nemzeti együttműködés

Néhány hónap után visszatérhetett a közjegyzői irodából az Igazságügyi Minisztériumba a volt helyettes államtitkár

A 2018-as országgyűlési választás előtt nevezte ki Trócsányi László igazságügy miniszter akkori helyettes államtitkárát, Bodzási Balázst közjegyzőnek. Információink szerint azonban Bodzási nem sokkal később a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) elnökének engedélyével visszatért korábbi munkahelyére, a minisztériumba. A Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke, Parti Tamás azt közölte szerkesztőségünkkel, hogy Bodzási Balázs közjegyzői irodájába szeptemberig tartós helyettest rendeltek ki.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Nemrég számolt be a 24.hu arról, hogy közvetlenül a 2018-as országgyűlési választások előtt, április 6-án nevezték ki közjegyzőnek Bodzási Balázst, aki 2014 óta az Igazságügyi Minisztérium (IM) igazságügyi és magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára volt. A lap szerint nehezen képzelhető el, hogy Bodzási ne működött volna közre a közjegyzői díjak drasztikus emelését célzó rendelet előkészítésében, bár ő tagadta a 24.hu-nak, hogy köze lett volna a díjrendelet megalkotásához.

A 24.hu megjegyezte azt is, hogy Bodzási helyettes államtitkári megbízatása 2018. július 19-i hatállyal szűnt meg, és addig közjegyzőként nem vett fel fizetést. Irodája a főváros központjában, az V. kerületi Nádor utcában működik, ahol korábban Kapási Olga közjegyző dolgozott.

Információink szerint Bodzási Balázs alighogy megkezdte a közjegyzőként való ténykedést, már jelezte is, hogy visszatérne az Igazságügyi Minisztériumba, és jelenleg a zálogjogi szabályozással foglalkozik a tárcánál.

Bodzási Balázs közjegyző tavaly november 7-én jelentette be a Budapesti Közjegyzői Kamarának (BKK), hogy Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke 2018. november 5. napján 60 napot meghaladó távollétet engedélyezett részére – válaszolta a BKK elnöke, Parti Tamás az Átlátszó megkeresésére.

Parti válaszában szerepel az is, hogy a tartós távollét engedélyezése a közjegyzői törvény 1991. évi hatályba lépése óta lehetőség a közjegyzők számára, azt bármelyik közjegyző jogosult kérelmezni.

Az országos kamara elnöke – egy IM rendelet szerint – évi 60 munkanapot meghaladó távollétet engedélyezhet. Ilyen esetben a közjegyzői törvény alapján az iroda zavartalan működésének biztosítása érdekében a közjegyző részére tartós helyettest rendelnek ki.

Parti Tamás közölte lapunkkal azt is, hogy a BKK elnöksége tavaly november 9-én megtartott ülésén Bodzási részére Máté Viktort, a VI. kerület 1. számú székhelyen működő közjegyzőt rendelte ki tartós helyettesnek 2018. december 1-től 2019. szeptember 1-ig.

Bodzási Balázs minisztériumi foglalkoztatására vonatkozóan megkeresést küldtünk az Igazságügyi Minisztériumnak, de egy hét alatt sem kaptunk választ a kérdéseinkre.

Tettünk egy próbát: felhívtuk a kormányzati központot, és Bodzási Balázst kértük. A telefonkezelő a hívásunkat átkapcsolta, ám csak üzenetet tudtunk hagyni arról, hogy Bodzási Balázzsal szeretnénk beszélni az Átlátszó szerkesztőségétől, és visszahívást kérünk. Eddig azonban ez sem történt meg.

Csikász Brigitta

Címlapképen Bodzási Balázs (fotó: kormany.hu – IM/Véssey Endre)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42