adatigénylés

A NAIH felszólítása ellenére sem adja ki közérdekű adatait a holokauszttúlélőknek segítő MAZS

A holokauszttúlélőket segítő MAZS alapítvány igazgatója fizetése tízszeresére növekedett, és az alapítvány egy cégautóval is gazdagodhatott 2018-ban. Az Alapítvány által fenntartott szervezeti struktúrában számításaink szerint legalább 400 házigondozót nem munkaviszony keretében foglalkoztatnak, de a MAZS a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felszólítása ellenére sem adja ki az általunk kért adatokat.

A Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS) felelős azért, hogy a német államtól kapott évi 5 milliárd forintos holokauszt-kárpótlási támogatásból különböző szolgáltatásokat valósítson meg, melyekkel segítséget nyújt a holokauszt-túlélőknek Magyarországon.

Egy önálló szervezet – Jewish Claims Conference (JCC) – jött létre, hogy a főként a német államtól érkező kárpótlási pénzeket igazságosan szétossza azokban az országokban, ahol zsidókat üldöztek a második világháború idején.

A német államtól érkező támogatások 4-5 szervezeten folynak keresztül, mire azok közvetlenül az idős személyeknél végzett szolgáltatássá alakulnak át Magyarországon (több európai országban ennél is több kézen mennek át a kárpótlási támogatások).

A német államtól a JCC, attól a JDC (Jewish Joint Distribution Commetee), onnan pedig a MAZS Alapítvány kapja meg a támogatást. A MAZS házi segítségnyújtást, jelzőrendszeres házi segítségnyújtást, szakápolást, takarítást és anyagi jellegű támogatásokat (taxiutalvány, rezsiköltség támogatás, étkezési támogatás) biztosít a vészkorszakot megélt időseknek.

Azonban a szolgáltatásoknak csak kis részét nyújtja közvetlenül a MAZS Alapítvány, nagyobb részüket külső partnercégeknek szervezi ki. A külső partnercégek további alvállalkozókat bíznak meg a szolgáltatások elvégzésével, és a külsősök alkalmazottai végzik el a konkrét szociális feladatokat.

Korábban megírtuk, hogy az alapítvány honlapjának különböző oldalain és az éves pénzügyi beszámolójában eltérő szám adatokat közöl a megsegített holokauszt-túlélők számát illetően. Az alapítvány honlapjának egyik oldalán 5100, míg egy másikon 4000 túlélőről számolt be.

Cikkünk megjelenése után a MAZS Alapítvány frissítette honlapját, és most már – 2019 júniusa óta – egységesen 3000 főben határozza meg a segített holokauszt-túlélők számát a weboldala különböző oldalain.

Négymillióért árulná el a MAZS, hogyan költi a holokauszttúlélők évi ötmilliárdos támogatását

Magyarországon a holokauszttúlélőket segítő legnagyobb szervezet, a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány pénzügyi beszámolói nem egyértelműek, adatigénylésekre nem szívesen válaszol, a szolgáltatásait egy kézben lévő – és a szervezethez is kötődő – cégeknek szervezi ki, a gondozottak pedig rossz minőségű ellátásra panaszkodnak.

Cégautó és tízszeres igazgatói fizetés

A MAZS Alapítványról szóló előző cikkünk megjelenése óta közzétételre került a MAZS 2018-as pénzügyi beszámolója és annak kiegészítő melléklete. Utóbbiból kiderül, hogy az alapítvány tavaly óta egy cégautóval gazdagodhatott, mert 2018-ban 33 000 Ft cégautó-adót fizetett be.

A beszámolóból az is kiderül, hogy a JDC/MAZS Alapítvány függetlenedik nemzetközi anyaszervezetétől, az JDC-től (American Jewish Joint Distribution Committee) és önállóan folytatja tovább tevékenységét. Ezt a szervezeti átalakulást, program- és munkaerő átcsoportosítását már a MAZS 2017-es beszámolója is előre jelezte, így ennek okáról még előző cikkünk megjelenése előtt kérdeztük az alapítványt.

Az alapítvány ennek kapcsán, úgy nyilatkozott, hogy:”[…] A beszámolóban kifejtetteken túl a MAZS Alapítvány nem rendelkezik információval a JDC gazdasági döntései tekintetében, figyelemmel arra, hogy azokra nincs rálátása” . Ez azért különös, mert a JDC képviselői közül hárman is képviseleti, illetve ügyvezető szerepet töltenek be a MAZS Alapítványban.

A szóban forgó 2018-as pénzügyi beszámolóból az is kiderül, hogy az általános igazgató fizetését több, mint tízszeresére emelték, így az eddigi éves 1,3 millió Ft helyett 17,7 millió forintot vitt haza 2018-ban a MAZS igazgatója. Ez az összeg a beszámoló szerint nagyjából megegyezik a magánszemélyektől kapott támogatásokból és az SZJA 1% felajánlásokból befolyt pénzek összegével.

