rendőrség

Pest megyében is több lőfegyvert tartottak 2017-ben, mint az azt megelőző évben

A bűnügyi statisztikák Pest megyében is a legnagyobb megnyugvásba ringatják az embert: a bűncselekmények csökkenő száma mellett évről-évre javul a nyomozáseredményességi mutató. Azért a rendőrségnek akad még tenni valója, és hogy mely területeken, kigyűjtöttük.

Nem rég írtunk arról, hogy a közbiztonság és a bűnügyi helyzet tekintetében Budapesten nincs miért aggódni. Ezután kíváncsiak lettünk arra, hogy más helyen, többek között a frekventált területeken, így Pest megyében az elmúlt év mennyi munkát adott a rendőröknek. Ezért előkerestük a megyei rendőr-főkapitányság beszámolóját. Most ebből szemezgetünk.

A statisztika itt sem okozott meglepetést, az adatok alapján ugyanis Pest Megyében visszaesett a bűnözés. Amíg 2016-ban 45 339 bűncselekményt regisztráltak, addig tavaly 21 190 bűntett jutott a rendőrök tudomására. Ez pedig pontosan 53,3 százalékos csökkenést jelent – derült ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnak (PMRFK) a megyei közgyűléshez benyújtott beszámolójából.

Ennek a csodás eredménynek a magyarázata az, hogy tavalyelőtt fejezett be a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egy olyan eljárást, amely 22 659 készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés miatt indult. És az ügy azért a Pest megyei bűnügyi statisztikát nyomta meg, mert az elkövetési helye Érd volt – jegyezte meg a megyei rendőrfőkapitány, Mihály István dandártábornok.

Amennyiben az NNI-s nyomozás rengeteg esetét nem veszik figyelembe, akkor „a megye illetékességi területén a 2016-ban regisztrált bűncselekmények száma 22 680, amihez képest 6,6 százalékos csökkenést jelent a 2017-ben regisztrált deliktum szám”. Ez sem rossz eredmény, de nézzük a beszámoló további részeit.

Azokban az olvasható, hogy Pest megyében tavaly több bűncselekményt követtek el közterületen (5 362), mint 2016-ban (5 124). A 2017-es adat esetében pedig szerepel az a megjegyzés is, hogy ez a szám a megyében regisztrált bűncselekmények 25,3 százalékát teszi ki.

Emellett nőtt az önbíráskodások száma: 2017-ben 41 ilyen bűntett történt a megyében, míg 2016-ban még csak 27.

„A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények (az 1978. évi IV. törvény alapján a visszaélés kábítószerrel – terjesztői magatartások tekintetében, a 2012. évi C. törvény alapján kábítószer-kereskedelem) száma emelkedett (31-ről 63-ra, +32).”

A rablások száma mind a két évben 89 volt; a kifosztások száma pedig 2016-hoz képest 2017-ben 71-ről 83-ra emelkedett.

A megyében tavaly több zsarolás történt (25), mint tavalyelőtt (16). Jármű önkényes elvétele miatt 89 bűncselekményt regisztráltak, 31-gyel többet, mint az előző évben (58).

Ennél jelentősebb nőtt az egyedi azonosító jellel visszaéléses ügyek száma: 356-ról 519-re emelkedett az előző évhez képest.

Szintén jóval több hamis magánokirat felhasználásával elkövetett bűncselekményt regisztráltak a Pest megyei rendőrök tavaly (1 180), mint az azt megelőző évben (859).

Megemlítendő még az is, hogy Pest megyében 2017 év végén az engedélyezett önvédelmi maroklőfegyverek száma 843 volt, az engedélyezett és nyilvántartott vadász- és sportlőfegyverek száma pedig 25 832. Ez 2016-hoz képest szintén növekedést jelent, akkor ugyanis 24 665 ilyen tartási célú lőfegyver szerepelt a Pest megyei rendőrség nyilvántartásában.

Csikász Brigitta

Fotó: police.hu

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42