Egyéb

A BvOP-nak nincs elég pénze a szirmabesenyői új börtönépület megépítésére

 

Nem tudni, mikor épülhet meg a Szirmabesenyőre tervezett új börtönépület, mert a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) nincs akkora anyagi fedezete, hogy a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó céggel megkösse a szerződést. Hogy mennyire állt egymástól távol a BvOP és az ajánlattevő elképzelése az építkezés költségeiről, nem derült ki, de korábbi sajtóhírek 4,4 milliárd forintra tették az építkezés összegét.

 

Hirdetés

800x600_Januar2

 

A túlzsúfolt börtönök miatt a meglévő büntetés-végrehajtási intézetek bővítését és újabbak építését határozta el a kormány. Az egyik új, ötszáz férőhelyes intézmény Szirmabesenyőn lenne, annak megépítését már tavaly ősszel elkezdték volna. A sajtóban megjelentek szerint az új börtönépület – benne többek között fogvatartotti és egészségügyi résszel, konyhával és rendezvényteremmel – 4,4 milliárd forintba kerülhet.

Igen ám, de a 2016 nyarán a kiviteli tervek elkészítésére és a kiviteli munkák elvégzésére közzétett ajánlati felhívás most eredménytelenül zárult – derült ki a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számából. Az indoklás alapján ugyanis a büntetés-végrehajtásnak a

„rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel.”

Pedig jelentkezőben nem volt hiány. A munka elnyerésére pályázott ugyanis az FK-RASZTER Építő Zrt., a Penta Industry Kft., a W-É-D SZIRMABESENYŐ KONZORCIUM (West Hungária Bau Kft. – ÉPKAR Zrt. –DHJ Építő Kft.), a Nyírépszer Hungária Kft., a ZÁÉV Építőipari Zrt., a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt., a Magyar Bau Holding Zrt-Strabag-MML Kft.-Züblin Kft. közös ajánlattevőként, a Hunép Universal Építőipari Zrt. és az EURO Campus Kft. is.

Hogy az ajánlattevők mennyiért vállalták volna a börtönépület felhúzását, nem szerepel a megjelent eredményhirdetésben.

Csikász Brigitta

Fotó: innen.

Januári előfizetési akció!

Januárban minden huszadik régi és új előfizetőnket megajándékozzuk egy Átlátszós pólóval. Részletek itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42