kapcsolat kezdetben nem volt túl fényes (Orbán ugyanis nem ápolt különösen jó viszonyt a korábbi elnökkel, Markó Bélával), „2026-ra ott tartunk, hogy az RMDSZ a magyar kormány legfontosabb erdélyi szövetségese.

Az RMDSZ-hez köthető alapítványokat pedig kiemelten támogatja a Bethlen Gábor Alap.

2025 végéig ez a két alapítvány összesen legalább 18 milliárd forintot (2026 áprilisi árfolyamon 47 millió EUR) kapott egyetlen forrásból – ez csak a Bethlen Gábor Alapítvány által jóváhagyott pályázatokat jelenti.”

Mind az Eurotrans, mind pedig az Iskola alapítványokban közös, hogy azokat az RMDSZ hozta létre, a vezetőik közösek és több személyi átfedés is van közöttük. Emellett az alapítványok gyakran ugyanazon a címen működnek, mint az RMDSZ maga, sőt az RMDSZ-irodák az alapítvány ingatlanaiban vannak. A befolyt pénzekből nemcsak ingatlanvásárlásra és fejlesztésre, hanem kulturális intézmények támogatására és irodák, infrastruktúrák kiépítésére és fenntartására is jutott.

Az RMDSZ alapítványok közül az Eurotrans intézi az államolgársághoz szükséges honosítást, a választási névjegyzékbe való regisztrációt, a levélszavazatok gyűjtését, és a Magyar Igazolványhoz vagy a magyar útlevélhez szükséges iratcsomó összeállítását is. Ha pedig mindez nem lenne elég, a Köldökzsinór-program új támogatásait is ez a szervezet bonyolítja le.

Kelemen Hunor nemrég még Debrecenbe is elment Orbán Viktor és a Fidesz mellett kampányolni. „Amikor hívtuk, jöttek. Most, amikor hívtak, én is ott voltam. Határtalanul vagyunk magyarok, ezért felelősek vagyunk egymásért!.” – posztolta Facebookon, arra utalva, hogy a Fidesz-KDNP tagjai az elmúlt időszakban többször is ellátogattak Erdélybe.

Most ezt a szívességet viszonozta az RMDSZ-elnök, aki debreceni beszédében kiemelte: „azért vagyok itt, mert Orbán Viktor meghívott erre a rendezvényre, amikor én hívtam ő is eljött. Felelősséggel tartozunk egymásért és én úgy tanultam, hogy a barátaidnak nem fordítasz hátat.”

Nem ez volt azonban az egyetlen hasonló kiállása Kelemen Hunornak: arról már többször tanúbizonyságot tett, hogy a Fidesz nem csak az RMDSZ támogatására számíthat, hanem személyesen az övére is.

KELEMEN Hunor; ORBÁN Viktor

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök országjárásának debreceni állomásán 2026. április 9-én. (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Sokan nem bíznak az RMDSZ-es szavazópontokban

Mivel a magyar választási törvény kifejezetten nem tiltja harmadik fél közbenjárását a levélszavazatok eljutattását illetően, Erdélyben a levélszavazatok összegyűjtésében több szervezet is aktív szerepet vállal, köztük az RMDSZ (az Eurotrans nevű alapítványa révén), amely Erdély-szerte szavazatleadó pontokat működtet, ahol a szavazópolgároknak segítenek kitölteni az érvényes választáshoz szükséges azonosító nyilatkozatot is. De előfordul olyan is, hogy kisboltban, konténerben, de akár házhoz menve is átveszik a borítékokat. (Erről bővebben a Transtelex írt.)

Mindezzel azonban az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint több probléma is van. „Senki számára nem ismert, hogy a gyűjtőpontok milyen szempontok és szabályok szerint üzemelnek. A helyzetet súlyosbítja, hogy

az RMDSZ-es gyűjtőpontokon a Nemzeti Választási Bizottság nem végez és nem is végezhet semmilyen ellenőrzést.”

