A Nyerges-Simicska érdekkör rovására újoligarchák gazdagodtak a Pest megyei és budapesti földvárveréseken – egyebek mellett ez is kiderül Ángyán József legfrissebb földügyi tanulmányából. Ángyán a jelenséget bandaháborúnak nevezi.
Ángyán József, a második Orbán-kormány vidékfejlesztési államtitkára 2015 óta készít tanulmányokat az úgynevezett Földet a gazdáknak! program gyakorlatáról. A megyei földárverésekről most készült el a hatodik jelentés. Ezúttal a téma Pest megye és Budapest, ahol 9 ezer 097 hektárt árvereztek el.
A trend a szokásos: sokan nyertek keveset és kevesen sokat. Számokban mutatva: az elkelt 9100 hektár megyei földterület ugyan 149 nyertes árverezőhöz került, de annak 75 százalékát, több mint 6800 hektárt mindössze 27 nagy – 100 hektár fölötti területhez jutott – érdekeltség szerezte meg. Ráadásul az úgynevezett „helybeliek” között is szép számmal találunk olyan – köztük külföldi, például holland illetve olasz származású – cégtulajdonosokat is, akik a földforgalmi törvény abszurd szabályozása folytán, lakhelyüktől és foglalkozásuktól függetlenül cégük székhelye jogán válhattak „szerzőképes helyi földművessé”.
Több mint 7400 hektár, azaz közel 82 százalék, licitálás nélkül, kikiáltási áron, ráadásul a hektáronként 10-35 millió forintos európai földárak töredékéért, átlagosan 1,6 millió/ha megfizetésével került az árverési nyertesekhez.
Jelentős területekhez jutottak kormány-közeli nagygazdák. A tanulmány ide sorolja a ceglédi, árufuvarozással foglalkozó Kaposvári-családot, akik érdekeltségeik révén az összterület több mint 11 százalékát szerezhették meg, illetve Janssenéket, akiknek egyik érdekeltsége Szijjártó Péter futsall-csapatát szponzorlálja. Földhöz jutottak helyi fideszes politikusok, a CBA-üzletlánc egyik tulajdonosa, illetve a Fidesz-támogató MAGOSZ megyei vezetőjének lányai is.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!