koronavírus

A járvány elleni védekezésre 2 milliárdot, az Operaháznak 4,5 milliárdot adott a kormány a rendkívüli keretből

A március 14-i Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatok a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból és a központi maradványalapból csoportosítottak át különböző összegeket. Az egyházi épületek védelmére és az Operaház beruházásaira is több pénzt adott a kormány szombaton, mint a koronavírus-járvány megfékezésére.

A 2019 decemberében Kínából indult koronavírus-járvány 2020. március elejére ért el Magyarországra: hazánkban a hónap első napjaiban 2 fertőzöttet jelentettek be, ám az igazolt betegek száma a kormányzat hivatalos honlapja, a koronavirus.gov.hu – ami néhány órája nem elérhető – szerint mára (2020.03.16.) elérte a 39 főt, és tegnap meghalt az első magyar beteg.

Az iskolák mától zárva vannak, Orbán Viktor miniszterelnök pedig ma – miután virológus szakemberekkel egyeztetett – további intézkedéseket jelentett be a járvány megfékezése érdekében:

  • lezárják Magyarország határait
  • éjféltől betiltják a rendezvényeket
  • a szórakozóhelyeket, színházakat, mozikat bezárják
  • a kávézók, boltok, éttermek csak délután 3-ig lehetnek nyitva, kivéve a gyógyszertárak, élelmiszerboltok és drogériák

A helyzet tehát nagyon komoly, a világ számos országában rengeteg halálesetet okozó és kaotikus állapotokat előidéző COVID-19 Magyarországot sem kíméli. A turizmus visszaszorulásának megszűnésének és a különböző korlátozó intézkedéseknek nagyon negatív gazdasági hatásai lesznek (erről érdemes elolvasni ezt az Index-cikket), maga a kormány is komoly visszaeséssel számol.

Egy héttel ezelőtt, 2020. március 9-én a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt jelentette be, hogy a koronavírus-elleni védekezéshez a kormány 8 milliárd forint külön forrást biztosít.

Még aznap megjelent a Magyar Közlönyben egy kormányhatározat, ami azonnali hatállyal 2 milliárd forintot csoportosított át az egészségügyi intézmények fejlesztése és rendkívüli támogatása előirányzatról az Állami Egészségügyi Ellátó Központ dologi kiadásainak javára. A határozat emellett elrendelte, hogy a pénzügyminiszter és az egészségügyért felelős EMMI-miniszter gondoskodjon további maximum 6,7 milliárd forint átcsoportosításáról.

A járványra fordított költségvetési pénzekkel kapcsolatos következő kormányhatározat a március 14-i Magyar Közlönyben jelent meg, ez a koronavírus elleni védekezésre újabb 2 milliárd forintot csoportosított át a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.

Viszont szintén a március 14-i Magyar Közlönyben megjelent egy másik kormányhatározat is, ami két másik célra csoportosít át pénzeket – méghozzá többet, mint a járvány elleni küzdelemre a másik aznapi döntés.

  • az egyházi épített örökség védelmére 2,77 milliárd forintot szintén a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból
  • a Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületének felújítására, és az Operházhoz tartozó Eiffel Műhelyház és Próbacentrum beruházására 4,56 milliárd forintot a Központi Maradványelszámolási Alapból

 

 

Címlapkép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök virológus professzorokkal egyeztet a koronavírus-járvány megelőzése érdekében szükséges intézkedésekről parlamenti dolgozószobájában 2020. március 16-án. (fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás