Szervezetenként százmillió forint állami támogatást kapott szeptemberben az a hat nagy szakszervezet, amelyek 2012-ben megállapodást kötöttek a kormánnyal. A támogatottak között van az a három szervezet (Liga, MOSZ, MaSzSz) is, akik most tiltakoznak a munkavállalók túlóráinak tervezett emelése ellen.
Társadalmi célú hirdetés
2012. február 22-én írták alá a felek a megállapodást a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) létrehozásáról, melynek tagjai a Kormány, a LIGA Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSzOSz), a Munkástanácsok Országos Szövetsége, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-Coop Szövetség, KÉSZ), a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ).
A VKF-megállapodás szerint a szakszervezeti tagok részére „hatástanulmányok, statisztikai felmérések elkészítése, szakmai tájékoztató tevékenység szervezése, illetve a szakértőknek a Monitoring Bizottság és az eseti szakmai bizottságok munkájában való hatékony részvétele érdekében, a fórum működtetéséhez és tevékenységéhez” a kormány anyagi forrást biztosíthat. 2013-ban megírtuk, hogy a felek éltek is ezzel a lehetőséggel: 2012-2013 között a kormány összesen 600 millió forintot fizetett ki a szakszervezeteknek, azok pedig nem akartákelmondani, hogy mire költötték ezt a pénzt.
Most, közel 3 évvel a VKF-megállapodás aláírása után, 2018. november 20-án a fideszes Kósa Lajos és Szathmáry Kristóf benyújtott egy módosító javaslatot a munka törvénykönyvéhez. A javaslat értelmében
a jelenlegi 250 óráról 400 órára növekedne az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő maximális mértéke, vagyis a dolgozók túlórája
a jelenlegi egy év helyett három évre terjesztené ki a felhasznált és fel nem használt munkaórák beosztására vonatkozó munkaidőkeret kialakítását
Az indoklás szerint „A törvény célja – a teljesítendő munkaidő és az üzemidő jobb összehangolása által – a munkavállalók védelme, a változó gazdasági környezetben munkahelyük megtartásának, folyamatos és egyenletes bérkereseti lehetőségüknek biztosítása, és ezzel párhuzamosan a munkáltatók számára a termelés kiszámíthatóvá és tervezhetővé tétele, valamint a megfelelő munkaerő folyamatosan biztosítása”.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASzSz) álláspontja szerint az intézkedés teljesen elfogadhatatlan, mert ha az Országgyűlés elfogadná ezt a törvénymódosítást, akkor a dolgozók jelentős részét a munkaadók szinte tetszésük szerint kötelezhetnék túlmunkára, és lehet, hogy azt csak 2,5 év múlva fizetnék ki nekik. Kordás László, a MASzSz elnöke a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) soron kívüli összehívását kezdeményezi az ügyben.
A villámgyorsan „rabszolgatörvény” címkét kapott módosítás elleni tiltakozásra a kormánypárt cinikusan reagált. A Fidesz-frakció ellenzéki véleményekre reagáló, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a magyar gazdaság jól teljesít, az ország tartós növekedési pályára állt, egyre többen dolgoznak, nőnek a bérek, és úgy látják, hogy sokan szívesen dolgoznának még többet. „Ez elől szeretnénk lebontani a bürokratikus akadályokat, hiszen ez a munkahelyteremtés kormánya” – fogalmaztak.
A tervezett törvénymódosítás ellen viszont a LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szakszervezete (MOSZ) is tiltakozik, mert szerintük a kormány 2017 tavaszán megpróbálkozott egy hasonló javaslattal, de akkor azt sikerült megakadályozniuk.
„Értetlenségünknek az az oka, hogy a multinacionális tőke érdekében egyes képviselők a 2017 áprilisában megakadályozott törvénymódosítási szándékot egy annál a kezdeményezésnél is rosszabb változatban próbálják ismét elfogadtatni a Parlamenttel. Egyértelmű választ várunk a kormánytól a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán arra a kérdésünkre, hogy bírja-e a kormány támogatását a munkavállalókat ellehetetlenítő, a magyar munkaerő-piaci viszonyokat, munkaügyi kapcsolatokat szétziláló próbálkozás.”
A dolog pikantériája, hogy a tervezett túlóra- és munkaidőkeret-emelés ellen tiltakozó három nagy szakszervezet tagja a VKF-nek, ami elvileg partneri viszonyban van a kormánnyal, de a jelek szerint az mégsem értesítette őket előre a munkavállalóknak hátrányos törvénymódosításról.
Ráadásul az Átlátszó egyik olvasója által közadatigénylésben kikért szerződések szerint a Miniszterelnökség szeptemberben összesen 600 millió forint támogatást adott a VKF hat szakszervezeti tagjának, köztük a három tiltakozónak is.
A birtokunkba került dokumentumok szerint 100-100 millió forintot kapott így szeptemberben a kormánytól 2018-as feladatainak ellátása érdekében
a LIGA Szakszervezetek
a Munkástanácsok Országos Szakszervezete
Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASzSz)
az ÁFEOSZ-Coop Szövetség
a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ)
és a a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is.
Ennek fényében nehezen képzelhető el, hogy a kormány komolyan venné a szakszervezetek tiltakozását a dolgozók életét nehezítő törvénymódosítás ellen, és az sem tűnik reálisnak, hogy a szakszervezetek néhány felháborodott közleményen túl bármit tudnának tenni a jogszabály elfogadása ellen. Az ugyanis teljesen nonszensz, hogy az állam nagy összegű anyagi támogatást nyújt a szakszervezeteknek, amik (elvileg) a munkavállalók érdekeit képviselik a részben állami munkaadókkal és magával az állammal szemben.
Címlapkép: A Cafeteria visszaállításáért rendezett szakszervezeti demonstráció résztvevői vonulnak az Alkotmány utcában, a Kossuth térre 2018. november 6-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A nagy történelmi egyházaknak kedvezett a legutóbbi, a köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztésére kiírt EFOP uniós támogatási program; a szétosztott mintegy...
Évtizedes fideszes háttérember és egy MSZP-s kerületi pártelnök cégei húznak hasznot a csatornaberuházások marketingjén. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő 19, uniós...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!