Egyéb

Az ÁSZ-elnök felesége az ÁSZ-vizsgálatokban érintett állami bank, az MFB cégjegyzésre jogosult dolgozója

 

A 2010-es kormányváltás, illetve Domokos László Fidesz-honatya Állami Számvevőszék élére történt kinevezése után pár hónappal a korábbi politikus felesége is a közszektorban jutott álláshoz. Az ÁSZ-elnök házastársa, Dr. Pető Judit 2010 novemberétől a Magyar Fejlesztési Bank dolgozója, s 2011 májusától a mai napig cégjegyzésre is jogosult az állami tulajdonú pénzintézetben. Amikor Pető az MFB-hez került, az ÁSZ-nál már elkezdték előkészíteni az MFB-t is érintő ÁSZ-vizsgálatot, az ellenőrzési tervet maga a férj, Domokos László hagyta jóvá. A következő években is voltak az MFB-t érintő ÁSZ-vizsgálatok, amelyeket több esetben Domokos László kiadmányozott, illetve írt alá. Az Állami Számvevőszék és a Magyar Fejlesztési Bank illetékesei érdeklődésünkre azt mondták, hogy a helyzet nem vet fel összeférhetetlenségi kockázatot.

Mind a férj, mind a feleség munkahelyének kérdéseket tettünk fel ezzel kapcsolatban. Utóbbi, az MFB jóval részletesebben válaszolt:

„Dr. Pető Judit több mint húsz éves kereskedelmi banki gyakorlattal rendelkező szakemberként csatlakozott az MFB-hez. Feladatkörébe elsősorban olyan jogszabályi megfelelőség-biztosítási feladatok tartoztak, melyek a végzettségéhez, képzettségéhez igazodnak. A Bankban olyan speciális ismereteket megkövetelő munkakörbe került, melyhez a korábban említett banki tapasztalat szükséges volt.

[…] Dr. Pető Judit már 2010. november 15-én történt felvételekor jelezte, hogy az Állami Számvevőszék elnökének házastársa, majd 2013. szeptember 1-én, az új compliance vezető érkezésekor ezt az információt ismételten, írásban közölte az MFB-vel.

Ennek megfelelően az MFB a belső banki előírások szerint gondoskodott arról, hogy érdekkonfliktus/összeférhetetlenség nem merülhessen fel. Dr. Pető Judit nem volt és nincs kapcsolatban az Állami Számvevőszékkel az MFB-s munkája során. A munkakörében nem szerepel az Állami Számvevőszékkel történő bármi nemű kapcsolattartásra, utasításokra, feladatkiadásra, belső kommunikációra vonatkozó előírás, ilyen tevékenységet nem végzett.” – tudatta velünk Milassin Levente, a bank kommunikációs igazgatója.

Az ÁSZ-nál jóval szűkszavúbbak voltak. Érintette-e a fentebbi ellenőrzés, illetve a későbbi esetleges vizsgálatok az MFB ama osztályát, részlegét, szervezeti egységét, ahol Domokos László házastársa dolgozik? – tettük fel a kérdést. Az ÁSZ reagálása:

„Tájékoztatom, hogy az erről szóló jelentéseket elnöki jogkörben eljárva Warvasovszky Tihamér alelnök úr kiadmányozta, aláírását minden esetben az ezt jelző „h” jellel látta el.” – felelte Horváth Bálint, az ÁSZ kommunikációs osztályvezetője.

Viszont ember legyen a talpán, aki mindezt a szóban forgó ÁSZ-jelentés laikus olvasójaként észreveszi. Az ÁSZ-illetékesek válaszukban azt állítják, hogy Warvasovszky Tihamér ÁSZ-alelnök aláírása szerepel a dokumentumon. Ugyanakkor ez  nem derült ki egyértelműen.

Nem gondolják, hogy minimum értelemzavaró, megtévesztő, ha a kézjegy/aláírás, illetve az alá nyomtatott név nem egyezik? – kérdezte a cikkíró az ÁSZ-tól. Ugyanis egész odáig abban a hiszemben lehet az írásszakértői kompetenciával nem rendelkező olvasó, hogy a nyomtatott és az aláírt név megegyezik, tehát jelen esetben mindkettő Domokos Lászlóé.

Az összeférhetetlenségre, s annak megszüntetésére a dokumentumban semmiféle egyértelmű, konkrét utalás nincs – az írás szerzője legalábbis nem bukkant ilyenre. Az érintett szervezetet – az MFB-t – érintő ÁSZ-vizsgálat, ellenőrzés, bármiféle eljárás esetén az alelnök általi aláírásra, kiadmányozásra, az elnök általa való helyettesítésére nyilvánvalóan azért volt, illetve van szükség, mert az elnök, Domokos László az MFB-nél dolgozó házastársa miatt összeférhetetlenné vált.

Illetve, ha ő írja alá, kiadmányozza az MFB-t is érintő jelentéseket, az problémákat vethetne fel, kifogásolhatóvá tehetné a dolgot. Nyilván ezért válaszolták az összeférhetetlenségre vonatkozó kérdésekre, hogy a fenti jelentésnél az alelnök kiadmányozott, írt alá. 

Innentől kezdve válik érdekessé „Az állami tulajdonban álló erdőgazdasági társaságok vagyongazdálkodási tevékenységének ellenőrzése – ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt.” – címet viselő, 2015. november 17-én kelt ÁSZ-jelentés. Melynek 7. oldalán világosan leírják, hogy: „Az ellenőrzéssel érintett szervezetek: Az ÉSZAKERDŐ Zrt., a Társaság kezelésében lévő állami vagyon feletti tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek, valamint a Társaság állami tulajdonú részesedése feletti tulajdonosi joggyakorlók (MFB Zrt., MNV Zrt.,NFA).”

A jelentés 26. oldalán pedig határozottan nem Warvasovszky Tihamér alelnök, hanem Domokos László elnök aláírása látható. Ahogy itt a „h’ jel sem található meg.

Vagy beszélhetünk itt „Az állami tulajdonban álló erdőgazdasági társaságok vagyongazdálkodási tevékenységének ellenőrzése – EGERERDŐ Erdészeti Zrt.”  című, ugyanaznap kelt jelentésről. Melynek 7. oldalán ugyancsak érintett szervezetként van nevesítve az MFB Zrt., ahol Domokos László felesége cégjegyzésre jogosult munkavállaló.

S a dokumentum 25. oldalán itt is Domokos László aláírása van, a „h” jelzés viszont sehol sem.  De ugyanide sorolható „Az állami tulajdonban álló erdőgazdasági társaságok vagyongazdálkodási tevékenységének ellenőrzése – Pilisi Parkerdő Zrt.” című, fenti dátumon kelt jelentés, amelynek 8. oldalán ugyancsak az MFB Zrt. van azt ellenőrzésben érintettként megemlítve, s a 26. oldalon szintén Domokos László neve látható – „h” jelzés nélkül.

Tehát ezeket Domokos László ÁSZ-elnök írta alá, s kiadmányozta.

Ha viszont a korábbi esetekben a Warvasovszky Tihamér alelnök általi kiadmányozásra azért volt szükség, hogy a rokoni – házastársi – érintettség miatti összeférhetetlenséget megszüntessék, akkor viszont jól látom, hogy itt, a fenti esetekben ez nem történt meg? Mert itt ugyanúgy érintett a dr. Pető Juditot, az ÁSZ-elnök, Domokos László házastársát foglalkoztató MFB Zrt., mint a korábbi kérdéseimben említett 2011-es jelentésnél.

Akkor tehát miként is van ez? Egyszer összeférhetetlen Domokos László az MFB-s érintettségnél, máskor meg nem? Azt ki dönti el, hogy melyik esetben csinálja az elnök a kiadmányozást, aláírást, s mikor bízza ezt – összeférhetetlenségi okból – az alelnökre? Domokos László maga? S ha nem ő, akkor ki? – tudakoltuk.

Fenti kérésekre válasz nem jött, utolsó, a fenti ellentmondásra rámutató levelünket az ÁSZ megválaszolatlanul hagyta. De azokban az esetekben is maradtak bőven megválaszolatlan kérdések, ahol Domokos László helyett az ÁSZ-alelnök járt el aláíróként.

Kértük az ÁSZ-t, válaszoljanak arra, hogyan zajlik az összeférhetetlenség kimondása, illetve megszüntetése az Állami Számvevőszéknél. Például, hogy azokban az esetekben, amikor Domokos Lászlót az alelnök helyettesítette,  mikor nyilatkozott hivatalosan, írásban, hogy összeférhetetlenség jött/jön létre, fog létrejönni e tekintetben?

Mikor és milyen tartalommal született az elnöki jogkör e tekintetben való átadásáról, átvételéről a helyettesítésről rendelkező hivatalos irat, jegyzőkönyv? Kértük, hogy ezt a dokumentumot küldjék el vagy tegyék közzé weboldalukon,  hogy a nyilvánosság is megismerhesse.

Tehát, hogy tudjuk: Domokos László pontosan mikor „zárta ki” magát, mint rokonilag érintett ÁSZ-elnököt a vizsgálatból? – tettük fel a kérdéseket: érdemi válasz azonban nem jött. A cikkíró ezt firtató kérdéseire a TASZ-t nyilvánosan kérdezgető ÁSZ nem reagált.

Megkérdeztük azt is, hogy az ellenőrzést végzőket, illetve az ellenőrzés alá vontakat mikor tájékoztatták hivatalosan – hivatalos értesítésben, belső utasításban, stb – arról, hogy az üggyel kapcsolatban semmiféle információt nem adhatnak át a vizsgálatból összeférhetetlenség miatt kizárt Domokos Lászlónak?

Akinek elnökként joga van bármely ÁSZ-információhoz hozzáférni. (Mint ahogy ha például egy megyei főügyészséget, főkapitányságot a főügyész/főkapitány összeférhetetlensége miatt kizárnak a nyomozásból, arról az ügy összes érintettje tájékoztatást kap.)

Az ÁSZ-illetékes válaszából erre sem derült fény.

Papp László Tamás

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42