
Tízmilliókat hirdettek el a közösségi médiában Kollár Kinga lejáratására
A legdrágább kampányt egy új propagandacég: a Tuzson Bence igazságügyi miniszter egykori ügyvédi irodájába bejegyzett Ellenállás Mozgalom NKft. finanszírozta.
Hatályon kívül helyezte a nyomozást megszüntető határozatot, és az eljárás továbbfolytatását rendelte el a budapesti II. és III. kerületi ügyészség azoknak a hamis szavazatszámláló bizottsági tagi nyilatkozatoknak az ügyében, amelyeket Vitézy Dávid nyújtott be a fellebbezéséhez a tavalyi budapesti főpolgármester-választás eredményét támadva. Az ügyben az Átlátszó tényfeltáró cikkei nyomán olvasónk tett feljelentést, ám a rendőrség decemberben megszüntette a nyomozást.
A budapesti II. és III. kerületi ügyészség március 20-i határozata szerint az „iratok felülvizsgálata alapján megállapítható, hogy a nyomozó hatóság eljárást megszüntető határozata idő előtti volt, a tényállást nem került kellően felderítésre és a jelenleg szóba jövő bűncselekmények törvényes minősítése is kérdéses, így ennek hiányában a törvényes jogorvoslati rend sem állapítható meg. A tényállás teljes körű tisztázásához, a személyre szóló megalapozott gyanú megállapításához, illetőleg annak kizárásához olyan eljárási cselekmények elvégzése szükséges, amelyek nyomozás keretében végezhetők el”, ezért a hivatali visszaélés gyanújával indított, majd bűncselekmény hiányában lezárt eljárás továbbfolytatását rendelték el.
Az ügy az Átlátszó tényfeltáró cikksorozata nyomán indult: ahogyan arról a júniusi önkormányzati választások után beszámoltunk, az Átlátszó birtokába került dokumentumok szerint gyakran egy formanyomtatvány kitöltésével, többnyire szó szerint megegyező szöveggel nyilatkozott úgy több mint kétszáz szavazatszámláló bizottsági tag a fővárosban, hogy a szavazókörükben érvénytelennek nyilvánították a Vitézy Dávidra és (a szavazólapokról kihúzott) Szentkirályi Alexandrára leadott kettős szavazatokat.
A Vitézyék indítványának mellékletében szereplő űrlapokról néhol a tanúk is lemaradtak, az sem derül ki mindegyikről, hogy melyik párt delegáltja volt a nyilatkozattévő, de ahol igen, ott a Fideszt nevezik meg. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) mégis mindenféle ellenőrzés nélkül bizonyítékként fogadta el az egy kaptafára készült bejelentéseket, és ezekre alapozta az újraszámolásról szóló döntését.
Az érvénytelen szavazatok újraszámolása június 14-én meg is történt: itt kiderült, hogy bár voltak tévesen érvénytelennek számolt szavazatok, de ezek a választás eredményét nem befolyásolták, 41 szavazatnyi előnnyel Karácsony Gergely maradt a főpolgármester. Az újraszámlálás során megállapított szavazóköri adatok alapján azonban az is kiderült, hogy a Vitézy Dávid által leadott 226 nyilatkozatnak több mint a fele, azaz legalább 114 nyilatkozat biztosan valótlan volt.
Az Átlátszó azt is kiderítette, hogy a hamisan nyilatkozó szavazatszámlálók a Fidesz delegáltjai lehettek. Szúrópróbaszerűen felhívtunk néhány hamisan nyilatkozó számlálóbiztost: a beszélgetésekből az derült ki, hogy a Fidesztől keresték meg őket a nyilatkozattal, vagy a helyi Fidesz-irodában íratták alá velük a papírt – olyannal is beszéltünk, aki elolvasás nélkül írta alá, és olyannal is, aki nem emlékszik, hogy aláírt volna ilyesmit.
Olvasónk a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet közreműködésével, cikkünkre is hivatkozva feljelentést tett az ügyben. A feljelentő szerint „mind a választott, mind a megbízott szavazatszámláló bizottsági tagok hivatalos személynek minősültek a nyilatkozatok megtételekor, így ezzel kapcsolatos magatartásukat a hivatalos személyekre irányadó Btk.-beli rendelkezések figyelembevételével szükséges vizsgálni”.
Szeptemberben a rendőrség a Vitézy-féle fellebbezéshez kapcsolódó iratokat foglalt le a Nemzeti Választási Irodánál, ám az ügyben eljáró Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság decemberben bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást, azzal az indoklással, hogy a szavazatszámláló bizottságok tagjai azzal, hogy “nem minden esetben győződtek meg az általuk aláírt nyilatkozatok pontos tartalmáról, hivatali kötelességüket nem szegték meg, hatáskörüket nem lépték túl és hivatali helyzetükkel egyéb módon sem éltek vissza”.
Ezt a nyomozást megszüntető határozatot bírálta most felül az ügyészség, az eljárás folytatására utasítva a nyomozó hatóságot.
Bodoky Tamás
Címlapkép: Átlátszó montázs
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A legdrágább kampányt egy új propagandacég: a Tuzson Bence igazságügyi miniszter egykori ügyvédi irodájába bejegyzett Ellenállás Mozgalom NKft. finanszírozta.
Nőtt a munkanélküliség, az infláció, de a gyilkosságok és a szexuális erőszakok száma, valamint az alkoholizmus is a koronavírus-járvány miatt.
A kormányközeli Szíjj László cége építette a Kondoros-Békéscsaba közötti útszakaszt nettó 41,5 milliárd forintért, vagyis kilométerenként 2,3 milliárdért.
Két hónapra szerződött a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Mészáros Lőrinc feleségének cégével nettó 5 millió forintért. Az újságírók kategorizálását 99 ezer forintért vállalták.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!