Nádas Péter: Planetáris hipokrízis
Hosszú a listája, hogy mi mindenről nem akarok beszélni. A közös hallgatásnak nagyobb súlya is lesz.
A Magyar Bírósági Végrehajtói kar szakmai lapjában találtunk egy most nagyon aktuális, korábbi írást Völner Pál tollából. A korrupciós ügyészségi vádak miatt a pozíciójáról ma lemondott államtitkár 5 éve megjelent tanulmányában többek között azt hangsúlyozza, hogy „egy demokratikus jogállam nem létezhet hatékonyan működő igazságszolgáltatás nélkül” és hogy „az igazságügybe vetett közbizalmat minden lehetséges módon erősíteni kell”.
Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte a Központi Nyomozó Főügyészség december 7-én, mert a gyanú szerint Völner rendszeresen milliós kenőpénzt fogadott el a végrehajtói kar vezetőjétől.
Völner Pál 2010-től a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára, majd 2014 és 2015 között az Országgyűlés Gazdasági bizottságának alelnöke, 2015-től 2018-ig pedig Komárom-Esztergom megye fejlesztési biztosa volt. 2015-től az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkári pozícióját töltötte be, majd a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára lett. 2014 és 2015 között az Országgyűlés Gazdasági bizottságának alelnöke, 2015-től 2018-ig pedig Komárom-Esztergom megye fejlesztési biztosa, 2015-től az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára volt. A főügyészség bejelentése után nem sokkal Völner lemondott tisztségéről.
Hadházy Ákos szerint a végrehajtói körbe való bekerülést övező belharc vezethetett ahhoz, hogy a szektorral foglalkozó Völner Pál a hatóságok célkeresztjébe került. A parlamenti képviselő a Magyar Hangnak azt nyilatkozta, neki azt mesélték, pénzért oszthatták a végrehajtói helyeket, „de ehhez az Igazságügyi Minisztérium egyik vezetője felé is tejelni kellett.”
Az események fényében egészen különleges visszaolvasni Völner korábbi nyilatkozatait. A Magyar Bírósági Végrehajtói kar „Executio” címmel kiadott, 2016-os tájékoztató kiadványában Völner például ismertette a megreformált végrehajtási rendszer előnyeit, többek között az alábbiakat hangsúlyozza:
„Egy demokratikus jogállam nem létezhet hatékonyan működő igazságszolgáltatás nélkül, az igazságszolgáltatási rendszereknek pedig nélkülözhetetlen eleme a végrehajtás, a végrehajtási szervezet. Az igazságszolgáltatás ugyanis csak akkor érheti el a célját, ha a bírósági döntések önkéntes teljesítés hiányában is érvényesülni tudnak.
Ez elengedhetetlen feltétel a kormányzat azon céljának megvalósításához is, mely szerint az igazságügybe vetett közbizalmat minden lehetséges módon erősíteni kell.”
„Amennyiben ugyanis a végrehajtási rendszer gyenge és könnyen kijátszható, az óhatatlanul a bírósági határozatok lebecsüléséhez, jogbizonytalansághoz, a jogtudat romlásához, a jogállamiság sérelméhez vezet. Mindebből az következik, hogy a bírósági végrehajtás intézményrendszerének megfelelő működése általános jogállami érdeket szolgál.”
Érdekes lesz összevetni majd ennek az ügyészségi vizsgálatnak a részleteit mindazzal, amit Völner Pál a HírTV-ben róla „A kereszténység meghatározza Völner Pál napjait” címmel bemutatott riportban mondott. Így többek között azt is, hogy
„ha az ember megéli a hitét, akkor az látszik a cselekedetein is, és ez az elsődleges, hiszen beszélni mindenki tud.”
Ez pedig szintén egy rosszul öregedő részlet Völner parlamenti beszédéből, amikor egy Czeglédy Csabával kapcsolatos kérdésre adott választ 2021 februárjában.
Horn Gabriella
Nyitókép: Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatót tart a feltételes szabadságra bocsátás feltételeinek szigorításáról az Igazságügyi Minisztériumban 2020. október 20-án. MTI/Bruzák Noémi
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHosszú a listája, hogy mi mindenről nem akarok beszélni. A közös hallgatásnak nagyobb súlya is lesz.
Szeptember 15-én, csütörtökön Strasbourgban az Európai Parlament képviselőinek 74%-os támogatásával, 21 % ellenében, 5 % tartózkodása mellett elfogadták azt az állásfoglalást, amely szerint Magyarország nem demokrácia, hanem választási önkényuralom.
A weboldalainkat érő túlterheléses támadások rendszeressé és szinte megszokottá váltak az elmúlt időkben. A Pegazus-ügyben is érintettek voltunk, csütörtökön azonban...
A hétfőn negyedik alkalommal tartott „Dudálj, hogy a várban is hallják!” címmel szervezett autós tiltakozásra térfigyelő kamerákat is felszerelt a...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!