Egyéb

Altatóorvosként dolgozik a cigányozó Jobbik-képviselő

A Kurucinfót idéző hangvételben támadta Dr. Bendes Zoltán soproni Jobbik-városatya még idén januárban az ötletet, hogy a családtámogatásba bevennék a közmunkásokat is – akiket ő a bejegyzésben lényegében a romákkal azonosított. A helyi kórházban aneszteziológus szakorvosjelöltként dolgozó Bendes Facebook-oldalán publikált sorokra egy olvasónk hívta fel az Átlátszó figyelmét. A Kuruc.info egyik cikkét szintén megosztó, Sopron önkormányzatában a Jobbikot képviselő orvost is megkerestük: ezt így hogy? Szintén általunk megkeresett pártja, illetve a munkahelye reagált kérdéseinkre, ő maga azonban nem. 

„A 10+10 millios csaladtamogatasba beveszik a kozmunkasokat is.Gratulalok johet az ujabb dakota-robbanas….” – idézzük eredeti helyesírással a Bendes Facebook-idővonalán 2016. január 24-én közzétett szöveget.

Megkerestük hát az orvos-politikust, a soproni önkormányzat képviselőjét, Facebook-oldalán keresztül üzenve neki, kérve e-mail címét, amelyet meg is adott. Bendesnek nem ez az első, a nyilvánosság érdeklődését felkeltő ügye. Tavaly februárban egy verekedés miatt került a helyi napilapba, mivel „két csoport közt szóváltás alakult ki, amely kölcsönös bántalmazásba csapott át. A verekedés során egy ember könnyű, egy súlyos sérüléseket szenvedett. Utóbbi dr. Bendes Zoltán képviselő. A vele összetűzésbe került csoportban pedig egy városházi dolgozó is volt.” – tudósított a Kisalföld.

Azt tudakoltuk: pontosan mit ért a dakota, illetve dakota-robbanás szavakon? Nyilván Ön is tudja, hogy az online szlengben ez a kifejezés roma származású, cigány nemzetiségű személyt jelent – utaltunk rá, több forrásra hivatkozva. Ön is ekképp, ilyen jelentésbeli tartalommal használta e szót? – kérdeztük Bendest.

– Ha igen, (illetve úgy véli, az Ön által tett megjegyzésben semmi kivetni vagy kifogásolni való nincs), akkor miért nem beszélt egyszerűen romákról, cigányokról, „roma-robbanásról” vagy „cigány-robbanásról”?

– Ha nem, akkor milyen egyéb jelentéssel használta? Nem érzi-e úgy, hogy ez esetben félreértésekre adott okot? Hiszen e kifejezés a cigány, roma „fedőneve”, „kódneve” az online szóhasználatban, lásd fent. Nem gondolja, hogy sokan a cigányokra, romákra tett negatív kijelentésként „dekódolták” ezt? Illetve, hogy sokan sértőnek, előítéletesnek vélik a mondatát? Valamint azt feltételezik: Ön, mint a Jobbik politikusa, a párt soproni önkormányzati képviselője nyíltan nem akar „cigányozni” mert az politikailag kínos lenne, de kódolva azért megteszi?

– Nem érzi úgy, hogy mondatával lényegében egyenlőségjelet tesz a közmunkásként dolgozó réteg és a roma kisebbség közé? Nem gondolja, hogy ez általánosítás? Nem érzi úgy továbbá, hogy mind a közmunkásokat, mind a romákat sértheti az, hogy ebből a mondatból kiolvasható: Ön szerint vissza fognak élni a családtámogatással, ezért nem lenne szabad kapniuk? Nem általánosítás, illetve rasszizmus ez?

– A soproni Erzsébet Kórházban dolgozó altatóorvosként, aneszteziológusként nem tart attól, hogy az Önnel betegként kapcsolatba kerülő – közmunkás foglalkozású, roma származású vagy egyszerűen az idézett kijelentését sérelmező, bántónak tartó – emberek bizalma megrendül Önben? Nem érezhetik úgy, hogy Ön előítélettel viszonyul hozzájuk? Nem gondolja, hogy közszolgáltatást végző orvosként jobban oda kellene figyelnie, milyen kijelentést tesz?

– Biztos abban, hogy külön tudja választani pártpolitikai pozícióját és egészségügyi beosztását?

Kérdéseinkre Bendes nem válaszolt, ám ugyancsak nyilatkozatra kért pártja és munkahelye igen.

A Jobbik a – Bendes kijelentésére érdemben nem reagáló – nyilatkozatában annyit közölt (melyet eddig is tudhattunk), hogy a CSOK-ot „alapvetően jó szándékú, de hiányos” kormányzati intézkedésnek tartják. „Ugyanakkor a csok rendszerében szigorítást is szükségesnek tartunk. A jelenlegi szabályozás ugyanis olyanok számára is elérhetővé teszi a kedvezményt, akik szerintünk nem méltóak rá. Így a jobbik szeretné, ha csokban nem részesülhetnének erőszakos bűncselekmény miatt elítélt személyek, migránsok, munkakerülők. Utóbbiak miatt a Jobbik azt szeretné, ha a csok igénylésének feltétele az lenne, hogy az igénylő és annak házastársa is rendelkezik társadalombiztosítási jogviszonnyal. Szeretnénk ugyanis elkerülni a Fészekrakó programban is felbukkant csalási módokhoz hasonló visszaéléseket.” – felelte Dobos Zoltán, a párt sajtófőnök-helyettese.

A Soproni Gyógyközpont – Soproni Erzsébet Oktató Kórház megbízott főigazgatója, Dr. Korányi László annyit felelt: Dr. Bendes Zoltán orvosi tevékenységével kapcsolatban mindezidáig szakmai kifogás nem merült fel. Magánemberként tett kijelentéseit a Soproni Gyógyközpont nem kívánja kommentálni.

A főigazgató jogilag egyebet nemigen mondhatott. Ugyanis míg a bírák, ügyészek, köztisztviselők, rendőrtisztek esetén törvényileg előírt a pártsemlegesség, tilalmazott a politikai nyilatkozattétel, orvosoknál nincs ilyen korlátozás. Egy praktizáló orvos lehet egyben gyakorló politikus. S tehet akár szélsőséges, bigott, egész közösségeket sértő kijelentéseket.

Nyilvánvalóan etikai, morális dilemmákat vethet fel ugyanakkor egyesekben, ama – papíron jogszerű – szituáció, hogy olyan orvos lát el egy közmunkás és/vagy roma beteget, aki korábban a fenti megjegyzést tette. A páciens sértőnek gondolja, kikérné magának, de nem meri – főleg, mivel tudja: ez teljesen legális, nincs semmilyen összeférhetetlenség.

Azt pedig főleg nem meri (a betegsége miatt amúgy is szorongó) átlagos páciens megkérdezni: vajon egy ilyen orvost tényleg nem korlátoznak előítéletei a szakszerű munkában? S mit ér, ha nem korlátozzák ugyan, de a betege mégis ezt feltételezi róla, s emiatt fél tőle?

Papp László Tamás

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás