Édesapja hamvait akarta az Óbudai temetőben szétszóratni egy budapesti asszony, Zsuzsa, akinek a legnagyobb megrökönyödésére a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. csak akkor volt hajlandó ezt elvállalni, ha a szóráshoz szerinte túlméretes hamvakat újraporítják. Ily módon a gyászoló nőnek duplán kellett állnia a temetkezés költségeit.
Augusztus végén a dorogi kórházban halt meg Zsuzsa édesapja. A hamvasztást egy esztergomi temetkezési vállalat végezte, azért az asszony mindennel – így a szállítással – együtt mintegy 116 ezer forintot fizetett ki. Ezt követően a temetést, a hamvak szétszóratását az Óbudai temetőbe tervezte a család.
„A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. azt közölte, hogy a szórást nem tudják végrehajtani, mert a hamvak túlméretesek, ezért szükség van az újrahamvasztásra és a hamvak átszitálására” – mondta Zsuzsa az Átlátszónak. „Nem tudtam mit tenni, és végül ahhoz, hogy a kegyeleti szertartás meglegyen, további mintegy 109 ezer forintot kellett a BTI Zrt.-nek kifizetnem.”
Az asszony a temetkezési intézetnél panaszt tett és jelezte benne, hogy feleslegesnek tartotta az újahamvasztást és az átszitálást, mert a Komárom-Esztergom megyei krematórium kiadta az igazolást arról, hogy „az elhunyt hamvának porítása a kegyeletnek és a törvényességnek megfelelően történt”.
Zsuzsa panaszára a BTI azt válaszolta, hogy náluk minden megfelelően történt.
BTI: ez az eljárás, amelyre Technológiai Utasítás van
A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. gyakorlata ez, de nem a temetésre átadott hamvak esetében, hanem akkor, amikor hamvak elszórását kérik az elhunyt hozzátartozói – válaszolták a cég részéről az Átlátszó megkeresésére.
Ekkor az urnát megküldik a hamvasztó üzembe, ahol a BTI Technológiai Utasításának megfelelően a belső urnát megnyitják, és a hamvak tartalmát megvizsgálják, hogy megállapítsák, a hamvak szórásra alkalmasak-e.
„Ez azért szükséges” – hangsúlyozta a temetkezési intézet –, „mert a hamvasztásnak és az azt követő porításnak köszönhetően a hamvak szemcsemérete átlagosan 2-6 milliméter közötti, de szórás esetén a szemcseméret nem haladhatja meg a 2 millimétert. Abban az esetben, ha az ügyfél által hozott hamvak összeestek, becsomósodtak, illetve a szemcseméret meghaladja a 2 millimétert, akkor valóban szükséges a hamvak szórásra történő előkészítése, ami a hamvak átszitálását jelenti.”
A BTI tájékoztatása alapján a szitálást követően az előírásnál nagyobb méretű szemcsék fennakadnak, ezek újraporítást követően érik el megfelelő méretüket. „E munkafolyamat elvégzése nélkül sem a vízfüggönyös, sem a bemosásos, sem pedig a zárt rendszerben történő szórás nem végezhető el.”
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Átutalás
PayPal
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!