Egyéb

Ismét dolgozni fognak a Budapest-Esztergom-vasútvonalon – most 33,7 milliárdért

Még nincs egy éve annak, hogy átadták a vonalat, újabb munkálatokat kezd rajta egy, a Strabag vasútépítő cégét is magában foglaló konzorcium. A vasútvonal felújítása összesen így 78 milliárd forintba fog kerülni, kilométerenként 1,5 milliárd forintba.


tamogatoi_banner_cikkbe
2015. augusztus közepén indult újra három évig tartó, összesen 44 milliárd forintból elvégzett felújítás után a Budapest-Esztergom-vasútvonal teljes szakaszán a közlekedés. A beruházás eredményeképpen a gyorsjáratok 17, a személyvonatok 5 perccel hamarabb teszik meg az utat.

Azonban 2015. októberben már ki is írtak egy újabb tendert, ezúttal a vasútvonal villamosítására vonatkozóan, a nyertest pedig most hirdették ki. Ezek szerint 33,7 milliárd forintért a Strabag Vasútépítő Kft., az MVM OVIT Zrt., és a TRSZ Kft. alkotta konzorcium végezheti el a munkát – olvasható az uniós közbeszerzési értesítőben. A jelenlegi beruházás összértékét eredetileg 28,6 milliárd forintra becsülték, de most úgy tűnik – a korábbi projektet figyelembe véve –, hogy 78 milliárd forint körül lesz a Budapest-Esztergom-vasútvonal felújításának költsége. Vagyis az 53 km-es vasútvonal minden egyes kilométere 1,5 milliárd forintba, 1 perc gyorsulás 4,6 – 15,6 milliárd forintba kerül.

A Strabag cégei egyébként, a Közgéppel ellentétben, évek óta sikeresen szerepelnek a közbeszerzéseken, a Strabag Általános Építő és a Strabag MML 2013 és 2015 között 248,3 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el. A vasútvonal korábbi felújítási munkálatai során pedig két alkalommal is a nyertes konzorcium tagja volt Szijjártó Péter édesapjának volt cége, a Vasútépítők Kft.

D. Kovács Ildikó

Frissítés 2016.07.08.: Cikkünk megjelenése után a közbeszerzést kiíró NIF Zrt. az alábbi tájékoztatást küldte el részünkre:

„A fejlesztés keretében nem csupán a villamos felsővezetéket építjük ki Rákosrendező és Esztergom között, hanem korszerűsítjük és átépítjük az esztergomi állomást, a felvételi épületet, tehervonati fogadó vágánycsoportot létesítünk, illetve áthelyezzük az autóbuszpályaudvart a vasútállomás mellé a gyors, kényelmes megközelíthetőség és a rövidebb átszállási idő érdekében. Ezen felül átépítjük a vonalszakaszt Rákosrendező és Újpest között, Angyalföld-Újpest viszonylatában új második vágányt építünk. Klotildligeten és Dorogon szintén átépítjük a felvételi épületet,  Dorogon buszfordulót is létesítünk, illetve új, második vágányt telepítünk Preymesser elágazás felé. Óbuda állomáson villamos fenntartási telephelyet létesítünk, Esztergom külterületén új vontatási alállomást létesítünk, Budapest-Istvánteleknél pedig kibővítjük a meglévőt.”

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42