választás 2026

Aláírás-mátrix: rengeteg kamu ajánlást jelentettek, már 80 büntetőeljárás indult

Újabb hullámban érkeznek a hamis ajánlóívekről szóló jelzések. Az előző cikkünk megjelenése után több tucat olvasónk keresett meg minket azzal, hogy az Ügyfélkaput ellenőrizve olyan jelöltek ajánlóívein találták meg magukat, akiknek soha nem írtak alá. Találtunk egy gyanús felhívást is, Nagyecseden ötezer forintot kínálnak személyi adatokért.

A múlt héten írtuk meg, hogy a kampányhajrában egyre többen szembesülnek azzal, hogy olyan jelöltek ajánlóívein szerepel az aláírásuk, akikről még csak nem is hallottak. Volt olyan, aki több megyében és több pártra adott le érvényes és érvénytelen ajánlást egyszerre, de olyan is, akivel rég elhunyt férje aláírása jött szembe.

A jelenség nem új: a korábbi választások idején is tömegesek voltak a hamis ajánlások. Olvasónk, Norbert (nevét kérésére megváltoztattuk) egy ismerős tanácsára lépett be az Ügyfélkapuba március elején, hogy megnézze: szerepel-e a neve valamelyik párt ajánlóívén a választások előtt. Arra számított, hogy a rendszer azt mutatja majd, hogy senkinek nem írt alá. Ehelyett meglepő dolgot talált: az Ügyfélkapu szerint két különböző jelöltet is támogatott.

Két, számára teljesen ismeretlen személyt, két olyan párton keresztül, amikről még sosem hallott.

A szerkesztőségünkbe érkezett képernyőfotók alapján a jelenség nem egyedi, és nem csak egy adott térségre vagy pártra jellemző. Az érintettek neve és személyi azonosítója sokszor több különböző párt jelöltjeinek ajánlóívein is szerepel: több olvasónk is egyszerre három-öt különböző jelölt mellett találta meg a nevét.

Kiknél landoltak a hamis aláírások?

A nekünk küldött jelzések alapján összesen huszonegy jelöltet számoltunk, akikhez hamis ajánlások (is) kerültek, akár több is. Az ajánláshamisításairól ismert járványtagadó gyógyszerész, Gődény György pártjának, a Normális Életnek kiugróan sok kamu ajánlása van, de volt olyan is, aki papíron több választókerületben és több pártra adott le érvényes és érvénytelen aláírást egyszerre.

A hamis ajánlással támogatott jelöltek párt szerinti bontásban:

Demokratikus Koalíció

  • Halmai Richárd (Budapest 02)

Fidesz-KDNP

  • Dankó Béla (Békés 02)

Jobbik

  • Szanyó Miklós (Budapest 04)
  • Zsiga-Kárpát Dániel (Budapest 11)
  • Nemesné Nagy Izabella Kornélia (Győr-Moson-Sopron 01)
  • Pápai Petra (Győr-Moson-Sopron 02)
  • Szatmári Béla (Csongrád 03)
  • Buczkó Réka (Veszprém 01)

Normális Élet Pártja

  • Farkas Tímea (Budapest 15)
  • Varga Mária (Budapest 04)
  • Patáki Csaba Róbert (Budapest 06)
  • Dolányi Krisztina (Budapest 11)
  • Ganji Gáborné (Borsod-Abaúj-Zemplén 01)
  • Vasárus Nikoletta (Győr-Moson-Sopron 02)
  • Kuzmits Ferenc (Veszprém 01)
  • Lázi Béláné (Zala 01)
  • Csikó Bertalanné (Fejér 01)

Mi Hazánk

  • Miklós Árpád Ferenc (Borsod-Abaúj-Zemplén 01)

Szolidaritás Pártja / Magyar Munkáspárt

  • Simon György (Budapest 02)
  • Galó Csaba (Békés 02)

Független

  • Nyikos Gábor (Győr-Moson-Sopron 03)

A lista nem teljes, mivel folyamatosan futnak be az újabb esetek. Különösen aggasztó, hogy a választópolgárok által hamisnak mondott ajánlások több mint fele érvényesnek számít, a többi pedig formai okok miatt lett érvénytelen – például azért, mert valakik hibásan vitték fel az adatokat, vagy mert az illető már nem az adott választókerületben lakik.

UGY 260315190856 347 26144 kitakart (1) page

Olvasói fotó

Előző cikkünk megjelenése után megkerestük az Országos Rendőr-főkapitányságot is. Válaszuk szerint már most több tucat hasonló ügyben indult eljárás: 42 esetben hamis magánokirat felhasználása, két esetben személyes adatokkal való visszaélés, 36 esetben választás rendje elleni bűncselekmény miatt.

Ez eddig összesen nyolcvan büntetőeljárás, úgy, hogy a kampány még javában tart.

Arra a kérdésünkre, hogy ez növekedést jelent-e a korábbi választásokhoz képest, a rendőrség nem adott egyértelmű választ, mert szerintük az adatok még nem véglegesek.

Ipari méretű másolás

A mostani esetek nagyon hasonlítanak a korábbi években feltárt visszaélésekhez: ugyanazok a pártok többször visszatérnek (különösen a Normális Élet Pártja és a kisebb formációk), a választók gyakran több, egymással politikailag ütköző jelölt mellett is szerepelnek, a személyi azonosító pedig minden esetben fel van tüntetve a kamu ajánlóíveken. Ez az az adat, amit semmilyen hivatal, még a bankok sem kérnek el soha, és a legtöbb nyilvántartásban nem is szerepel,

a meghamisított íveken mégis rajta van.

