Tévéstábokat, újságírókat kell fürkészniük a kormányzati épületeket őrző biztonsági embereknek, és ha egy is felbukkan a védett objektumok környékén, jelezniük kell – az Átlátszó értesülése szerint erről még májusban küldött utasítást a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság az érintett ingatlanok recepcióira, illetve az épületeket őrző Valton-Sec biztonsági cég munkatársainak.
Akár vidám népi játék is lehetne a miniszterfogócska. Egy időben legalábbis rendszeresek voltak a tévés és online videók arról, hogyan nem lehet szóra bírni a kormánytagokat, és az illetők milyen kreatívak a menekülésben.
Az egyik szép példa egy májusi konferenciára igyekvő Balog Zoltán emberminiszteré volt, akit az Index a CEU-ügyben tervezett faggatni. A miniszter stábja ki is jelölte az interjú helyét egy fa árnyékában, Balog azonban nem sokkal később a hátsó kijáraton próbált egérutat nyerni. Hiába amúgy. Viszont a kergetőzésről készült videó remek lett.
Az eset után két nappal értesüléseink szerint a kormányzati intézmények üzemeltetését végző Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) műszaki üzemeltetési főosztályának illetékese emailben közölte elvárásait több minisztérium és egyéb állami intézmény portaszolgálatával, a levélből biztonsági cégekhez is küldtek másolatot.
Úgy tudjuk, kapott az üzenetből az állami biztonsági közbeszerzések favoritja, a Valton-Sec Kft. több munkatársa is. A KEF azt kérte a címzettektől, hogy folyamatosan járőrözzenek a védett épületek körül, és amennyiben bármilyen média megjelenik, azonnal értesítsék a KEF-et.
Levélben kérdeztük a KEF-től, hogy pontosak-e a fenti értesüléseink, ha igen, mi az elnevezése a kérésüknek, hatályban van-e még, eddig mennyiszer volt szükség riadóztatni, s mi lehet a riasztás következménye.
Azt is tudakoltuk, értelmezésükben mit takar a „járőrtevékenység” fogalom. A rendőrségi szakszó ugyanis nem csak sétálgatást és figyelést jelent, hanem azt is, hogy a járőr megállíthatja, igazoltathatja is a gyanús elemeket a közterületen. Erre azonban a civil őröknek nincsen jogi lehetőségük.
Ismételt érdeklődésünkre választ egyelőre nem kaptunk, ha megérkezik, frissítjük cikkünket.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!