Egyéb

Kirándulásokra költötte az állami cég támogatását az MVM titokzatos pártfogoltja

 

4,5 millió forintot kapott a Magyar Villamos Művektől egy rejtőzködő alapítvány, amelynek nincs honlapja, és üresek a beszámolói. Adatigényléssel derítettük ki, mire költötték a pénzt: kirándultak Boszniában, Borsodban és Erdélyben.

Júliusban számoltunk be arról, hogy 4,5 millió forintot adott az MVM a Patrónus Pro Futuro – Pártfogó a Jövőért Alapítványnak, aminek nincs honlapja, a beszámolói üresek, és a tevékenységének nincs nyoma sehol.

Előzmények:

4,5 millió forintot adott az MVM egy rejtőzködő alapítványnak

A CÖF 508 millió forintos támogatása után kutakodva 2017 májusában nyilvánosságra hoztuk az MVM által 2014-2017 között kiosztott támogatások teljes listáját, és olvasónk, András hívta fel a figyelmünket arra, hogy van egy fura tétel az összesítésben.

2016-ban az MVM 4,5 millió forintot adott a Patrónus Pro Futuro – Pártfogó a Jövőért Alapítványnak “általános tevékenység támogatása” címszóval.

Ez azért nagyon érdekes, mert az alapítvány tevékenységéről szinte semmit nem lehet tudni. Honlapja nincs, a Google keresője nem ad érdemi találatot a nevére, és a bíróságon leadott beszámolóikból sem derül ki róluk semmi. A dokumentumok szerint ugyanis 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben egy fillér bevételük és kiadásuk sem volt. A 2016-os beszámolójuk mérlegébe viszont semmit nem írtak a bevétel- és kiadás-rovatba, pedig legalább az MVM-től kapott 4,5 millió forintot fel kellett volna tüntetniük.

A Dunakeszire bejegyzett alapítvány képviselője és elnöke Botka Gábor János. Egy azonos nevű férfi korábban önkormányzati képviselő volt Dunakeszin a Fidesz színeiben, és a HVG 2013-ban számolt be arról, hogy aláírásonként 100 forintot fizetett a rezsicsökkentési kampányban az aláírásgyűjtőknek.

Közadatigénylésben kértük ki az MVM-től a Patrónussal kötött támogatási szerződést (PDF), és abból az derült ki, hogy az alapítvány rengeteg dologgal foglalkozik: kulturális, oktatási, egészségügyi, szociális, jogvédő, nemzetközi valamint sporttevékenységet is végez, és ezekre a célokra kapott pénzt az MVM-től.

A megállapodás szerint a Patrónusnak 2017. november 15-ig kell(ett) elszámolnia az MVM felé a pénzzel, ezért november 17-én kikértük az állami cégtől az alapítvány beszámolóját.

Az MVM az Infotörvényben meghatározott 15 napos válaszadási határidő után, egy emlékeztető üzenetet követően megküldte a Patrónus által készített dokumentumot.

A hatoldalas beszámoló (PDF) szerint az alapítvány az alábbi tételekre költötte az MVM-től kapott 4,5 millió forint közpénzt:

– kommunikációs, tervezési, adminisztratív költségek
– kirándulás Bosznia-Hercegovinába
– kirándulás Harsányba (Borsod)
– kirándulás Erdélybe
– bankszámlaköltségek

A dokumentum szerint mindenki mindenhol nagyon jól érezte magát, és nagyon színes programok voltak. Boszniában “túrázhattak a hófödte hegyekben, és barangolhattak a fővárosban, Szarajevóban is”. Harsányban túráztak, horgásztak, majd átbicikliztek Miskolc-Tapolcára, és megnézték a mezőkövesdi látnivalókat is. Erdélyben pedig “ellátogattak a csíksomlyói kegytemplomhoz, a Gyimeseken keresztül az „ezeréves határhoz” és az 1848-49-es szabadságharc egyik utolsó csatájának helyszínére, a Nyerges-tetőre is”, és “geocachingen is részt vehettek Csíkcsicsóban”, de volt filmvetítés és disznóvágás is.

A Patrónus a programok célját is megírta a beszámolóban: közösség- és kapcsolatépítés.

“Az alapítványunk adománygyűjtő, támogatásosztó és közösségfejlesztő programokat szervez és bonyolítót.” (…) “Olyan 15-30 éves fiatalok és 30-35 éves középkorúak kapcsolatépítését kívántuk lehetővé tenni, akik fontosnak tartják, hogy Magyarország gazdasági/pénzügy/társadalmi helyzetéről és lehetőségeiről állandó diskurzust folytassanak.“

Természetesen az alapítvány által kapott 4,5 millió forint eltörpül a CÖF 508 milliója, vagy bármelyik random hírben szereplő közpénzösszeg mellett, de sok kicsi sokra megy.

Ráadásul épp nemrég, december elején közölte a Kéményseprők Országos Szakszervezete, hogy ők hiába kértek pénzt az MVM-től. 50 millió forintot szerettek volna kapni a kéményseprők egy tájékoztató kiadványra, hogy abban hívják fel a lakosság figyelmét a szénmonoxid-mérgezések megelőzésére, mert a parlament október végén eltörölte a kémények kötelező ellenőrzését. Az MVM azonban elutasította a kéményseprők támogatási kérelmét azzal, hogy ez a társadalmi felelősségvállalási politikájukba nem illeszthető bele.

Erdélyi Katalin

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42