
Kiderült: Mészárosék ajándéka volt a felcsúti jégpálya, de egyelőre nem lesz új
A közbeszerzési eljárás során mindössze egy ajánlat érkezett egy osztrák cégtől, de az is érvénytelen volt.
A Budapest-Balaton kerékpárút Etyek-Tordas, illetve a 710-es számú főút-Balatonakarattya közötti szakaszára nettó 951 millió forintért találtak kivitelezőt. A munkálatokat a Colas Út Zrt. és Magyar Alagútépítő Kft. nyerte el. Önálló kerékpárutak építése mellett a falvak között földutakat burkolnak le, és mezőgazdasági utakat újítanak fel.
A Budapestről Balatonra vezető kerékpárút a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházása, a több mint 100 kilométeres fejlesztés több szakaszban zajlik.
A Budapest környéki Etyek-Tordas, illetve a Veszprém megyei 710-es számú főút-Balatonakarattya közötti szakaszára nettó 950,7 millió forintért találtak kivitelezőt.
– jelent meg a napokban az uniós közbeszerzési értesítőben. A közbeszerzést még tavaly év végén írták ki, a határidőt többször is módosították.
A beruházás két részből áll, az első az Etyek–Tordas közötti szakasz, ahol 12,31 kilométeren zajlanak majd a fejlesztések. A pályázatra 10 ajánlat érkezett be, a munkát a Colas Út Építőipari Zrt. nyerte el nettó 794 millió forintért.
Csakúgy, mint a legtöbb magyarországi kerékpárútfejlesztésnél, itt sem kizárólag biciklisek által használt, új bicikliutakat építenek: a falvak között földutakat burkolnak le, és mezőgazdasági utakat újítanak fel, máshol a meglévő utakra festik fel a biciklisávot.
A Colas Út Zrt. (a Colas Hungária Zrt.-n keresztül) a Colas S.A. francia cég leányvállalata. A Colas Út nettó árbevétele évről évre nő: 2017-ben 43 milliárd forint, 2018-ban 51,7 milliárd forint, 2019-ben pedig már 63,6 milliárd forgalma volt. A cég kivitelezésében készül a Balatoni Bringakör a Balatonőszöd és Balatonlelle közötti szakaszon, közel 2,8 kilométer hosszan, több mint 357 millió forintból. Nemrég írtunk arról, hogy Balatonlellén a munkagépek több helyen barbár módon károsították a fákat.
Barbár módszerekkel csonkítják a fákat a Balatoni Bringakör felújítása során, vizsgálat indul
A Balatoni Bringakör déli szakaszán, Balatonszárszón és Balatonlellén a munkagépek több helyen, indokolatlanul károsították a fákat. Balatonszárszón egyértelműen a kerékpárút felújítása közben sebezték meg a fákat, az önkormányzat kivizsgálná az ügyet. Balatonlellén viszont a Balatoni Bringakör beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) mossa kezeit, nincs tudomása arról, hogy a Colas Út Zrt.
A mostani tender második részeként a 710-es számú főút és Balatonakarattya közötti szakaszon 1,29 kilométeren valósul meg fejlesztés. (A 710-es számú főút a Balaton keleti és északi partján végighaladó 71-es utat tehermentesítő út.) Ezen a részen az engedélyköteles beavatkozások tervezését is el kell végezni. A bicikliút Balatonakarattya zártkerti övezetének határán indul, a zártkerti övezetet elhagyva mezőgazdasági művelésű területen halad tovább.
Erre a munkára 9 ajánlat érkezett, és a nyertes a Magyar Alagútépítő Kft. lett 157 millió forintos ajánlattal.
A Budapest-Balaton bringaút 2017-ben került elérhető távolságba, amikor is a Magyar Közlönyben szerepelt a kiemelt beruházások között. 2019-ig összesen 27 milliárd forintot különítettek el különböző bicikliutak építésére, köztük szerepelt a Budapest-Balaton bringaút is.
