Egyéb

Ács Dániel, a 444 újságírója nyerte a 2017-es Soma-díjat a ferencvárosi korrupcióról szóló cikksorozatáért

Ács Dániel, a 444.hu újságírója nyerte a 2017. év legjobb oknyomozó újságírójának járó Gőbölyös Soma-díjat. Az egymillió forinttal járó elismerést a Transparency International Magyarország adományozta a győztesnek, a díjátadóra csütörtök este került sor Budapesten.

Immár 16. alkalommal adták át Magyarország legrangosabb oknyomozó újságírói díját, amelyet a fiatalon elhunyt tényfeltáró újságíró, Gőbölyös József Soma tiszteletére alapítottak barátai 2001-ben. A díjat 2016-tól, vagyis idén már harmadik alkalommal, a Transparency International Magyarország menedzseli és adja át, és a díjjal járó, egymillió forint összegű pénzjutalmat is a Transparency International Magyarország finanszírozza.

A díj odaítéléséről négyfős zsűri dönt, amelynek tagjai a korábbi évekhez hasonlóan Balogh Ákos Gergely, a Mandíner alapítója; Lőke András, az Ittlakunk.hu alapító tulajdonos-főszerkesztője, a Transparency International Magyarország Alapítvány kuratóriumának elnöke; Martin József Péter, a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója, a Figyelő korábbi főszerkesztője és Urbán Ágnes a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető docense.

A Transparency International Magyarország által felkért szakmai zsűri a beérkezett tizenkilenc pályamunka, köztük számos cikksorozat közül a 444.hu újságírójának a ferencvárosi önkormányzatban zajló rendszerszintű korrupciót leleplező cikksorozatát ítélte a legjobbnak. A pályázatok elbírálásának három fő kritériuma: az oknyomozó munka mennyisége és minősége, a téma relevanciája, továbbá a közérthetőség.

A 444.hu hét írásból álló cikk- és videósorozata többek között azt mutatja be, hogy miként húztak hasznot a IX. kerületi képviselők, az önkormányzat cégvezetői, valamint a rokonaik a helyi ingatlanpanamázásokból. Ács Dániel a korrupció mögötti személyi háló feltárásával ismerteti meg a közvagyon magáncélú felhasználásának ferencvárosi modelljét. A 444.hu oknyomozásának eredményeként megtudhatjuk, hogy a korrupció és a helyi közpénzek lenyúlása a nagykoalíciós árokbetemetés eszközéül szolgált.

Ács Dániel a január 11-i díjátadó ünnepségen vette át az oklevelet és a díjjal járó egymillió forintos pénzjutalmat.

„Kevesen gondolnak úgy a nyomozó újságírásra, mint össztársadalmi befektetésre. Az nyomozó újságírók többnyire olyan visszaéléseket tárnak föl, amelyeken sokan veszítenek valamennyit, s kevesek nyernek – tisztességtelen módon – igen sokat. A nyomozó újságírók munkája nagyban hozzájárul a köz veszteségeinek csökkentéséhez, ezt még azoknak is el kell ismerni, akik általában szkeptikusan tekintenek a korrupció elleni küzdelem bármely formájára. Vajon mennyit lopnának a tolvajok, ha egyáltalán nem éreznék tettük nyilvánosságra kerülésének kockázatát? A nyomozó újságírók a köz rosszul megfizetett hősei. A Soma-díjjal – amellett, hogy Gőbölyos Somának állítunk emléket – ezen a helyzeten szeretnénk a magunk szerény eszközeivel segíteni” – hangsúlyozta a díjak átadása előtt Lőke András, a Transparency International Magyarország Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42