– áll a szervezet felhívásában. Azaz az RMDSZ alapítványa által működtetett irodák nem akkreditált szavazópontok, így nem tudni, hogy a szavazás során a szavazópolgároknak ezeken a helyeken biztosítanak-e külön helyiséget a szavazólap kitöltéséhez, hogy a voksolás titkosságát megőrizzék. Azt sem tudni, hogy mi történik a gyűjtőpontok munkaidején túl, őrzik-e az „urnának” kinevezett dobozokat, ha őrzik, akkor kik. Hogyan jutnak el az urnákból a szavazólapokkal teli borítékok az NVI-hez, nem történik-e befolyásolási kísérlet az azonosító nyialtkozatok kitöltése közben.

Marosvasarhely szavazokontener paraszkaboroka fb

Levélszavazat-gyűjtő konténer Marosvásárhelyen 2026 márciusában (fotó: Parászka Boróka/Facebook)

„Lefestenek egy dobozt piros-fehér-zöldre és az a szavazóurna” – meséli az Átlátszónak Kiss Tamás, az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom tagja. A szervezet most választási megfigyelőket toborzott Erdélyben, és az online képzésre negyvenen jelentkeztek. Szerintük minderre azért van szükség, mert a levélszavazás a választási szabályzat miatt több ponton lehetőséget biztosít a szavazattal való visszaélésre. Mindez pedig kihat a magyar-magyar viszonyokra is, megmérgezve azokat.

„Nem gondoljuk azt, hogy a választás tisztaságát szavatolni tudnánk, hiszen maga a rendszer nem átlátható. A célunk az, hogy felhívjuk erre a visszás rendszerre a figyelmet, valamint szeretnénk elérni, hogy a következő választások Erdélyben már ne így menjenek le. Nem a szavazati jog ellen szólalunk fel, hanem az átláthatatlanság ellen.” – mondta az Átlátszónak Kiss Tamás.

Az EMSZ-elnök szerint nincs semmi csalás

Ezzel ellentétesen vélekedik Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöke, aki szerint badarság választási csalásról beszélni. „Láttam véleményeket, még összeállított vizuális anyagokat is különböző badarságokról, mint például, hogy nem lezártak az urnák, vajon nem bontják-e fel a borítékokat? Kérdés: hogy mit csináljanak vele? Érvénytelenítsék a szavazatot? Mert ez az egyetlen, amit el lehet követni.”

Arról már a korábbi szavazásokkal kapcsolatban is érkeztek hírek, hogy elhunytak részére kézbesített választási levélcsomagot az NVI. Míg Magyarországon a választói adatbázis gyakorlatilag naponta frissül (mert a hatóságok automatikusan értesülnek az elhalálozás tényéről), a határon túli kettős állampolgárok elhalálozására csak akkor van rálátása a magyar hatóságoknak, ha a rokonok bejelentik a halál tényét a magyar külképviseleten. Így, ha egy hozzátartozó nem jelenti le a konzulátuson, hogy szerette elhunyt,

előfordulhat, hogy az elhalálozott nevében is kitöltheti a választáshoz szükséges papírokat.

Az NVI idén az üggyel kapcsolatban a Telexnek azt írta: „aki elhunyt személy nevében ad le szavazatot, az a választás rendje elleni bűncselekményt követ el, és akár három év szabadságvesztéssel is büntethető.”

Az EMSZ-elnök ezzel kapcsolatos kérdésünkre elismerte, hogy elméletileg jöhet elhunyt nevére szavazócsomag, ám „az egy darab szavazat. Hogy ezzel valaki kezd-e valamit, én nem tudom, de nem tartom lényeges elemnek” – mondta Zakariás.

Az elnök azokat a vádakat is visszautasítja, amelyek szerint a gyűjtőpontokon bárki megmondaná az állampolgároknak, hogy kire szavazzanak. „Én egyet tudok: az EMSZ-irodákban ez nem történik, és mint mondtam, legtöbben a készen lezárt borítékkal érkeznek.”

Hasonlóan vélekedik erről Kiss Tamás is, aki hangsúlyozza: „nem azt mondjuk, hogy ezeken a gyűjtőpontokon és az Eurotrans Alapítványnál mindenki csalárd lenne. Mi azt hangsúlyozzuk, hogy a csalás lehetősége adott, és ezt meg kell akadályozni.”

Választás 2022 – Levélszavazás

Leadják a 2022. április 3-i magyarországi országgyűlési választások levélszavazatait Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán 2022. március 29-én. (fotó: MTI/Veres Nándor)

Tanmese a szégyenről

Az erdélyi levélszavazás tisztaságával kapcsolatban gyűjtött petíciót Románia egyik legnagyobb, 2015-ben alapított online aktivista szervezete is, a Declic, amely a jó kormányzásért, a jogállamiságért ls a környezetvédelemért küzd. Petíciójukat (mely a Ne manipulálják az erdélyi szavazatokat a magyarországi választásokon nevet viseli) eddig 15 ezren írták alá.

A szervezet a román hatóságok közvetlen beavatkozását kéri az április 12-i választások kapcsán, mert szerintük a levélszavazás rendszere jelenleg sérülékeny és visszaélésekre adhat okot. A Declic szerint a választópolgároknak külső befolyástól mentesen, átláthatóan kellene szavazniuk, és maguknak kellene visszajuttatniuk szavazataikat is, nem kellene harmadik, közvetítő félre bízniuk azokat.

A lehetséges visszaélésekre a 2022-es választásokkor Marosvásárhely közelében kidobott és részben elégetett levélszavazatokat hozták fel példaként. Az akkori videón az látszik, hogy már kitöltött szavazólapokat próbáltak meg valakik elégetni – olyanokat, amelyek közül néhányon jól kivehető volt, hogy az X-et nem a Fideszre húzták be a választók.

A Declic a petíció mellett animációs videóban is összefoglalta, hogy szerintük mi a baj az erdélyi levélszavazással. A „Tanmese a szégyenről, és arról, hogy cinkos, aki néma.” című filmben döntően az RMDSZ és az általa működtetett alapítványt, az Eurotranst bírálja a Declic. Szerintük ugyanis minimum visszás a szövetség közbenjárása a levélszavazatok leadásánál. A kisfilm szerint „a politikai színezetét nyíltan vállaló RMDSZ segít, több erőforrást bevon a szavazólapok eljutattásában és az azonosító adatlap kitöltésében.

Facilitárorainak tucatjai járják a településeket és miközben „segítenek szavazni”, a helyes választást is sugallják.

Felajánlják azt is, hogy ne is vigyük el a szavazólapokat a postára, mert majd elviszik ők, csakhogy az urnáik nincsenek lezárva. És hol kötnek ki a szavazataink? Az RMDSZ székházaiban és valamikor-valahogy egyszer ezek eljutnak a címzettig. Ez az egész így egyben szégyen.”

A Declic akciójáról megkérdeztük az EMSZ elnökét, és Zakariás az alábbiakat írta válaszul:

„Megmondom őszintén, nem igazán értem ezeket a nagy nekibuzdulásokat, főleg a Declic részéről, merthogy elsősorban mi közük hozzá?

Konkrétan egyébként azért nem értem, mert nem látom azt a nagy felmerülő „problémahalmazt” a szavazási folyamat során. Mindenki, aki regisztrált, kap egyetlen szavazólapot és egyetlen azonosító adatlapot, amit ilyenformán egyetlen szavazatra lehet felhasználni, amennyiben helyesen tölti ki az ember az adatlapot, illetve leragasztja a kicsi borítékot a szavazólappal, így érvényes szavazatot adva le.”

Mindeközben a Miközöd Egyesület üzenetben gyűjti a levélszavazásokkal kapcsolatos visszaéléseket, majd ezeket teszi közzé a Facebookon. Érkezett hozzájuk olyan beszámoló, amely szerint egy, a főkonzulátuson szavazó személynek bár elmondták, hogy a szavazólap kitöltésénél fáradjon be a szavazófülkébe, a mellette lévő idős hölgynek, akinek az azonosító adatlap kitöltésében segítettek az ott dolgozók, már nem mondták, hogy a szavazólapot a fülkében töltse ki, így az az asztalra kiterítve, nyilvánosan tette az X-et a Fideszre.

Egy másik esetben az is előfordult, hogy

az irodában tartózkodó tisztviselő egy olyan személy adatait rögzítette az azonosító adatlapon, aki fizikailag nem volt jelen, csak a lakcímkártyáját küldte be.

Egy harmadik esetben, a Kolozs megyei Györgyfalván pedig maga a helyi RMDSZ-hez köthető alpolgármesterhez érkeztek be a levélcsomagok, és ő kézbesítette azt a lakosság felé, holott hivatalosan a postának kellett volna kivinnie a csomagokat.

Ezzel az anomáliával Kiss Tamás is találkozott már, aki szerint nem ritka, hogy jellemzően a kisebb településeken nem működnek postahivatalok, de a román postának szerződése van egy-egy átvételi ponttal (akár bolttal is), így a levelek és egyéb kézbesítendő csomagok ide érkeznek. Így fordulhat elő olyan anomália is, mint amiről a Miközöd Egyesület is beszámolt.

„Csak 1-2 mandátum, nem sok”

Az Erdélyi Magyar Szövetség elnökét arról is kérdeztük, hogy mit gondol azon vélekedésről (melyből a DK csinált kampánytémát), amely szerint azok, akik nem élnek Magyarországon és nem viselik választásuk következményeit, ne szavazhassanak a magyar országgyűlési választásokon.

Zakariás Zoltán szerint „falcs ez a beállítás. Ha teljes jogú magyar állampolgárok vagyunk, akkor ebbe a szavazati jog is beletartozik. A magyar kormányzat vonalvezetésének következményeit pedig igenis viseljük mi is, elszakított országrészek magyarsága. Akik a külhoni magyar állampolgárok szavazati joga ellen uszítanak, azok nemzetellenesek, és éppen ők ássák alá a magyar-magyar kapcsolatokat (ha már így lett feltéve a kérdés), na meg azok, akik tovább görgetik és lovagolva rajta, felfújják a témát. Egyébként megjegyzem, hogy

ez az egész felhajtás a szavazatunkkal kapcsolatosan érthetetlen számomra, hiszen az egész világból szavazó külhoni magyar állampolgárok szavazatai maximum 1,5, esetleg talán 2 mandátumot eredményezhetnek,

miáltal nem játszanak annyira fontos szerepet az egész választási folyamatban.” – tette hozzá az elnök.

A 2026-os választások során azonban (a Tisza Párt megjelenésével és felerősödésével) az a furcsa helyzet állhat elő, hogy a Fidesz kihívóra akadt és akár szoros verseny elé is nézhetünk: ebben a helyzetben pedig akár 1-2 mandátumon is múlhat az, kinek lesz a parlamentben többsége.

Zakariaszoltan orban 20230723 emsz fb

Zakariás Zoltán és Orbán Viktor 2023 júliusában (fotó: EMSZ/Facebook)

Az EMSZ elnökét a Fidesz kihívójáról is kérdeztük. Szerettük volna megtudni, hogy mi a véleménye a Tisza Pártról és Magyar Péterről. Az elnök szerint „Magyar Péter egy, a Fideszből kiugrott figura, aki meglovagolt egy helyzetet, amelyet az úgynevezett kegyelmi ügy okozott, és valahonnan kapott egy nagy támogatást (mivel teremtett egy helyzetet, amit a maga rendjén meglovagoltak mások, akik a jelenlegi kormányzást meg akarják buktatni).

