Nemzetközi kapcsolatok

A belügyminiszteri megállapodás ellenére sem került elő az olasz apának ítélt kislány

Pintér Sándor magyar, és Matteo Salvini olasz belügyminiszter május elején állapodtak meg arról, hogy közös nyomozócsoportot hoznak létre egy 2011-ben eltűnt, magyar édesanyától és olasz édesapától származó kislány felkutatására. A nemsokára 8 esztendős Chantalt a magyar és az olasz bíróság is az apának ítélte, ám az anyja még mindig bújkál vele. A jelenleg is körözés alatt álló Sallai Klaudia a bíróságoknak arra panaszkodott, hogy Andrea Tonello lelkileg és fizikailag is bántalmazta, ezért menekült el előle közös gyerekükkel együtt. A férfi tagadja a bántalmazást, és azt állítja, hogy 100 millió forintot költött már a lánya megtalálására. Az ügy tovább húzódik, mert az olasz-magyar nyomozócsoport 3 hónappal Pintér és Salvini bejelentése után sem jött még létre.

Támogasd a munkánkat pólóvásárlással!

Andrea Tonello 2008-ban Olaszországban ismerte meg gyermeke anyját, Sallai Klaudiát, aki fodrászként dolgozott kint. Lányuk, Tonello Chantal Ildikó 2011. szeptember 15-én született meg. Három hónappal később az anya hazautazott a kislánnyal a rokonaihoz Mezőtúrra, és onnan telefonon közölte a férfival, hogy nem megy vissza hozzá.

Andrea Tonello ezután többször elutazott az alföldi városba, hogy találkozhasson a lányával, de nem járt sikerrel. Az elkeseredett férfi sorozatos kísérleteiről többször beszámolt az olasz és a magyar sajtónak is. Ahogy a hvg.hu is megírta, Tonello a nagymama házában látta volt párját és kislányukat, de ennél többre nem jutott, mert elkergették onnan.

A férfi elmondása szerint volt olyan is, hogy hajléktalannak öltözve leskelődött exe után, illetve Chantal és volt élettársa fotójával ellátott kamionnal járta a környéket. Később magánnyomozót fogadott, valamint honlapot hozott létre missingchantal.it néven, és készített egy Facebook-oldalt is, de így sem bukkant Sallai Ildikó és közös gyerekük nyomára.

A férfi úgy vélte, azért nem sikerült megtalálnia a lányát, mert a helyi közösség összezárt egykori élettársa körül. Az apa állítása szerint 100 millió forintot költött Chantal felkutatására, ebből 3 millió forint volt az, amit nyomravezetői díjként ajánlott gyermeke megtalálójának, de hiába.

Az apa közben pereket indított, és az olasz, illetve a magyar bíróság is jogerősen neki ítélte a kislányt. 2017-ben – mint a Blikk beszámolt róla – Sallai Klaudia az ügyvédjén keresztül jelentkezett és felajánlotta a férfinak, hogy láthatja lányát, ám utána ismét eltűnt. A nő ellen elfogatóparancsot adtak ki, ami jelenleg a rendőrség körözési toplistájában is megtalálható.

Sallai Klaudia körözése a magyar rendőrség honlapján

Salvini magyarországi látogatásán is téma volt

Idén május elején a szélsőjobboldali, nyíltan migrációellenes olasz belügyminiszter, Matteo Salvini Magyarországra látogatott, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozzon. Először a déli határ mentén húzódó kerítést tekintették meg Pintér Sándor belügyminiszter társaságában, majd Budapesten tárgyaltak.

Orbán Viktor a közös sajtótájékoztatójukon azt hangoztatta, hogy ha nem jut dűlőre az Európai Néppárttal, akkor a Fidesz az EP-választások után Salvini pártjával és annak szélsőjobbos partnereivel köt új szövetséget.

Salvini Pintérrel is tárgyalt, és Andrea Tonello számára kedvező lépést tettek.

A két belügyminiszter megállapodott arról, hogy a 2017. április 6-án eltűntnek nyilvánított Tonello Chantal felkutatására egy olasz-magyar nyomozócsapatot állítanak fel.

Egy neve elhallgatását kérő, a Chantal-történetet ismerő forrásunk elmondta, hogy bár Andrea Tonello egyszer régen találkozott Matteo Salvinivel, de nincs vele baráti kapcsolatban. Az olasz belügyminiszter azért karolhatta fel az ügyet, mert a padovai apa Salvini pártja, az Északi Liga helyi szervezetének támogatója, és több politikussal jó viszonyt ápol.

Az anya bántalmazásra panaszkodott

A sajtóban megjelent cikkekből eddig nem derült ki, hogy Sallai Klaudia miért tart ennyire az exével való találkozástól. Az Átlátszó birtokában lévő iratok – melyeket az anya a Mezőtúri Városi Bíróságnak, a Velencei Kiskorúak Bíróságának, illetve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Nemzetközi Magánjogi Főosztályának küldött – szerint azért, mert állítása szerint Andrea Tonello lelkileg és fizikailag is bántalmazta a kapcsolatuk során.

A Mezőtúri Városi Bíróságon (ma Mezőtúri Járásbíróság) Sallai Klaudia 2012-ben indított pert Andrea Tonello ellen, hogy Chantalt ideiglenes intézkedéssel helyezzék el nála, gyerektartásra pedig havi 500 eurós igényt támasztott. A Mezőtúri Városi Bíróság 2012. január 12-én ideiglenes intézkedésként az anyánál helyezte el a gyereket.

A Velencei Kiskorúak Bíróságán folyó perhez Sallai Klaudia 2012. május 19-én ellenkérelmet nyújtott be. Az anya ebben felhívta a figyelmet arra, hogy Andrea Tonello úgy kéri az ő szülői felügyeleti jogának megszűnését és Chantal nála történő elhelyezését, hogy elhallgatta, hogy a Mezőtúri Városi Bíróság ideiglenes intézkedésként korábban az anyánál helyezte el a kislányt.

A nő természetesen kérte a kereset elutasítását, és hangsúlyozta, hogy Chantal szokásos tartózkodási helye soha nem volt Olaszországban, eddigi életének túlnyomó többségét Magyarországon töltötte. Sallai Klaudia szerette volna a per felfüggesztését elérni addig, amíg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) be nem fejeződik az a per, amelyben eldől, hogy vissza kell-e vinni Chantalt az apjához Olaszországba.

A nő jelezte, hogy az ügyfélegyenlőség biztosítása és a felek érdekérvényesítési képességének kiegyensúlyozása érdekében jogsegélyért folyamodott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz, hogy biztosítsanak neki jogi képviseletet. A nő erre hivatkozva is kérte a per felfüggesztését.

Az olasz bíróságon folyó eljárásról a nő tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Magánjogi Főosztályát, és segítséget is kért, hogy legyen mellette valaki, aki jártas az olasz jogban.

A minisztérium válasza elutasító volt. 2012 júniusában azt közölték Sallai Klaudiával, hogy a KIM-nek gyermekelhelyezési perben nincs szerepe, ezért nem tudják kezdeményezni az olasz bíróság előtt folyamatban lévő eljárás felfüggesztését, és olasz jogi képviselő kiválasztásában sem tudnak közreműködni.

Az Igazságügyi Minisztériumnak még május elején elküldtük az üggyel kapcsolatos megkeresésünket, amelyben többek között rákérdeztünk arra, miért nem adtak jogi segítséget Sallai Klaudiának, de egészen mostanáig nem válaszoltak.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy vajon mire jutott a Pintér és Salvini által május elején bejelentett olasz-magyar nyomozócsoport az elmúlt hónapokban, ezért kérdéseket küldtünk az Országos Rendőr-főkapitánysághoz (ORFK) és a Sallai Klaudia elleni körözési eljárást folytató Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitánysághoz.

Az ORFK azt közölte, hogy illetékességből majd a megyei szerv válaszol megkeresésünkre. Ám onnan meg az jött vissza, hogy a Belügyminisztériumtól (BM) kapunk tájékoztatást.

Pár nap múlva a BM azt írta szerkesztőségünknek, hogy az anya ellen kiadott körözés nem vezetett eredményre. A tárca válaszából kiderült az is, hogy az olasz-magyar nyomozócsoport még létre sem jött, de „az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint az egyeztetések folyamatban vannak.”

A dolog azért nem egyszerű – hívta fel az Átlátszó figyelmét egy, a történetet jól ismerő forrásunk – mert Magyarországon a nő ellen bírósági szakban lévő eljárás van, más büntetőeljárás nem folyik vele szemben, és emiatt nem tudnak nyomozócsoportot alakítani. Hogy mi alapján lehetne mégis összehozni egy csapatba a két ország rendőreit a kislány megtalálására, továbbra is vizsgálják az illetékesek.

Andrea Tonello továbbra is reménykedik

Szerkesztőségünk megkérdezte Tonello Andreát volt párja fizikai bántalmazásokról és lelki terrorról szóló beszámolóiról. Rákérdeztünk arra is, hogy milyen kapcsolatban áll az olasz belügyminiszterrel, és persze azt is megérdeklődtük tőle, hogy van-e új információja Chantalról.

„A Klaudiával fennálló kapcsolatom nem volt teljesen rossz, nyugodtan kísértem Magyarországra a 2011-es karácsonyi ünnepekre, majd Klaudia úgy döntött, hogy megteszi azt, ami megtörtént, és ami sajnos Chantal szempontjából nem szerencsés” – írta Tonello Andrea.

A férfi a bántalmazás vádjára reagálva csak azt közölte, hogy Klaudia megpróbált különféle igazságokat mondani a bíróságon, de a bírók meggyőződtek arról, hogy azok hazugságok.

Andrea Tonello az exével utoljára 2012 elején beszélt, amikor Klaudia ismét azt mondta neki, hogy a gyereket Magyarországon fogja nevelni. „Azóta, végtelen kísérleteim ellenére, még az ügyvédje sem szólt.” – írta a férfi.

A Matteo Salvinivel való kapcsolatáról pedig azt közölte a padovai vállalkozó, hogy az olasz belügyminisztertől is segítséget kért, mint másoktól is, akik révén esetleg Chantalt újra magához ölelheti. „Állandó kapcsolatban vagyok az olasz minisztériumokkal és a magyarországi nagykövettel, akik követik az ügyemet” – tette hozzá Andrea Tonello.

Egy ehhez hasonló, korábbi ügyben a lengyel apa vitte jogellenesen külföldre a magyar anyától született gyermekeit:

Jogellenesen vitte külföldre magyar élettársától született gyermekeit a világhírű lengyel fotós

Közös gyermekeik felügyeleti jogáért harcol egymással az egykori fotós álompár, a magyar Berekai Judit és a lengyel Tomasz Gudzowaty. Az egykori élettársak 2006-ban még megosztott harmadik díjat kaptak a World Press Photo versenyen, két gyermekük született, kapcsolatuk azonban később megromlott.

Csikász Brigitta

Címlapkép: www.missingchantal.it

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás