közbeszerzés

Fodrászra és sminkesre nettó 350 millió forintot költenek az állami televíziónál

Miközben a járvány elleni védekezésre hivatkozva adóbevételeket vesznek el az önkormányzatoktól, fizetéseket csökkentenek és fejlesztéseket állítanak le, addig az MTVA-nál nettó 350 millió forintot költenek arra, hogy a műsorvezetők és interjúalanyok jól nézzenek ki a képernyőn. 


Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

Tárgyalásos eljárás keretében döntött arról a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), hogy 12 hónapos időtartamra szerződést köt a Make-Up Team Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társasággal nettó 350 millió forint értékben – derült ki az uniós közbeszerzési értesítőből.  

A Make-Up Team Kft. feladata lesz:

  • vezető stylist tanácsadás: képernyős munkatársak megjelenésének megtervezése, öltöztetők, fodrászok és sminkesek munkájának koordinálása/beosztás készítése MTVA belső rendszerében feltüntetett igényeknek megfelelően, kapcsolattartás és adminisztráció szponzorokkal, valamint ruhák, kiegészítők szállítása – a feladat keretében belül legalább 1 fő koordinációs vezető biztosítása;
  • stylist tanácsadó és öltöztető feladatok: a képernyős személyek napi képernyőn történő megjelenéséhez szükséges ruhák, öltözékek és kiegészítők összeállítása, azok rendelkezésre állásának teljes körű megszervezése (8 fő stylist/öltöztető – köztük 3 fő divattervező – 1 fő varró(nő) biztosítása – havonta átlagosan 1300 óra időtartamban;
  • napi fodrász feladatok: a képernyős személyek/vendégek napi képernyőn történő megjelenéséhez frizura készítése, igazítása külső és belső helyszínű felvételeken (legalább 13 fő fodrász – köztük 4 fő mesterfodrász – biztosítása havonta átlagosan 1600 óra időtartamban;
  • eseti fodrász feladatok: az MTVA képernyős munkatársainak havi egyszeri (férfiak esetében havi kétszeri) hajvágása, festése, ápolása – havonta átlagosan 80 alkalommal,
  • smink: képernyős munkatársak és vendégek sminkelése, rendelkezésre állás, produkciós igény esetén maszk készítése – a feladat keretében belül legalább 8 fő sminkes (köztük 3 fő kozmetikus/1 fő sminkmester) biztosítása havonta átlagosan 3500 óra időtartamban.

A szerződés hat hónappal meghosszabítható.

A 2015-ben alapított ötfős Make-Up Team Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – köszönhetően valószínűleg az állami közbeszerzéseknek is – szépen gyarapodott az elmúlt években: a kezdeti 60 milliós éves forgalmukat 2018-ra 226 millió forintra tornázták fel.

Az MTVA korábban is hasonló összegeket biztosított munkatársai külsejére: 2018-ban 328 millió forintért kötött szerződést ugyanezekre a feladatokra szintén a Make-Up Team Kft-vel, míg egy évvel korábban közel 300 milliót áldoztak erre a célra. A 2019-es közbeszerzésben szintén 328 millió forint szerepelt.

A szintén állami médiahatóság sem spórol, ha saját beruházásról van szó:

Nem mese: 16 milliárdot költ a médiahatóság egy új épületrészre a Narnia-projektben

A régi infrastruktúra elöregedett, a technológiai fejlődésekkel azonban lépést kell tartani, ezért van szükség az új komplexumra. Ezzel magyarázta a médiahatóság a nagy összegű beruházást. A kivitelező a Grabarics Kft., amely sorra nyeri a milliárdos közbeszerzéseket. Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával!

Mindeközben a kormány által megsarcolt települési önkormányzatok évek óta vágyott fejlesztésekről kényszerülnek lemondani, lefelezik a dolgozóik fizetését, és több százmillió forinttal csökkentik a nem köteles feladatokra szánt összegeket a járvány elleni védekezés és a kieső adóbevételek miatt.

Katus Eszter

Fotó: MTVA látogatóközpont, Szakál Szebáld/Átlátszó felvétele. A cégadatokat az Opten Kft. biztosította. 

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42