Egyéb

Jutalmat kapnak a bírók, ha március végéig csökkentik az elhúzódó ügyek számát

A törvényszékek elnökeinek önkéntesen kellett vállalniuk és érdemi befejezéssel kell teljesíteniük, hogy legalább húsz százalékkal csökkentik a két éven túli elhúzó ügyek számát. Minderre céljuttatással serkenti a bírákat az Országos Bírósági Hivatal (OBH). Az Átlátszó információját, miszerint a vállalás határideje március 31., a hivatal megerősítette. Azt viszont nem részletezték, mi lesz azokkal az ügyekkel, amelyekben még javában folyik a bizonyítási eljárás.

 

banner2_mozgo_2

„Még a bizonyítási szaknál tartunk a költségvetési csalással vádolt ügyfelem tárgyalásán, de március 31-én befejezheti a bíró az ügyet és ezért még jutalmat is kap” – osztotta meg egy ügyvéd az Átlátszóval a bíróságon szerzett értesülését.

Forrásunk megjegyezte, azt hallotta, hogy a két évnél régebben tárgyalt ügyeket akarja az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, Handó Tünde ily módon csökkenteni. A bírák igyekezetét viszont visszavetheti, hogy ha az ítéletet másodfokon esetleg hatályon kívül helyezik, akkor a bírónak vissza kell fizetnie a jutalmat.

„Mégis hogy képzelik ezt?” – háborgott a védő.

Cél az elhúzódó ügyek számának csökkentése

Ez utóbbit válasz nélkül hagyva az Országos Bírósági Hivatal is megerősítette az Átlátszó információit. Azt írták, hogy a hivatal elnökének „első helyen megfogalmazott stratégiai célkitűzése, hogy a „független bírók magas színvonalon és időszerűen ítélkezzenek. E célkitűzés tekintetében 2015-ben a két éven túli ügyek száma az utolsó hat hónapon belül, országosan 7,06 százalékkal csökkent.”

Korábbi, az OBH-val kapcsolatos cikkeink:

18 millió forintért vett iPhone-okat és iPad-eket az Országos Bírósági Hivatal

Tiltakozó talárosok: lemondott a Vas megyei bírói tanács

Emlékeztettek arra az OBH részéről, hogy Handó Tünde tavaly június 23. napján hirdette meg „A Szolgáltató Bíróságért” országos programot, amelynek „az ítélkezés hatékonyságát és időszerűségét” helyezte előtérbe. A program, amelyhez valamennyi bíróság csatlakozott, március 31-vel zárul.

Az ítélőtáblák és a törvényszékek elnökei cselekvési tervet készítettek, amelyben javaslatokat tettek arra, hogy miként fejleszthetik az ügyfélkapcsolatokat és érhetik el, hogy az elhúzódó ügyek száma kevesebb legyen.

Az OBH a törvényszékek számára tűzött ki célokat – jegyezték meg a válaszban. Ehhez „a törvényszéki elnököknek felmérést kellett végezniük és önkéntes vállalást tenniük.”

Amit „érdemi befejezéssel kell teljesíteni és ezen ügyek számát legalább 20 százalékkal kell csökkenteni, azzal együtt, hogy nem fordulhat elő, hogy az egyéb pertartamú ügyek száma növekszik.”

A bíróságok a többletmunkát céljutalommal ellentételezik. A kifizetésének feltételeit az intézmények elnökei saját hatáskörben határozzák meg. Az OBH pedig biztosítja a pénzügyi fedezetet – tették hozzá.

Megkérdeztük, mi történik akkor, ha a sebbel-lobbal befejezett ügyet másodfokon, hatályon kívül helyezik, illetve, hogy ebben az esetben a bíróknak valóban vissza kell-e fizetniük a jutalmat, de ezekre nem adtak választ. Mint arra sem, hogy mi lesz azokkal az ügyekkel, amelyekben még tart a bizonyítási eljárás.

Csikász Brigitta

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás