offshore

Júniusban a cégbíróságon igazolta a DK székesfehérvári jelöltje, hogy egy delaware-i offshore cég tulajdonosa

Benzinkutat üzemeltet az a többmilliárdos forgalmú a cég, amelyet a cégbíróságra benyújtott iratok szerint egy offshore vállalkozáson keresztül Ráczné Földi Judit, a DK székesfehérvári politikusa érdekeltségébe tartozott idén több hónapon keresztül.

„Nem emlékszik” arra, hogy egy offshore cég nevében aláírta volna azt az idén februárban kötött adásvételi szerződést, amely az Alba Autómosó Kft. nevű cég megvásárlásáról szól válaszolta az Átlátszó kérdésére Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció székesfehérvári politikusa. „Az egész csak egy lejárató kampány, és fogalmam sincs, hogy kinek áll érdekében” közölte.

A politikus a Fejér megyei 1-es választókörzet, azaz a székesfehérvári jelöltségért indul a most zajló ellenzéki előválasztáson a Demokratikus Koalíció színeiben, a DK-n túl a Jobbik és a Liberálisok támogatásával.

A Válaszonline tegnapi cikkéből derült ki, hogy tavaly 2,4 milliárdos forgalmú cukrászdát és benzinkutat üzemeltető Alba Autómosóban korábban tulajdonos, Delaware-ben bejegyzett Minos King Global Business LLC nevében szignált egyes iratokon Ráczné aláírása található. Az offshore cég idén februárban mindössze hárommillió forintért vásárolta meg az elmúlt három évben összesen 240 millió forint tiszta profitot produkáló Alba Autómosót.

További érdekesség, hogy az Alba Autómosó korábban ugyanazon a címen működött, mint a 2014-ben százmillió forintot meghaladó adótartozással felszámolt Greco Petrol Kft.

Az ellenzéki előválasztáson induló Ráczné korábban aláírta az ehhez szükséges feddhetetlenségi nyilatkozatot, amelyben is szerepel, hogy nincs offshore cége. „Nem is volt, nincs is és nem is lesz offshore tulajdonom” mondta Ráczné az Átlátszónak.

Az Átlátszó az Alba Autómosó cégbírósági iratai között több olyan iratot is talált, amelyeket Ráczné a Minos King tulajdonosaként vagy képviselőjeként írt alá. Az iratokon látható szignó a megszólalásig hasonlít Ráczné aláírására. A DK-s politikus nem tudta megmondani, hogy miképpen került az aláírása az iratokra. Hozzátette: „az, hogy valamilyen iratot aláírok, az nem azt jelenti, hogy valami a tulajdonom”.

Cégadatok szerint Ráczné mintegy tíz évig volt ügyvezetője a vállalkozásnak. Idén februárban a Minos King megvásárolta a céget a korábbi tulajdonostól. Az adásvételi szerződést a delaware-i vállalkozás képviseletében Ráczné szignálta. A cégbíróságra ekkor benyújtották azt a meghatalmazást is, amelyben az olvasható, hogy a delaware-i cég tagjaként Rácz felhatalmazza önmagát a Minos King képviseletére.

Forrás: Cégbíróság

Ráczné idén júniusban távozott az Alba Autómosó ügyvezetői posztjáról, tehát idén február és június között a cégtulajdonos Minos Kingnek dolgozott. De kérdésünkre nem tudta megmondani, hogy ebben az időszakban tulajdonosként pontosan ki is volt a főnöke.

A Minos King idén júliusban végül megvált az Alba Autómosóban meglévő érdekeltségétől pontosan azon a napon, amikor Ráczné aláírta a feddhetetlenségi nyilatkozatot. Ráczné kérdésünkre azt mondta: nem emlékszik arra, hogy pontosan milyen iratokat szignált idén nyáron.

Sarkadi Nagy Márton

Címlapkép: Ráczné Földi Judit/Facebook

Megosztás