Egyéb

Kuna Tibor cégei a Szerencsejáték Zrt.-nél is jól teljesítenek

 

Üzleti titokra hivatkozva nem adta ki a Szerencsejáték Zrt. az Átlátszó közérdekű adatigénylésére a Hungaro Control Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.-vel 2016-ben megkötött szerződéseit, pedig az adófizetők forintjait állami cégnél költötte el. Szerkesztőségünk pert indít a kontraktus kiadásáért. A Szerencsejáték egyébként legszívesebben a kormányzat által igen kedvelt Kuna Tibor kommunikációs cégeinél költi el a pénzét: mintegy 10 milliárd forint értékben kötött szerződést a Trinity Communications Kft.-vel és a Young and Partners Kft.-vel.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy a Szerencsejáték Zrt. kivel, milyen szerződéseket kötött 2016-ban. Átnéztük a cég honlapján található listákat és találtunk azon érdekes szerződéseket. Ezeket közérdekű adatigénylésben kértük ki a társaságtól. Az állami tulajdonú Hungaro Control Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. szerződését üzleti titokra hivatkozva nem adta ki a Szerencsejáték, ezért szerkesztőségünk bírósághoz fordul, hogy megismerhessük, és a nyilvánosságra hozhassuk annak tartalmát. A titkossá való minősítés azért furcsa egyébként, mivel állami vállalatok közötti megállapodásról van szó.

Adlint Tanácsadó Kft.

A céget 2016. március 25-én jegyezte be a cégbíróság és azé a Lerch Attiláé, aki Fellegi Tamás egykori miniszter érdekeltségében, az EuroAtlantic Tanácsadó Kft.-ben tag volt, illetve 2013 decemberétől 2015 júliusáig ügyvezető volt az EuroAtlantic Solutions Kommunikációs és Üzleti Tanácsadó (ma Mallbeck Consulting) Kft.-ben. A céget előtte Fellegi és Róna Gábor irányította. Az üzletember új cégének, az Adlintnak a tanácsaira annyira szüksége volt a Szerencsejáték Zrt.-nek az emberi erőforrás folyamatokat integráltan támogató informatikai megoldás bevezetésére vonatkozóan, hogy a 2016 októberétől a feladat ellátásának idejére, de legkésőbb 2018 év végig tartó időszakra 31,8 millió forintra szerződött a társasággal. Hogy a munkákat az Adlint esetleg néhány hónap alatt teljesítette-e, nem tudni, de a zrt. honlapján a szerződés időtartamának végénél 2016. december 31. szerepel.

Fellegi cégével kapcsolatos korábbi cikkünk:

Fellegi Tamás megint kavarja – cégfúzió az Euroatlantic-csoportban

Bobák László egyéni vállalkozó és Bobák Vállalkozás Kft.

A Szerencsejáték weboldalán kitett szerződések között, mégpedig a 2016. augusztusi kontraktusok listájában az szerepel, hogy az állami cég 6,6 millió forintot fizetett ki az egyéni vállalkozónak. A határozatlan időre szóló, tavaly augusztustól élő szerződés 2016-ra vonatkozó összege a hetente kétszer megjelenő, ingyenes Szerencsemix kiadvány szerkesztéséért és nyomdai előkészítéséért jár.

A vállalkozóval való szerződés nem új keletű, Bobák Lászlónak a kiadvánnyal kapcsolatos munkákra 2012 óta volt kontraktusa a Szerencsejáték Zrt.-vel. A kiadott szerződések alapján ugyanis korábban a férfi hajdúböszörményi székhelyű Bobák Vállalkozás Kft.-jével álltak szerződésben. Azt a megállapodást 2016. július 31. napjával szüntették meg, és a vállalkozásnak bruttó 11,6 millió forintot fizettek ki. Ami elég meglepő, ugyanis a társaság – az Opten céginformációs rendszer adatai alapján – 2015. március 27. óta kényszertörlés hatálya alatt áll, vagyis nem adhatott volna számlát. Ráadásul nem tudni, ki és miért választotta ki a Bobák Vállalkozást, amellyel szemben 2013 júliusától több végrehajtás indult.

KPMG

A Szerencsejáték Zrt. 2016-ban új stratégia kialakításával bízta meg hazánk egyik vezető könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó társaságát, a KPGM-et, hogy a lejárt után az újabb által folytatódjanak a korábban elindított fejlesztések. A többek között elemzések, célkijelölések, valamint tanulmányok készítéséért és workshopok levezetéséért járó díjazás értéke nettó 21,9 millió forint, amelyből 4 millió a sikerdíj összege. Ez csak akkor jár a KPMG-nek, ha a Szerencsejáték Zrt. illetékesei elégedettek lesznek az elvégzett munkával.

PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft.

Tavaly augusztusban állapodott meg a Szerencsejáték Zrt. a tanácsadásra szakosodott PWC-vel informatikai auditok elvégzéséről a „távszerencsejátékot működtető AEGIS termelési rendszerre” vonatkozóan. Ennek elvégzéséért bruttó 18,8 millió forintot számlázhat a PWC az állami társaságnak, de ehhez még hozzájöhet mintegy bruttó 610 ezer forint, ha célzott részleges vizsgálat van szükség „az adóhivatal vagy a Szerencsejáték Felügyelet alapján”.

Egy további szerződés által a Szerencsejáték Zrt. hatástanulmány készítésére kérte fel a PWC-t bruttó 12,5 millió forintért. A „dolgozat” témája a pénzmosás és terrorfinanszírozás elleni szabályozásoknak a zrt. működésére gyakorolt hatásairól. Ehhez kérték a belső adottságok és potenciális kockázatok meghatározását is.

További bruttó 5,9 millió forintról szóló megállapodást írt alá a zrt. a PWC-vel azért, hogy az előző kontraktus alapján frissítsék a földi sportfogadási játék pénzmosási kockázatainak elemzését. Ezekhez még hozzájött egy egyedi szerződés a CRM ügyfélkezelési részstratégia kidolgozásáról. Ez a munka 2017. augusztus 30-ig szól és a PWC minden egyes teljesítési szakaszért (abból három van) 25 millió forintot plusz áfát kap.

Kutatópont Kft.

A KPMG és PWC megbízásának értéke jelentősen kisebb annál, mint amit a Kutatópont Kft. megkapott. A cég a Nézőpont Csoport vezérigazgatójának, a 444 által az egyik legszervilisebb magyarnak tartott Mráz Ágoston Sámuel érdekeltsége, és azzal a Szerencsejáték tavaly márciusban állapodott meg arról, hogy 2018. december 31-ig tracking kutatási feladatokat lát el. Mindezért évente legfeljebb bruttó 240 millió forint jár a Kutatópontnak, vagyis a három év alatt összesen 720 millió.

De a cég kasszájába még ennél is több folyik be a Szerencsejáték Zrt.-től. Egy másik, az online marketingkutatási panel felépítése és teljes körű üzemeltetése témájú szerződés alapján 2018. december 31-ig 210 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre. Nem biztos tehát, hogy az egészet kifizetik a Kutatópontnak, de ha a zrt.-nél úgy gondolják, hogy a „döntéstámogatás gyorsabb és költséghatékonyabb” lett, valamint, hogy a Kutatóközpont munkája révén nő a vásárlói lojalitás, akkor az állami cég valószínűleg nem lesz szűkmarkú.

Az Átlátszó korábbi írása Mrázról

A Nézőpont az Átlátszót is figyeli – Mráz Ágoston migránsügyi előadása Győrben

Rátky és Társa Ügyvédi Iroda

Jogi szolgáltatás ellátására – jogi képviseletre, jogi tanácsadásra, peres képviseletre, valamint szerződések és okiratok elkészítése, ellenjegyzése – szerződött a Szerencsejáték az ügyvédi irodával, amelynek ellenértéke óránként 35 ezer forint plusz 27 százalék áfa. Emellett a munka költségeit, így köztük például a belföldi utazásokét, a jogi eljárásokét is állja a Szerencsejáték. A közzétett szerződések alapján a Rátky és Társa 2016-ban mintegy 18 millió forintot kapott.

A Rátky és Társával kapcsolatban korábban megjelent, hogy más ügyvédi irodákkal együtt a magyar állam képviseletét látták el devizahiteles perekben. Igen ám, de az irodák között voltak olyanok is, akik korábban éppen a pénzintézeteket képviselték az adósokkal szemben, így a Rátky és Társa az Erste Bank érdekében járt el.

Sportkomplett Kft.

A 2016. február 11-étől 2016. augusztus 15-ig szóló szerződést azért írta alá a Szerencsejáték a Sportkomplett Kft.-vel, hogy szakmai tanácsokat kapjon a „zrt. sporttevékenységével kapcsolatos reklám és marketingjogok hasznosítására irányuló üzletág kiépítésére.” A kontraktus alapján a sportszakmai és az üzletfejlesztési javaslatok mellett a Sportkomplett közreműködik összefoglaló tanulmány elkészítésében is. Mindezért havi nettó 1,3 millió forintot számlázhat a Szerencsejátéknak.

Ennél többet kap a Sportkomplett egy másik munkáért, amely határozatlan időre szól, és amelyről tavaly szeptember 12-én írták alá a szerződést. Ennek ellenére már augusztus közepétől járt havi 1,56 millió forint plusz áfa a Sportkomplettnek.

Trinity Communications Kft.

