Zéró árbevételű beszállító legdrágább ajánlatát fogadták el a Debreceni Egyetem takarítószer-beszerzésén, az olcsóbb konkurenciát kizárták a versenyből. A részleteket Hadházy Ákos (LMP) a századik korrupcióinfóján mutatta be.
„A kórházakban alapvető fontosságú a takarítás, a higiénia. Így az ilyen stiklik életekbe kerülhetnek” – értékelte Hadházy Ákos a Debreceni „Putyinpincsi” Egyetem cégének megbízottja által intézett közbeszerzést. A nemrég zárult tenderen egyetemi klinika számára vásároltak tisztítószereket, takarítógépeket.
A beérkezett 22, 30 és 33 milliós ajánlat közül végül a legdrágább nyert, miután az olcsóbb versenyzőket kizárták. A győztes beszállító a debreceni Credo Trade Kft. 2014-2016-ban, az utolsó mérlegzárásig nem termelt egy fillér árbevételt sem.
Hadházy és szakértője, az ex-NAV-os Horváth András visszatekintett az első száz korrupcióinfóra is, hangsúlyozva, voltaképpen egyetlen ügyet mutattak be: a kontrollját vesztett kormány által szervezett bűncselekmény-sorozatot.
Trófeaként tartja számon a politikus, hogy 45 feljelentéséből 20-ban – Polt Péter ide vagy oda – megindult a nyomozás. Például a lenyúlt romatámogatások, az Öveges-program és a Simonka-alapítványok ügyében.
Hadházy privát toplistáját is a romapénzek vezetik, amit a koraszülött-támogatás elmutyizása, illetve a Kósa Lajos közeli ukrán migránsbiznisz követ.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!