rendőrség

Alaptalan bejelentésre ugrott rá a TEK egy baracsi családra 2016 novemberében

Megszüntették a nyomozást abban az ügyben, amelyben a dunaújvárosi rendőrök a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársaival közösen rohantak le egy baracsi családot fegyverek után kutatva. Az akció után a bejelentésnek utánajárva derült csak ki az, hogy túl komolyan vettek egy németországi telefonhívást, aminek semmi alapja nem volt.

Mintegy másfél éve írt az Átlátszó arról, hogy körülbelül harminc fekete csuklyás terrorelhárító rontott rá Fejér megyében egy baracsi családra fegyvereket keresve. Miután azonban a rendőrök semmit sem találtak, a lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés gyanújával megindult eljárást a továbbiakban zaklatás gyanúja miatt folytatták és ennek elkövetésével gyanúsították  meg a bejelentésben szereplő Láng Zoltánt, illetve édesapját a dunaújvárosi kapitányságon.

A nyomozás során azonban kiderült, hogy nem csak illegálisan tartott fegyvere sincs a két férfinak, hanem engedélyhez kötött sport, gáz vagy flóbert fegyverrel sem rendelkeznek.

A gyanúsítottak híváslistáiból pedig nyilvánvalóvá vált az is, hogy a volt feleség által megadott telefonszámot egyikük sem hívta fel. A rendőrök szerették volna szembesíteni a gyanúsítottakat az asszonnyal, de a nő a Magyarországra való utazásával kapcsolatban nem tudott nekik időpontot megadni.

Mindezek alapján nem volt bizonyítható, hogy Láng Zoltán vagy az apja megfenyegette volna az asszonyt. „Mivel a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem várható eredmény”, ezért a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának a vezetője megszüntette az eljárást az elmúlt évben.

A történtek után Láng Zoltán ügyvédje, Kertész Gusztáv az Átlátszónak úgy vélekedett, hogy „nem csak a rendőri intézkedés történt minden alap nélkül, hanem a gyanúsítás is. Szükségtelen, aránytalan, eltúlzott és minden jogalapot nélkülöző volt az, hogy ellenőrizetlen információ alapján lerohanták a családot.” Láng Zoltánnak egyébként a TEK-esek azzal magyarázták a nagy felhajtást, hogy Bőny után nem hibázhattak.

Kertész Gusztáv elmondása szerint „amikor úgy másfél évtizede bevezették a rendőrségen a 80-as ingyenes bejelentő számot, az úgynevezett vamzervonalat, az volt a policy, hogy az oda érkezett hívásokat komolyan kell venni. Aztán egy idő múlva, amikor valakit már negyedszerre tepertek le a kommandósok valamelyik jóakarója miatt, problémássá vált ez a rendőri fellépés és fel is hagytak vele.”

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság részéről arra hivatkoztak, hogy a bejelentés tartalma alapján „speciális képzettség és felszerelés szükségeltetett az információ ellenőrzéséhez. Kockázatelemzést követően született döntés a műveleti egységek bevonásáról. Ez az intézkedés egyaránt szavatolta a rendőrök, a környéken lakók és az intézkedés alá vont személyek életét, testi épségét és biztonságát.”

Megjegyezték, a rendőri intézkedés jogszerű, szakszerű és arányos volt, így belső vizsgálat nem indult. Jelezték azt is, hogy a rendőri intézkedéssel szemben a mai napig nem érkezett panasz hozzájuk. Láng Zoltán az Átlátszónak azt mondta, hogy a rendőrök eljárásával nem volt elégedett, és ezt jelezte a beadványában. Ugyanakkor most már nem akar foglalkozni az üggyel, és kártérítésért sem perel.

Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Megosztás