Költségvetési csalás gyanúja miatt rendeltek el újabb nyomozást egy uniós projektben.
A Magyar Nemzet információi szerint újabb ügyben indult vizsgálat Simonka György fideszes országgyűlési képviselő ellen. Úgy tudják, hogy Tényi István a 24.hu cikke alapján tett feljelentést, amely azonban egy olyan témát boncolgat, amelyről az Átlátszón már 2015-ben beszámoltunk.
A magyar-román közös uniós pályázattal, a HURO-val foglalkozó cikksorozatunk második részében foglalkoztunk a kommunikációs pályázatokkal, amelyben feltűnt Simonka György. A Békés megyei községben, Pusztaottlakán működő alapítvány, valamint a romániai Arad városának polgármesteri hivatala által lebonyolított, “Cross Press Közös sajtó szolgáltatás a határmenti térség jobb informálása érdekében”(HURO 1001/276/1.2.3) nevű projektjének összértéke 200 ezer euró volt.
A projektvezető, Simonka érdekeltségébe tartozó Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány (DBMTKA) által kiírt, áfával 79 ezer euró értékű közbeszerzési pályázat szerint az elvégzendő munka többek között honlapfrissítés, összesen 60 percnyi rádióadás elkészítése, egy 3×2 napos médiatréning lebonyolítása, valamint publikációs kiadványok (sic!) elkészítése volt.
A DBMTKA képviselője a 2012-es közhasznúsági beszámoló szerint Tóth Renáta volt, aki anyja neve (Simonka Zsófia) alapján rokona, egy forrás szerint unokatestvére Simonka Györgynek.
Mivel a munka nem érte el a 25 millió forintos értékhatárt, a Magyarországon elterjedt gyakorlat szerint a kiíró hirdetmény nélküli tárgyalásos úton ítélte oda a pusztaottlakai Likefest Szervező és Szolgáltató Kft.-nek, amely korábban állatsimogató létesítésére nyert pénz.
A másik két pályázó sem volt köszönőviszonyban semmilyen sajtótevékenységgel, az egyikük a Likefest szomszédjában található Simba Hungary Kft. volt, amelynek korábban Simonka György volt a tulajdonos-ügyvezetője. A cégek székhelyét meg is találtuk a pusztaottlakai „business parkban”.
A Közbeszerzési Döntőbizottság egy bejelentés alapján vizsgálatot indított, amelyben megerősítették, hogy az egyik meghívott cég benne volt a pályázatot kiíró alapítvány alapítói körében, az alapítvány kuratóriumának egyik tagja pedig a pályázat lebonyolítása idején ügyvezető igazgatója volt a nyertesként kihozott cégnek – írta a 24.hu.
A közbeszerzési hatóság akkor 1,5 millió forint befizetésére kötelezte a DBMTKA-t, amely megfellebbezte a döntést. A bíróság 300 ezer forintra csökkentette a büntetést, amelyet újra megtámadtak, de ezt a fellebezést végül elutasították. Az eredmény most, másfél évvel később lett nyilvános.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!