Kuna Tibor érdekeltsége többek között a szerencsejátékhoz kapcsolódó kommunikációs üzenetek megjelenésére, közzétételére, marketing-kommunikációs feladatok elvégzésére, továbbá üzleti ajándéktárgyak beszerzésére, valamint PR és kommunikációs tanácsadói feladatok ellátására szerződött a Szerencsejáték Zrt.-vel. Minderre bruttó 6,6 milliárd forint volt, igaz, ebből 4,3 milliárd forintot a reklámok közzétételére fordíthattak.

A második, szerkesztőségünknek kiadott trinitys anyag arról szól, hogy a stratégiai kommunikációs szerződést megszüntetik 2016. február 29-én és 2,8 millió forint jár Kuna Tibor érdekeltségének. A következő kontraktus, amelyet 2016. október 10-én írtak alá, az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap megszervezésére köttetett. Időben állapodtak meg erről, mivel a rendezvényt tavaly szeptember 16-22. között tartották meg. A Trinity Communcations díjazása 11,8 millió forint plusz áfa volt.

A következő megállapodást 2016. október 14-én hozták tető alá. A Trinity média-megjelenésekhez kapcsolódó reklámközvetítési feladatokat, benne egyedi médiatervezést vállalt el bruttó 2,4 milliárd forintért, amelyből 313 millió a reklámközvetítési díj.

A szerződések összértéke mintegy 9 milliárd forint.

Korábbi cikkeink a Trinity Communicationsról és Kuna Tiborról

Folyik a szar a Tiszába, de Kuna Tibor PR-cége negyedmilliárd forintot keres az államosított szennyvíz-bizniszen

Kuna Tibor rózsadombi ingatlancéget alapított

Kuna Tibor cége két közbeszerzést is nyert ugyanazon a napon

Szijjártó barátjának cége fogja reklámozni a szombathelyi stadiont

Szijjártó haverja rosszul, Rogán szomszédja jól szerepelt egy közbeszerzésen

200 millió forintért reklámozza a kormány a földárveréseket

Az állami vízművek is tejelnek a Young&Partners-nek

Young and Partners Kommunikációs és Tanácsadó Kft. 

Az Átlátszó cikkeiben megjelenik a másik Kuna-cég, a Young&Partners, amely szintén kedvelt szerződő partnere a Szerencsejáték Zrt.-nek, hogy általa mutatkozzon be különböző rendezvényeken. Így a Mi Velencénk Fesztiválon, a Volt Fesztiválon, a L.E.SZ. Feszten és a STRAND Fesztiválon kellett a Young and Partners-nek a Szerencsejátékot népszerűsítenie. Mindennek az elvégzéséért a kft. nettó 152 millió forintot kapott.

Szintén a Kuna-érdekeltségre bízta az állami zrt. a Futball-szigeten való megjelenését tavaly június 10. – július 10. között, és egy további szerződéssel rábízta az I LOVE RETRO Szilvesztert is, amelynek a helyszíne a XIV. kerületben a Dózsa György úton volt. Az előbbiért nettó 196 millió forintot kapott a Young and Partners, az utóbbiért pedig nettó 35 millió forintot plusz áfát számlázhatott.

A Young and Partnersnek és a Trinity International Communicationsnak együtt is nyerő lapja volt a Szerencsejáték Zrt.-nél és további szerződések révén reklámok közzétételét kapta meg mintegy 691 millió forintért.

Ezekkel összesen mintegy 10 milliárd forint értékű megbízásra tettek szert Kuna Tibor érdekeltségei.

És még egy kis kiegészítés

Amikor az Átlátszó benyújtotta a közérdekű adatigénylést, a Szerencsejáték honlapján még nem volt fent a 2016. decemberi szerződések listája. Pedig azok között is akad néhány figyelemre méltó tétel. Például az, hogy a zrt. 11,8 millió forintért vett műtárgyakat a L’Art-Classic Kereskedelemi és Szolgáltató Kft.-től.

A cég vezetője, Barta-Eke Gyula, a Budapesti Műszaki Egyetem kancellárja korábban Ózd fideszes alpolgármestere volt. Az egyetemi vezető 2015-ben azzal okozott botrányt, amikor egy főzős műsorban mondhatni felajánlotta DNS-ét a jelenlévő nőknek. Anno a vs.hu írt arról, hogy Barta-Eke alapilletménye 182 600 forint, amihez hozzájön még a 100 ezer forintos vezetői pótlék, valamint havi 1 millió 417 ezer forintos munkáltatói kiegészítés az EMMI-től. Most Barta-Eke cégét is sikerült egy kis állami pénzzel megtámogatni.

Az állami társasággal tavaly év végén szerződött őrzésvédelemre a belügyminiszter korábbi vállalkozásával, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-vel 160 millió forintért. Mindezek mellett a Szerencsejáték Zrt. nem felejtett el a kultúrára sem áldozni: a Nemzeti Filmalappal 2,5 milliárd forintos támogatási megállapodást kötött.

Csikász Brigitta

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42