Szerkesztőségünk tudomására jutott, hogy a nevünkkel visszaélve olyan hamis levelet küldött számos cégnek és hírportálnak egy valószínűleg nem létező dr. N. György a valószínűleg nem létező Bérlők Érdekképviselete nevében, amely szerint az egyik győri bevásárlóközponttal kapcsolatos vizsgálatot folytatunk. A levél szerint az üzlet igazgatóját fizetett zsoldosnak tartjuk, aki jogsértésekhez asszisztál, és kérjük, hogy hasonló ügyekkel keressenek bennünket. Mindebből egy szó sem igaz.
Tudomásunk szerint a hamis levél hátterében egy bérlő és egy bevásárlóközpont közötti jogvita állhat, de erről biztosat nem tudunk. Az viszont tény, hogy „Az Átlátszó csapata” aláírással terjesztenek olyan tartalmú, stílusú és hangnemű levelet, amilyet mi soha nem írnánk. Egyrészt az Átlátszó magánjogi jogvitákkal nem foglalkozik, másrészt újságként nyilvánosan, a saját online felületeinken kommunikálunk, harmadrészt a „fizetett zsoldos” és hasonló jelzők éppenséggel néhány másik újság, illetve politikusok kedvenc szófordulata, nem pedig a miénk.
Megtisztelő, ha valaki azt gondolja, hogy a jogérvényesítés hatékony módja a nevünkkel visszaélni. De annyira mégsem örülünk neki, és szükség esetén jogi lépéseket is teszünk az ügyben.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A díjazott cikksorozatból az derül ki, hogy a lakossági vízhálózat lepusztul, miközben a kormány sok milliárd forint közpénzzel támogatja az akkugyárakat kiszolgáló víziközművek fejlesztését.
A Free Media Pioneer díjat a Nemzetközi Sajtóintézet (International Press Institute – IPI) és az International Media Support (IMS) ítélte oda a magyar szerkesztőségeknek.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!