Egyéb

18 millió forintért vett iPhone-okat és iPad-eket az Országos Bírósági Hivatal

A tervezettnél drágábban vásárolt be a Handó Tünde által vezetett hivatal, ráadásul egy használt hardver alkatrészek forgalmazásával foglalkozó cégtől.

 

banner2_mozgo_2
Február 10-én jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben a hirdetmény, miszerint

az Országos Bírósági Hivatal a bírósági intézmények vezetői részére az alábbi eszközöket szerezte be nettó 17.997.000 forintért:

– iPhone 6s 16 GB – 5 db
– iPhone 6 16 GB – 5 db
– iPad Air 2 Wifi+Cellular 64GB – 74 db
– iPad Air Smart Cover fehér – 10 db
– iPad Air Smart Cover fekete – 20 db

Az OBH tendere hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás volt, amelyet nem meglepő módon az egyetlen ajánlattevő nyert meg. Az sem különösebben furcsa, hogy a Handó Tünde által vezetett hivatal épp ilyen eszközöket vásárolt, hiszen Handó férje Szájer József, aki azzal dicsekedett 2011-ben, hogy az iPad-jén írja Magyarország új alkotmányát.

Vannak azonban érdekes dolgok a közbeszerzéssel kapcsolatban:

Egyrészt az, hogy az Országos Bírósági Hivatal azzal indokolta a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást, hogy a beszerzés értéke nem éri el a közbeszerzési értékhatárt, a 18 millió forintot.

Másrészt az, hogy az OBH előzetesen 17,5 millióra becsülte a szerződés értékét, végül azonban ennél félmillió forintnál drágábban – de 3 ezer forinttal a közbeszerzési értékhatár alatt – szerződtek a nyertes céggel. Mivel más ajánlattevő nem volt, nem biztos, hogy a legolcsóbb megoldást sikerült kiválasztania az intézménynek.

Harmadrészt az, hogy a hirdetmény szerint az OBH-nak erre a célra mindössze 13.779.828,- Ft fedezete volt, amit a végleges ajánlat kézhezvételekor emeltek fel 4 millió forinttal.

Negyedrészt az, hogy a tendergyőztes Odinet Kft. tevékenységi köre a cégadatbázis szerint „Számítógép, periféria, szoftver kiskereskedelme”, a honlapjuk szerint pedig felújított HP és Oracle/Sun hardver alkatrészek forgalmazásával foglalkoznak.

A 2009-ben alapított vállalkozás tulajdonosa Vadnai Tamás, Pap Gábor Imre, és Vértes Miklós. A cég jegyzett tőkéje 500 ezer forint, árbevételük tavaly pedig mindössze 386 ezer forint volt.

Erdélyi Katalin

A cégadatokat az Opten és a Céginfó szolgáltatta. Kép innen.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Ígérjük, hogy nem iPad-re vagy iPhone-ra költjük.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42