Négy éve a hatóságok két lehetséges magyarázatot adtak a jelenségre: az első, hogy a személyes adatok valamilyen hivatalos szervtől vagy önkormányzati adatbázisból szivároghattak ki. Ezekhez mindenképp hozzáférés kell, így ha valaki jogosulatlanul fér hozzá egy ilyen adatbázishoz, az már önmagában is büntetőjogi kérdéseket vet fel.

A másik lehetséges magyarázat, hogy a listák gazdát cserélnek. Ennek egyik emlékezetes példája volt a Seres Mária-féle SMS párté, akik 2013-ban annak az adatbázisnak köszönhetően állíthattak országos listát, amit Seres 2009-ben még magánszemélyként, az általa kezdeményezett népszavazáshoz szedett össze. Seres és férje, Stekler Ottó ellen vádat is emeltek, mert a kampányra kapott állami támogatásokból legalább 117 millió forinttal nem tudtak elszámolni.

A Partizán Rablópártok című dokumentumfilmje szerint a Seres-Stekler-hálózat ennél is kiterjedtebb volt: a filmben megszólaló egykori jelöltek szerint az aláírásgyűjtésben ipari méretű másolások zajlottak. A jelölteknek járó kampánypénzek – összesen akár több mint kétmilliárd forint állami támogatás – egy részét készpénzben, olykor szó szerint papírzacskóból osztották szét.

Nagyecseden ötezer forintot kínálnak a személyes adatokért

Eljutott hozzánk egy szabolcsi kisvárosban terjedő Facebook-poszt is, ami új megvilágításba helyezi a történteket: a bejegyzés szerint egy „külföldi adományozó” fejenként ötezer forintot fizet azoknak, akik egy helyi étteremben lefénymásoltatják a saját, és tizenhat év alatti gyerekeik személyi igazolványát.

Vagyis egy kis kenőpénzért az összes személyes adatukat átadják egy (vagy több) ismeretlen személynek.

A poszt szerint az „adományokat” a művelődési házban – egy önkormányzati intézményben – lehet átvenni.

Nagyecsed adattolvaj

Egy ilyen akció több szempontból is kockázatos: egyrészt választási visszaélések alapja lehet, mivel a szükséges adatok (név és személyi azonosító) birtokában tömegesen lehet hamis ajánlóíveket kitölteni. Másrészt lehetőséget ad szervezett szavaztatásra, célzott mozgósításra vagy akár szavazatszállításra is, ha az érintetteket listázzák.

További érdekesség, hogy a posztban megjelölt étteremben 2023-ban a Fidesz által gründolt roma párt, a CIKÖSZ tartott elnökségi ülést, és valamiért ide van bejegyezve az az Emelkedő Csillagok Roma Nők Egyesület is, ami 2024-ben tizenegymillió, tavaly pedig hétmillió forint közpénzt kapott az állami tulajdonú Bethlen Gábor Alapkezelőtől. Az alapítvány vezetője jelenleg is országos nemzetiségi listás jelölt, és rendre felbukkan fideszes politikusok rendezvényein is.

Választási oldalunk adatokkal, infografikákkal a valasztas2026.atlatszo.hu linken érhető el.

Segíts tudósítani a visszaélésekről!

Olvasóink bejelentései nélkül ezt a cikket sem tudtuk volna megírni: minden eset segít, hogy pontosabb képet kapjunk arról, hol és milyen mértékben fordulnak elő választási visszaélések. 2018-ban és 2022-ben a cikkeink nélkül a nyilvánosság sokkal kevesebbet tudott volna meg az érintett pártokról és körzetekről.

Ha felmerül benned a gyanú, hogy választási csalás áldozata lettél, mutatjuk, mit tehetsz.

Az ügyfélkapus ellenőrzés menete egyszerű: a valasztas.hu oldalon, az „Online ügyintézés” menüpont alatt kattints rá az „Ügyintézés indítása” gombra, majd a keresőmezőbe írd be: „Kit ajánlottam?”. Ezután a „Tájékoztatás ajánlásról – Kit ajánlottam” feliratra kattintva, a bejelentkezés után a rendszer néhány másodperc alatt megmutatja, hogy az adataid szerepelnek-e valamilyen ajánlóíven.

Ha úgy látod, hogy olyan jelöltnek adtál ajánlást, akinek egyébként biztosan nem írtál alá, jelezd nekünk: készíts képernyőfotót – a személyes adataidat takard ki –, és küldd el nekünk a [email protected] címre, vagy a MagyarLeaksen keresztül. Írd meg, melyik pártról és jelöltről van szó.

Ezután három dolgot tehetsz: reklamálhatsz a helyi választási irodánál, és kérheted, hogy állapítsák meg a jogsértést, és semmisítsék meg a hamis ajánlást. Ez különösen akkor áll, ha a jelölt nyilvántartásba vétele még nem jogerős, vagy ha a jogorvoslati határidő még nem telt le. Feljelentést is tehetsz a rendőrségen személyes adattal való visszaélés, választás rendje elleni bűncselekmény vagy hamis magánokirat felhasználása miatt – ehhez segítséget a TASZ oldalán találsz. Ha úgy gondolod, hogy a személyi azonosítódat jogtalanul szerezték meg, értesítsd a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot.

Fontos, hogy az ajánlóíveket a szavazást követő kilencvenedik nap után megsemmisítik – tehát ha visszaélést sejtesz, érdemes minél gyorsabban cselekedni.

Solti Hanna

Címlapfotó: A szavazatszámláló bizottság tagjai kiürítik az urnát, mielõtt megkezdik a szavazatok számlálását a szavazóhelyiség bezárása után a pécsi, Kossuth téri polgármesteri hivatalban kialakított szavazóhelyiségben, az EP-választás napján, 2019. május 26-án. MTI/Sóki Tamás

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogatom PayPal-adománnyal

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42