Révész Máriusz, a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos abban az évben azt nyilatkozta az Indexnek, hogy reményei szerint 2019-re az összes tervezett kerékpárutat megépítik. Révész Máriusz 2017-ben 8-10 milliárd forintra saccolta a beruházást. A fővárost és a Balatont összekötő több mint 100 kilométeres beruházás azonban a mai napig nem készült el.
Az összesen 108 kilométeres kerékpáros útvonal tervezésének közbeszerzése 2016-ban indult. Elhúzódását a NIF azzal magyarázta, hogy a minden érintett számára elfogadható nyomvonal megtalálása miatt folyamatos módosítás vált szükségessé, amelynek átvezetését az időközben változó jogszabályi és műszaki előírások is lassították.
A hivatalos bringaút Budapestről, a 41-es villamos végállomásától nem messze, a XXII. kerületi Kamaraerdőből indul. A bicikliút tervezésekor nem a nyílegyenes útvonalat választották a 7-es úttal párhuzamosan, hanem beraktak egy kerülőt észak felé, az etyeki dombokon át. A két alternatíva között ez volt a szebbik nyomvonal, ami így érinteni fogja az etyeki borvidéket, a Velencei-tavat, Székesfehérvárt, majd Balatonakarattyán csatlakozik a Balatoni Bringakörhöz. A Felcsút közelében fekvő Etyek fejlesztése régi álma a Fidesz-kormánynak, tavaly Budaörsről vitték le a településig a bicikliutat 2,3 milliárd forintból.
Nettó 2,3 milliárd forintból épül bicikliút Budaörs és Etyek között
A szakasz a fővárost a Balatonnal összekötő kerékpárút része lesz, és két ütemben készül majd el a KM Építő és a Colas Út jóvoltából.
A NIF Zrt. négy szakaszra osztotta a Budapest-Balaton bringaút fejlesztését.
Az első, Budapest-Etyek közötti, 23 kilométeres szakasz nem engedélyköteles, ennek egy öt kilométeres távjának kialakítására a Strabag Építő Kft.-vel kötöttek szerződést 2019-ben, 125 millió forintért.
A Budapest és Etyek közötti szakaszon további 14 kilométer kivitelezésére is szerződött 2019 novemberében a NIF, bő 2,3 milliárd forintért. A Budaörs-Törökbálint-Biatorbágy szakaszon 9,6 kilométer megvalósítására a szigetszentmiklósi KM Építő Kft.-t választották ki, nettó 1,6 milliárd forintért, míg a Biatorbágy és Etyek közötti 4,4 kilométeres szakaszra a Colas Út Építőipari Zrt.-t, nettó 736 millió forintért.
Biatorbágyon nem fogadják kitörő lelkesedéssel, hogy végre építeni kezdik a Budapest–Balaton kerékpárutat. Az építés előtti utolsó pillanatban kezdtek szervezkedni a lakosok a tervek ellen, mivel az eddig is nagyon forgalmas és szűk főutcába fogják belezsúfolni a kétsávos bicikliutat.
A bringaút Budapest-Etyek szakaszán a Biatorbágy lakott területét érintő, 2,3 kilométeres útvonal építési közbeszerzése is sikeresen lezajlott. A munkát idén szeptemberben szintén a Colas Út Zrt. nyerte el nettó 295 millió forintért.
Zsilák Szilvia
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Megkezdődött a Balatoni Bringakör felújításának munkálatai 2019. május 24. (forrás: NIF)
A közbeszerzési eljárás során mindössze egy ajánlat érkezett egy osztrák cégtől, de az is érvénytelen volt.
A kormánykedvenc MCC 2,4 milliárdot költ rendezvényekre, de más érdekes tételek is vannak a Nemzeti Kommunikációs Hivatal listáján.
A kivitelezést a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Zrt. végzi. A csapat viszont az áremelés óta már ki is esett az első osztályból.
2020-ban már vettek Bak-képeket: 17-et összesen 165 millió forintért, vagyis 9,7 milliós darabáron. Most 72 milliónál is többre jön ki egy alkotás.
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.