Egyéb

Az állami bank bánja az SZDSZ bedőlését, kalapács alatt az irodák

 

A párt vidéki irodaházait is dobra verte az SZDSZ felszámolója. A székháztobzódást egy 2007-es, voltaképpen burkolt párttámogatásról rendelkező törvény alapozta meg. Az MFB e szerint adhatott kedvezményes kamatra, 15 éves futamidőre egy-egymilliárdos kereten belüli kölcsönt ingatlanvásárlásra az akkori nagy parlamenti pártoknak. Az SZDSZ már a három évvel későbbi választáson sem indult el, az állami bank 2010 decemberében felmondta a hitelt.

2015-ben került kényszer-végelszámolás alá, tavaly március óta pedig felszámolás alatt áll a negyed századdal ezelőtti úgynevezett rendszerváltó liberális párt, az SZDSZ. A 2007-2008-as elnöki beszámolójában Kóka János, az újabban Szijjártó Péterrel haknizó akkori pártelnök még így dicsekedett a HVG 2013-as cikke szerint: „sok százmillió forint értékű ingatlanvagyonnal gyarapodik a párt”.

A párt ingatlanvagyonát azonban most a felszámoló veri dobra. December elején a 24 szúrta ki három budapesti iroda árverését. A friss cégközlönyben pedig vidéki ingatlanokat vernek dobra: egy szekszárdi, egy szarvasi, egy medgyesegyházai és egy gyöngyösi, keretbiztosítéki jelzáloggal és végrehajtási joggal terhelt irodaházrészt mindösszesen minimum 48,5 millió forintért.

A „nemzeti árverezőoldal” tanúsága szerint az első, fővárosi pakkból a XVIII. kerület Baross utcai ingatlanra kiírt pályázatot ajánlat hiányában érvénytelennek minősítették. Holott korábban számos komment jelezték a felszámolónak, hogy meg szeretnék tekinteni a kalapács alá került irodaházrészt. Egy másik, ugyanazon a címen meghirdetett ingatlanra kiírt eljárás azonban eredményesen zárult, a pályázatokat jelenleg értékelik.

Az SZDSZ 2010-ben, már Retkes Attila vezetése alatt került padlóra: az állami támogatáshoz legalább 1 százalékos választási eredményt el kellett volna érniük. Az SZDSZ-szel kötött MFB-s kölcsönszerződés összege 415 millió forint volt, ezen kívül önkormányzatoknak és beszállítóknak is tartozott a párt.

Kapcsolódó cikkeink

A NER legnagyobb túlélői X. – Mesterházy Ernő

Pasa-parki bizniszben tűnt fel Fodor Gábor korábbi mentora, Törő Csaba

A NER legnagyobb túlélői VI. – Fodor Gábor

Kókaközelben cseng a fesztiválkártya-kassza

Távozik a zöldbizniszből a liberális oligarcha, még az országot is elhagyta?

Régi-új liberálisok: Egy kis pártalapítvány költései

Politikaközeli vállalkozások is részesülnek a GINOP uniós fejlesztési pénzekből

Rádi Antónia

Megosztás