Ismét félmilliárd forintot költ taxira a közmédia, a Főtaxi nyerte a megbízást
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Az állami vállalat eldöntötte, hogy mely cégek újíthatják fel az utakat 2020-ig. Mészáros Lőrinc egyik vállalkozása sincs a szerencsések között, de a Duna Aszfalt és a Strabag igen.
Az állami tulajdonú Magyar Közút Zrt. február végén írt ki nyílt közbeszerzést azzal a tárggyal, hogy „2017-2020 évekhez kapcsolódóan hazai és uniós forrásból finanszírozott, helyi- és országos közúthálózaton történő fejlesztési és felújítási munkákra keretmegállapodások megkötése 6 részben”.
Már az ajánlattételi felhívásban is szerepelt, hogy a rendelkezésre álló keretösszeg nettó 271,6 milliárd forint.
Egész pontosan 271 milliárd 653 millió 541 ezer 500 forint.
271.653.541.500 forint.
A tender eredménye augusztus 16.-án jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, a szerződést július 24.-én írták alá. A nyertesek az alábbi cégek lettek:
Strabag Általános Építő Kft., Strabag Építő Kft., Belfry Szolnoki Aszfalt Kft., KE-VÍZ 21 Zrt., Zemplénkő Kft., Euro Aszfalt Kft., Swietelsky Magyarország Kft., Colas Út Zrt., HE-DO Kft., KM Kft., Duna Aszfalt Kft., Hódút Kft., Soltút Kft.
A később kiosztásra kerülő konkrét munkákra majd egymással kell versenyezniük. Egy régióban több cég is nyertes lett, és több olyan cég is van, amely több régióban is nyertes lett. A számlát legalábbis részben EU-s pénzből, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) fogja fizetni a Magyar Közút Zrt.
A hatalmas keretösszeg így oszlik meg a régiók között:
1, Észak-Alföld 46,1 milliárd Ft
2, Észak-Magyarország 43,4 milliárd Ft
3, Dél-Alföld 46,1 milliárd Ft
4, Dél-Dunántúl 38 milliárd Ft
5, Közép-Dunántúl és Közép-Magyarország 54,3 milliárd Ft
6, Nyugat-Dunántúl 43,4 milliárd Ft
Az utóbbi időben elég általánossá vált, hogy különböző állami cégek több évre szóló keretszerződéseket írnak alá gigantikus összegekről: 200 milliárd energetikai felújításra, 40 milliárd műemlék-rekonstrukcióra, 50 milliárd naperőművekre, 420 milliárd csatornázási munkákra.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nemrég a Mercarius Flottakezelő Kft. „hagyta nyerni”a Mészáros M1-t azzal, hogy nem adott be hiánypótlást. Most utóbbi tette ugyanezt, így előbbié lett a megbízás.
Az OMSZ az uniós helyreállítási és ellenállóképességi alapból remélt 2,5 milliárd forintos támogatást, de a pályázatukat elutasította a kormány.
A létesítménygazdálkodási feladatokat a B+N Referencia Zrt. végezheti el egy nem túl komoly verseny után. A pavilont közel 20 milliárd forintért építik fel.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!