büntetőeljárás

Hivatali vesztegetéssel is gyanúsítják a Dózsa György úti halálos gázolásról elhíresült M. Richárdot

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság M. Richárdot, miután a férfi ismét megsértette a házi őrizet szabályait. M. Richárd sorozatosan követte el az egyik kihágást a másik után, és sokan nem értették, miért úszhatja meg ezeket az ügyeket kisebb büntetésekkel. Most azonban a rácsok mögé került, és hivatali vesztegetésért is felelősségre vonhatják. 



Társadalmi célú hirdetés

Hivatali vesztegetés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) november 20-án M. Richárdot, a Dózsa György úti Dózsa György úton történt baleset egyik gyanúsítottját – közölte az Átlátszó megkeresésére Kovács Katalin, a KNYF helyettes szóvivője. Hozzátette azonban azt is, hogy az ügyről „a büntetőeljárás eredményessége érdekében jelenleg nem adható egyéb tájékoztatás.”

M. Richárd vezette azt a Mercedest, amely 2017 májusában Budapesten, a Kassák Lajos utca és a Dózsa György út kereszteződésénél összeütközött  a belső forgalmi sávban szabályosan közlekedő, onnan balra kanyarodó Citroënnel. Az ütközéstől a két autó az út jobb oldalára sodródva elütött három embert a trolimegállóban. A balesetben a Citroën két utasa meghalt, a sofőrje és egy várakozó súlyos, további két ember pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

A történtek után hamar nyilvánosságra került – és az Átlátszó is megírta –, hogy M. Richárdnak a baleset idején nem volt jogosítványa, és hogy a szerencsétlenség előtt kokaint is fogyasztott. A balesetet követően egyébként M. Richárd ismét érvényes jogosítvány nélkül vezetett.

Aztán a férfi idén februárban megszegte a házi őrizet szabályait, amiért 200 ezer forintra bírságolták. Emiatt M. Richárdot nem érhette meglepetésként, hogy amikor szerette volna elérni, hogy 7,5 millió forintos óvadék fejében enyhítsenek a házi őrizetén, azt a Fővárosi Törvényszék elutasította.

M. Richárd idén a baleset ügyében az RTL Klub Fókusz című műsorának nyilatkozva nem csak azt állította, hogy az 50 km/órás sebességet legfeljebb minimálisan léphette túl, hanem azt is, hogy a szerencsétlenség során a KRESZ szabályait ő tartotta be. „És az átlagembernek minősülő citroënes nem tartotta be, és ettől lett ez a borzalmas baleset. És ennek ellenére én vagyok kikiáltva az ördögnek” – mondta a férfi.

A férfi számára az óvadékkérelem elutasítása lehetett volna egy jelzés arra, hogy be kell tartania a szabályokat, amelyek szerint csak orvosi kezelések miatt hagyhatja el otthonát, ő azonban ismételten megszegte az előírásokat, és engedély nélkül ment el egy étterembe. Emiatt november 22-én őrizetbe vették. A Budai Központi Kerületi Bíróság pedig elrendelte M. Richárd előzetes letartóztatását.

A férfi mostani kiruccanásával kapcsolatban a Fővárosi Főügyészség közleményt adott ki. Közölték, hogy a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak többszörös megszegése mellett már a bizonyítás meghiúsításának, illetve a bűnismétlésnek a veszélye miatt is indokolt a gyanúsított letartóztatása.

Mindehhez jött hozzá a hivatali vesztegetés ügye, amelyben M. Richárd most lett gyanúsított, és nem biztos, hogy egyhamar szabadlábra kerülhet. A férfi ügyvédje, Futó Barnabás a Átlátszóval azt közölte, hogy megfellebbezték az előzetes letartóztatást elrendelését. Emellett panasszal éltek a hivatali vesztegetés ügyével kapcsolatban, amely egy 2017-es történet az ügyvéd szerint.

Csikász Brigitta

Címlapfotó: M. Richárd távozik a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületéből 2017. augusztus 21-én. Az MTI felvétele.

Megosztás