Önkormányzati vezetőkhöz köthető alvállalkozót is bevontak a 3 milliárd forintos dunakeszi iskolaépítésbe. A projekt kivitelezője a Tiborcz-közeli Paár Attila WHB-ja és a Mészáros Lőrincék családi cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt. konzorciuma.
Energiatakarékos lámpatesteket szállít az újonnan épülő dunakeszi Szent István Általános Iskolába, és annak 2500 négyzetméter alapterületű tornacsarnokába a Compass Lighting Kft. – ezzel a cég büszkélkedik saját honlapján.
A 3 milliárd forintos építési beruházás állami, a Nemzeti Sportközpontok írta ki a közbeszerzést, a győztes a Paár-Mészáros (WHB-Fejér-B.Á.L.) konzorcium lett.
A Compass Lighting magánszemélyeké, köztük a dunakeszi Turányi Balázsé. Pontosan ilyen nevű kolléga dolgozik a városi érdekeltségű közüzemi cégnél is vagyongazdálkodási vezetőként – legalábbis egy idén januári szerződés szerint még biztosan így volt.
A Compass Lighting 2011-ben jött létre, de honlapján magát húszéves múltúként jellemzi. Látszik valóban némi átfedés a felszámolás alatt álló Compass Világítástechnikai Kft.-vel, ami 1990-ben kezdett működni. Ennél a cégnél dolgozott életrajza szerint Dióssi Csaba, a város fideszes polgármestere, egészen addig, amíg 2007-ben alpolgármesterként át nem igazolt a városházára.
A működő testvércég Compass Lighting referenciái között szerepel egyébként a szintén Dunakeszi Magyarság Sporttelep is, amelynek felújítására Turányi munkahelye, a közüzemi nonprofit kft. írta ki a közbeszerzést.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!