Centrum Parkoló Kft. és Kupper András

A MAZS Alapítvány jelzőrendszeres házi segítségnyújtást is biztosít a holokauszt-túlélők részére, ezen szolgáltatás elvégzésére pedig információink szerint a szerződött partnerük kezdetektől fogva a Body Guard Hungary Kft., amelynek tulajdonosa a Centrum Parkoló Kft. és Kupper András együttesen. 2001 és 2004 között pedig fordítva volt a tulajdonosi viszony, a Body Guard Hungary Kft. volt résztulajdonosa a Centrum Parkoló kft.-nek.

A korrupcióval és csalásokkal átitatott budapesti parkolási rendszer egyik fontos szereplője a Centrum Parkoló Kft., melynek tulajdonosa Kupper András, a Fidesz és a szocialisták közös kegyeltje. A Centrum Parkoló Kft. 23 egykori vezetője és alkalmazottja ellen 2016-ban eljárás indult, a vád nagy vagyoni hátrányt okozó folytatólagos hűtlen kezelés és sikkasztás. A budapesti parkolási rendszerről a 444.hu tényfeltáró riportfilmeket készített, amelyek itt, itt és itt érhetők el.

A Claims Conference-nek feltett kérdéseket – amelyek eddig érdemi válasz nélkül maradtak – a Claims Conference-t ellenőrző, Német Szövetségi Pénzügy Minisztériumnak címeztük, így kérdéseink egy részére sikerült érdemi választ kapnunk. Egyik kérdésünk arra vonatkozott, hogy MAZS Alapítvány partnercégeinek a Claims Conference szabályai szerint van-e lehetőségük további alvállalkozókat alkalmazni a holokauszt-túlélők házi gondozására, illetve a szakápolására.

Erre vonatkozóan a Claims levelében azt írta, hogy a szolgáltató és alkalmazottai teljesítik a MAZS-al szemben fennálló szerződéses kötelezettségeiket.

A fentebb is hivatkozott  – MAZS által közzétett – adathalmazból kiderül, hogy összesen 600 házi gondozó vett részt holokauszt-túlélők ellátásában 2016-ban és 2017-ben, közel kéttucat alvállalkozó bevonásával. A Céginfo.hu-n közzétett adatok szerint az alvállalkozó cégek többsége jóval kevesebb bejelentett munkavállalóval rendelkezett az adott időszakban, mint ahány házigondozót biztosítottak a MAZS-nak: összesítve legalább 400 házigondozót nem munkaviszony keretében foglalkoztattak. A MAZS egyik ilyen partnercége, a Legion Nexus ellen 2018-ban hatósági eljárás is indult be nem jelentett alkalmazott miatt.

A NAIH a kért adatok kiadására hívott fel

Korábban két közadatigénylésben kértünk a 2010 és 2015 közötti időszakra vonatkozó adatokat az Alapítványtól. A házi gondozás adataira vonatkozó igénylésünkre válaszul – mint azt korábban megírtuk – több, mint négymillió forint költségtérítést kért az alapítvány, több másik igénylésünket pedig megtagadták.

A megtagadás indokaként csak annyit közölt az Alapítvány, hogy az „adatigénylésében feltett kérdések, és az arra adandó válaszok véleményünk szerint nem képezik a közérdekű adatok körét”.

Nem értettünk egyet ezzel, ezért a NAIH-hoz (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) fordultunk, és kértük a hatóságot, állapítsa meg, hogy az általunk kért adatok közérdekűek, hiszen az Alapítvány közpénzt is felhasznált a tevékenysége finanszírozására.

A MAZS-t képviselő Nógrádi ügyvédi iroda úgy nyilatkozott a NAIH megkeresésére, hogy a Holokauszt Túlélők Programjában 2010 és 2015 közötti időszakban nem használtak fel közpénzt. A MAZS Alapítvány 2013-as közhasznúsági jelentésében mégis  leírja, hogy a SZJA 1%-os felajánlásokból a Holokauszt Túlélők Programjába is került pénz.

Ezt jeleztük a NAIH-nak, amely megállapította, hogy a MAZS Alapítvány 2013-ban valóban részesült állami támogatásban. A NAIH még 2019. augusztus 7.-e előtt felhívta az Alapítványt a 2013-ra vonatkozó adatigénylésünk haladéktalan megválaszolására, de a NAIH felszólításának a MAZS cikkünk megjelenéséig nem tett eleget.

Uzonyi Ádám

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: a MAZSIHISZ székháza, ahol a MAZS irodája is van (a szerző felvétele)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás