cikkünk nyomán

A Momentum az OLAF-hoz fordult Rogán Antal apósa cégének milliárdos uniós támogatása miatt

Hajnal Miklós, a Momentum politikusa az Átlátszón megjelent cikkek alapján tett bejelentést az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalánál Rogán Antal apósának cégügye miatt .

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak! Adószámunk 18516641-1-42, kattints ide a letölthető nyilatkozatért.

„Ahogy az Átlátszó több cikkben is beszámolt róla, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter rokonsága a 2019-2020-as évben kiemelkedő mértékű, uniós finanszírozású állami támogatásokhoz jutott, valamint gyanús bankkölcsönökkel és cégek áron aluli adás-vételével is operáltak” — így kezdődik az a bejelentés, amit értesülésünk szerint Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja tett a napokban az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalánál (OLAF).

A bejelentés azt a Ductus Kft.-t érinti, amely 2,232 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kapott egy európai uniós finanszírozású programból. Ennek a cégnek aztán alig 750 ezer forintért vásárolta meg a negyedét Rogán Antal apósa, Obrusánszki Zsolt tavaly nyáron.

2,2 milliárdos állami támogatás a Rogán Antal új apósának érdekeltségébe került tanácsadócégnek

A cégbíróságon fellelhető dokumentumok tanúsága szerint Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke új feleségének apja mindössze hétszázötvenezer forintért szerezte meg egy nyíregyházi mezőgazdasági szaktanácsadó vállalkozás negyedét, ami nem sokkal korábban 2,232 milliárd forint vissza nem térítendő állami forrást kapott támogatott mezőgazdasági szaktanácsadásra az uniós finanszírozású vidékfejlesztési program keretében.

Obrusánszki az elhíresült földügyben is érintett volt, az ő neve is szerepelt ugyanis a több mint ezer hektár föld megvásárlásáról szóló szerződésben, amelynek helyzete jelenleg tisztázatlan. A Borsod megyei kormányhivatal elvileg megtagadta a szerződés jóváhagyását. Az Átlátszónak nyilatkozó egyik eladó ugyanakkor még mindig érvényesnek tekinti a szerződést.

Az eladói oldal szerint érvényes Rogán Barbara és családja szerződése az ezerhektáros birtokról

A szerződés érvényes – állítja az eladói oldal azzal az okirattal kapcsolatban, amiről ma Rogán Antal miniszter azt mondta: felesége nem vett meg semmiféle földeket.

Hajnal Miklós korábban az RTL Klub híradójában mondta: „nem tudják letagadni, nem tudják megcáfolni, hogy köttetett egy ilyen szerződés, volt arra szándék, és úgy tűnik, hogy volt arra pénz is, hogy több mint ezer hektárnyi földet vegyenek másfél milliárd forintból”.

A földvásárlási szerződésen, az Obrusánszkiak mellett, megjelenik egy másik férfi, Farkas Zsigmond, aki a cégügyben is érintett. Ő a Ductus Kft. további negyedrészét vásárolta meg, szintén 750 ezer forintért, és társ-ügyvezetői posztot is kapott a vállalkozásban. Farkasról korábban a 444 írt azért, mert korábban a férfi érdekeltségében működő vállalkozás 2014-2015 során különös körülmények között százmilliónál is több forintnyi közbeszerzéses megbízást nyert el arra, hogy más cégek dolgozóinak mindenféle képzéseket nyújtson. Az újság helyszíni bejárása és a pályázati, valamint a céges adatok elemzése során ügyeskedésre utaló jelekre bukkant.

Farkas előélete azért érdekes, mert ennek a 2,232 milliárd forintnak a terhére most a Ductusnak kell mezőgazdasági szaktanácsadást nyújtania gazdák részére. Az állami, illetve európai uniós pénz arra szolgál, hogy a szaktanácsadásért kiállított számla nagyját fedezze: például csoportos képzés esetén a gazdáknak semmit sem kell fizetnie, a Ductus egész cechhét a program fedezi.

A pályázathoz szükséges 165 millió forintos önrészt a 2019-es év végi beszámolója alapján a Ductus önerőből nem tudta letenni, bankkölcsönt viszont csak azután kapott, hogy a korábban százszázalékos tulajdonos, az ügyvezetői feladatokat is betöltő Hernáczki Ibolya eladta a cége felét Obrusánszkiéknak.

A cégnek 315 millió forintos kölcsönt adó pénzintézet ugyanaz a Budapest Bank, mint amelyre a földvásárlási szerződés szerint Obrusánszkiék az ezerhektáros üzletben is fő finanszírozóként számítottak volna. A Telex hívta fel arra a figyelmet, hogy az akkoriban kormányzati irányítás alatt állt BB-nél vezérigazgató-helyettesi pozícióban dolgozik Puskás András, Rogán Antal régi bizalmasa.

Hiányosak a kormányzati pályázati honlapon a Ductus Kft. projektjére vonatkozó információk, így nem sokat lehet tudni arról, hogy pontosan hogyan kell a cégnek elköltenie az európai uniós finanszírozású 2,232 milliárd forintot. A héten ezért közérdekű adatigénylésben fordultunk az Agrárminisztériumhoz és elkértük a pályázati iratok másolatát.

Adatigénylésben kérdezzük a minisztériumot a Rogán-após cégének pályázati 2,2 milliárdjáról

Adatigénylést küldtünk az Agrárminisztériumnak a Ductus Kft. ügyében, amely tavalyelőtt 2,2 milliárd forintos uniós finanszíozású pályázati forrást kapott. A cégben azóta tulajdonrészt szerzett Rogán Antal apósa. A vállalkozásnak ezután ugyanaz a Budapest Bank adott kölcsönt, amely Rogán Barbara és szülei elhíresült földügyét is finanszírozta (volna).

Sarkadi Nagy Márton

Címlapkép: Rogán Antal különböző emberek társaságában 2015-ben, forrás: kormany.hu, fotó: Gergely Botár; Noémi Bruzák/MTI

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42