Miért bojkottálom a vasárnapi népszavazást? Valószínűleg nem teljesen ugyanazon okból kifolyólag, amiért a főáramú ellenzék vagy a kritikátlanul migránspárti diskurzus, bár nyilván vannak átfedések a nézőpontjainkban. Viszont, mint az Átlátszó külső munkatársa, illetve pártonkívüli liberális, azt javaslom mindenkinek, kövesse a példámat. Ezt alátámasztani kívánó érveim alább.
Nem elsősorban azért maradok otthon, hogy csapást mérjek a Zorbánra (ugyanakkor nem fogok könnyekre fakadni tőle, ha emiatt csapás éri.) És azt sem gondolom, hogy amennyiben szerintem a NER-rezsimnek ebben a dologban nincs (vagy nem mindenben van) igaza, abból az következne, hogy az e vitában Orbán antitézisét jelentő, parttalanul „migránsvédő” oldalnak nagyon, illetve teljesen igaza lenne.
Én ugyanis a politikai korrektséget és a multikulturalizmust legalább annyira zsákutcának gondolom, mint az etnikai nemzet Fidesz (illetve a Jobbik) által propagált kultuszát: a nacionalizmust, illetve a nemzetállami szuverenitás fetisizálását. Úgy vélem, az illegális bevándorlással, menekülthullámmal, migrációval (nevezze mindenki, ahogy jólesik) nagyon súlyos rizikófaktorok járnak együtt, amelyeket végzetes hiba lenne alábecsülni.
Emlékezzünk: a német újraegyesítés, valamint az erdélyi (kisebb részben vajdasági) magyarok anyaországba vándorlása is micsoda feszültségeket keltett hajdanán Ossie-Wessie, illetve anyaországi-kisebbségi magyar viszonylatban. A határon túli magyarok, illetve a szomszédos népek (23 millió román) elleni gyanakvásra, előítéletekre építő kampányokkal is lehetett 2002-ben választást, 2004-ben pedig népszavazást nyerni. Hogyne lehetne akkor a gyökeresen más civilizációhoz, értékrendhez tartozók ellen?
Nem értek (és soha nem értettem) egyet a határon túli magyarok kettős állampolgárságával, illetve a státusztörvénnyel. Ennek dacára undorral néztem hajdanán az MSZP románozós-magyarozós ellenkampányát, illetve a most oly toleranciabajnok liberális főáram cinkos szemhunyását.
Ugyanígy vagyok most is: nem osztom a bevándorlásnak parttalanul tág kaput nyitó nézőpontot, ám hányingert kapok az általánosító, mindenkit egy kalap alá vevő xenofób propagandától. Ettől függetlenül a doktriner „befogadók” diskurzusa sem a racionális meggyőzés csúcsa – inkább kontraproduktív.
Gyakori ütőkártyái a kritikátlanul befogadáspárti szegmensnek a felmérések, hogy a magyar társadalom hány százaléka, milyen nagy része rasszista, előítéletes, xenofób, és hogy ez milyen csúnya dolog. Egyetértek, szörnyű – ezeket az adatokat nem szabad letagadni. Ez bizony a szomorú valóság. Igaz: az emberek jelentős része több mint negyedszázad demokrácia után is intoleráns, kirekesztő, a másságot elutasító. Így van.
De akik ezt az érvet dobják be, nem számolnak azzal, hogy bumerángként üthet vissza rájuk. Amennyiben ugyanis a magyar lakosság még huszonvalahány év demokrácia, a nyugati szövetségi rendszerek tagsága után is ennyire intoleráns, akkor vajon mekkora lehet az intolerancia-hányados ama régiók népességénél, ahol soha, még csak mutatóba se volt semmiféle demokrácia, nyitott társadalom és másságelfogadás?
Ha elvégeznénk ugyanilyen kutatásokat a menekülthullám forrásvidékét alkotó országok lakosai (illetve célzottan a menekülő tömegek) körében, vajon milyen eredmény jönne ki? Talán az, hogy átlagban toleránsabbak a nőkkel, a melegekkel, a kisebbségekkel, a más véleményű, életmódú polgárokkal, mint a magyar átlag? Vagy legalább, hogy nem intoleránsabbak a „mieinknél”?
A történelmi és politikai tapasztalatok fényében ez nem valószínű. A tömeges (mondjuk százezres nagyságrendű) befogadás nyilvánvalóan jócskán növelné az intoleranciát. Egyrészt azzal, hogy az átlagban még nálunk is kevésbé toleránsak jönnének hozzánk, illetve azzal, hogy az amúgy se szupertoleráns befogadóközeg ingerküszöbét még lejjebb nyomná. Ezek létező, valós fenyegetések, negatív opciók, amelyekről beszélni kell.
Hogy ezek dacára mégis miért nem megyek el szavazni? Nos azért, mert ez a népszavazás de facto nem ezeknek a problémáknak a megoldásáról, kezeléséről szól – sőt, még de jure sem ez a relevanciája. Erre a népszavazásra a migrációs válság kezelése szempontjából semmiféle szükség nincs.
Van egy széles felhatalmazással, illetve a rendszerváltás óta a legnagyobb, egyetlen listára, illetve közös jelöltekre leadott voksokkal megszerzett kormánytöbbséggel rendelkező pártszövetség (aki ezt a széles felhatalmazását nem habozik minden alkalommal az őt kritizálók orra alá dörgölni.) Ennek a hatalomnak minden eszköze, lehetősége megvolna, hogy ezt a dolgot (a menekültproblémát) kezelje a meglehetősen széles tagállami hatáskör adta mozgásterével.
Lezárhatja a külső határt (meg is tette), fokozhatja a készültséget, szigoríthatja a befogadási, menekültjogi paragrafusokat – a Jobbik támogatásával még alkotmányt is módosíthat. Mindenféle népszavazás hiányában is tudható: a lakosságnak minimum a relatív többsége inkább ezzel ért egyet, teljesen felesleges emiatt „lenépszavaztatni” őket.
Akkor hát mire jó ez? Nagyjából ugyanarra, amire a többi, álkérdésekről (prekoncepciós, manipulatív, a választ a kérdésfeltevés módjával determináló zárt-irányított kérdésekről) szóló nemzeti konzultáció. Hiába a széles felhatalmazás, a hatalom képtelen azt megtenni, hogy ennek birtokában szimplán, „unalmasan”, de jól kormányoz – akár pillanatnyilag népszerűtlen, nemszeretem ügyeket, reformokat is bevállalva.
Valami rémisztő belső egyensúlyzavarról, önbizalomhiányról, komplexusról tanúskodik, hogy újra meg újra, kényszeresen arról faggatja a népet: ugye, még mindig szeretsz? Persze az aggodalom jogos: a rezsim (és emblematikus figurái) mérhetetlen hataloméhsége, nepotizmusa, korrupciós botrányai okán láthatóan bázist veszít. E hisztériakampány legfőbb funkciója az, hogy mivel az iránta való rajongás gyengül, immár csak a mások elleni gyűlölettel tudja magánál tartani (vagy újra magához édesgetni) híveit.
A panamák, mutyik, rokoni-haveri gyarapodás miatt a Fideszből kiábrándult szegmens azonban egyetlen dologgal tudja kijózanítani a hatalmat: otthon marad. Ne tévedjünk – ez nem a szuverenitásvitáról szól. Nem arról, hogy a kormány meg kívánja győzni a tömegeket és az Uniót: ő a humánum jegyében szívesen ad menedéket az arra jogosultaknak, csak ahhoz ragaszkodik, hogy ezt ne Brüsszel rendelje el a feje fölött.
Nem, eme kampánnyal pont azt akarja bizonygatni (de legalábbis a tömegekkel elhitetni) a hatalom: ő bizony egyetlen „migránst” sem fogadna be. Ez viszont csak xenofób, rasszista alapon védhető.
Hogy a menekültek jelentős része (egyes csoportjaiknak, rétegeiknek akár a többsége) nehezen illeszthető bele a nyugati kultúrába, az még részben akár igaz is lehet. De az, hogy egy milliós menekültpopulációban ne volna néhány ezer nyugatbarát, a nyugati értékeket tisztelő, dolgozni-tanulni akaró, nézetei miatt üldözött ember, akit Magyarország nyugodt lelkiismerettel befogadhatna: hazug, xenofób demagógia.
Lehet mondani, hogy szűrni, válogatni akarunk. Hogy fenntartjuk a jogot a visszautasításra. De ehhez nem kell referendum, Ezért nem is megyek el – s ugyanerre buzdítok mindenkit.
Papp László Tamás
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