A Tisza Párt meglátásom szerint egy nagyjából ad-hoc módon összesereglett csoport,

aminek nincs közös értékrendje és saját elképzelése az ország kormányzásáról, így aztán mindenféle külső hatás potenciálisan érvényesülhet, ez adja a bizonytalanságot és az ismeretlent ebben.”

Zakariás tehát főként a Fidesz narratíváját mondta fel a témában. Ezzel ellentétben Erdélyben is vannak, akik a Tisza megjelenésével idén nem a Fideszre húzzák az X-et. A Transtelex számolt be róla nemrég, hogy a lapnak nyilatkozó, döntően Tisza-szimpatizánsok inkább személyesen viszik el levélszavazataikat Magyarországra és nem bízzák az olyan közvetítő szervezetekre, mint pl. az RMDSZ alapítványai.

A közösségi médiában egyébként számos olyan felhívással lehet találkozni, amelyekben a szavazópolgárok összedobják a benzinpénzt és egyikük elhozza a szavazólapokat az NVI-hez.  „Nem nagy dolog, én amúgy is szeretek vezetni, és ha ezzel hozzá tudok járulni ahhoz, hogy biztosan odaérjenek ezek a szavazatok, akkor megéri. Két nap az egész, és szerintem fontos, hogy látszódjon: Erdélyből nem csak egyféle szavazat jön” – nyilatkozta egyikük a Transtelexnek.

Erőszak Sepsiszentgyörgyön

Azt azonban, hogy hányan merik kinyilvánítani a Tiszához való szimpátiájukat Erdélyben, nem tudni. A napokban Sepsiszentgyörgyön történt egy incidens, melynek során a Háromszéki Ifjúsági Szervezet elnökhelyettesét, Béres Norbertet megverték. A Transtelexnek nyilatkozó fiatal elmondta: amikor locsolás után harmadmagával ment haza, az Árad a Tisza szlogent skandálták, és szerinte emiatt kerültek szóváltásba a Sepsi OSK edzőjével.

„A szóváltás során az edző állítólag indulatosan hivatkozott a Fidesz-kormány Erdélynek nyújtott támogatásaira. A fiatalok azt állítják: tartva az edző agressziójától, az autó ajtaját fogva próbálták megakadályozni, hogy kiszálljon, Nagy azonban segítséget hívott. A helyszínre érkező edző és sportigazgató jelenlétében végül a vita tettlegességig fajult.” – írja a Transtelex. A klub közleményben határolódott el a történtektől, a rendőrség vizsgálja az ügyet. (A HVG cikke szerint az elmúlt 4 évben összesen 18,6 milliárd forinttal támogatta a magyar kormány a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda csapatát.)

Az atrocitás híre Sepsiszentgyörgyöt is felrázta, a település vezetője, Antal Árpád és az RMDSZ ifjúsági szervezete is reagált az ügyre: mindenki elítélte az erőszakot, hangsúlyozván, hogy a politikai nézetkülönbség nem vezethet fizikai agresszióhoz.

Az ügy miatt szerdára a Szabad Székely mozgalom egyik tagja, Juhász-Boylan Palkó és az első Erdélyi Kossuth Tisza-sziget alapítója, Kátai István flashmobot szervezett. Mindezzel a szervezők az erőszak ellen akarták felhívni a figyelmet. Az esemény elején még igen fagyos volt a hangulat, többen bekiabáltak, mire Kátai István elénekelte a Hazám, hazám c. áriát. A közjáték után Juhász-Boylan Palkó szerint egyes résztvevőkkel érdemi vitát, beszélgetést lehetett folytatni.

Cikkünk elkészítése során több alkalommal kerestük az RMDSZ-t és Kelemen Hunort, továbbá székelyföldi települések polgármestereit is, szerettünk volna választ kapni kérdéseinkre, de reakció sehonnan nem érkezett.

Szabó-Gödri Rita

Címlapkép: A 2022. április 3-i magyarországi országgyűlési választások levélszavazatai Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán 2022. március 29-én. (fotó: MTI/Veres Nándor)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogatom PayPal-adománnyal

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42